A fagyi és a lángos is jócskán drágul idén, úgyhogy nem lesz olcsó a magyarok nyári kedvencei.

Lesz magyar dió, de brutál áron: ősztől ennyit kérnek a luxuscsemege kilójáért a piacokon
A hazánkban 2011 őszén azonosított dióburok fúrólegyek az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem tétlenkednek. Ezen rovarok kártékony hatása évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak, hiszen a fúrólegyek nem csak a fák egészségét veszélyeztetik, de az általuk okozott károk miatt egyre kevesebb a minőségi csonthéjas termés, mely a kiskereskedelmi árképzésre is kihat.
Magyarországon először 2011-ben azonosították ezt a légyfajt, ám annak okán, hogy „inváziós” faj, gyorsan elterjedt hazánk számos területén, így jelenleg az ország minden jelentősebb diótermelő körzetében jelen van. A légy egynemzedékes, báb alakban telel. A nőstények a petéket a dió termésének friss zöld burkába helyezik el. A peterakás helyén 10–12 nap múlva kisebb sötét elszíneződés lesz, majd ahogy a lárvák táplálkoznak, besüppedő foltok jelennek meg a dióburkon. Ilyenkor a dió rothadásnak indul és rászáradhat a dióra. A dióbél ilyenkor használhatatlan lesz, összezsugorodik, megfeketedik, megpenészedik.
Magyarországon a nyugati dióburok-fúrólégy júliustól október közepéig rajzik. Ez a hosszú, elhúzódó rajzás komoly problémát okoz, és kihívás elé állítja a szakembereket. A légy lárvái a termés 90–95%-át is tönkre tudják tenni, ami azt jelenti, hogy szinte alig találunk majd a piacokon magyar dióbelet, azt is igen borsos áron.
A HellóVidék felkereste a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK), hogy megtudjuk, milyen károkozások figyelhetők meg a fúrólegyek nyomán az idei évben. Kérdésünkre Pécsek Imre, a NAK kommunikációs munkatársa figyelmünkbe ajánlotta a NAK hetente megjelenő kutatását az aktuális kártevők egyedszámáról, melynek a dióburok-fúrólégy nyomon követése is része. Az adatokból kiderül, hogy a dióburok fúrólégy egyedszáma igen változó képet mutat az ország területén, míg Maroslele és Siklós előrejelző pontokon nem fogtak imágókat.

Nem csoda, ha drágul a dió
A dió árának emelkedésében nagy szerepe van a tavaszi fagyok miatti terméskieséseknek, a kártevők munkájának és az ellenük való védekezésnek, valamint az élőmunka gyorsan növekvő költségeinek is.
Bár a NAK kérdésünkre még nem tudott egyértelmű választ adni az idén várható terméskiesésről, illetve a 2022-es év végi várható árakról, a KSH adataiból egyértelműen látszik, hogy az elmúlt években nagyon megugrott: 2019-ben a tisztított dió éves fogyasztói ára 4130 forint volt, míg 2020-ban 4330 forint, 2021-ben pedig 4630 forintra rúgott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben a tendencia tovább folytatódik és a dióburok fúrólegyek rongálása is számottevő lesz, az idei diótermést igencsak horror áron fogjuk tudni beszerezni. A Budapesti Nagybani Piac legutóbbi – 2022. szeptember 1-jei – kínálati árlistája szerint a dióbél kilója jelenleg 3300-3800 forint között mozog.

Az interneten keresgélve azonban ennél drámaibb árakat is találhatunk, több webshop 4990 és 5990 forint közötti áron adja a dióbél kilóját. Tekintettel arra, hogy egy rúd karácsonyi bejglihez legalább 25-30 dkg dióbélre van szükség, az ünnepi süteményekhez reális a minimum egy kilogramm dió beszerzése, így igencsak drága mulatság lesz idén az ünnepi kedvenc.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


