4 °C Budapest
Az aktualitásokról, a határidőkről és az autósokat érintő legfontosabb kérdésekről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatta a HelloVidéket.

Új autópálya épül Magyarországon: 2024 elejére eléri az országhatárt

2022. augusztus 24. 14:02

2024 elejére az M6 autópálya eléri az országhatárt. Gőzerővel zajlanak ugyanis az autópálya Bóly-Ivándárda (horvát országhatár) közötti szakaszának munkái. A nagytömegű földmunkák és töltésépítések zömében elkészültek, ennek köszönhetően elkezdődhetett a pályaszerkezet építése, jellemzően az autópálya jobb oldalán. Közben a Pécs-Szigetvár szakaszt illetően is megérkeztek az engedélyek. A térség a gazdaság fellendülését, a versenyképesség fokozását és munkahelyteremtést is vár az M6-os, illetve az M60-as út folytatásától. Az aktualitásokról, a határidőkről és az autósokat érintő legfontosabb kérdésekről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatta a HelloVidéket.

Az M6 autópálya Bóly-Ivándárda (horvát országhatár) közötti 20 kilométeres szakaszán 3 különszintű csomópont (ezek az M6-M60 elválási csomópont, a Bóly-Keleti csomópont, illetve a Villányi csomópont), hét darab aluljáró, hat darab vízfolyás feletti híd, egy darab felüljáró, egy darab különszintű vasúti keresztezés, valamint egy darab vadátjáró kiépítése valósul meg. A Mohácsi Járásban található Nagynyárádon egy komplex pihenőhelyet alakítanak ki a tervek szerint, miközben Ivándárda közelében pedig komplex ellenőrzőhely is létesül a jövőben. Az autópályaszakasz üzemeltetését a Barbarcon épülő, úgynevezett Mérnökségi Telepről biztosítják.

A nagytömegű földmunkák és töltésépítések zömében elkészültek, ennek köszönhetően elkezdődhetett a pályaszerkezet építése, jellemzően az autópálya jobb oldalán. Jelenleg a CKT, tehát egy cementkötésű teherhordó réteg terítése, majd azt követően aszfalt alapréteg építése lesz folyamatban. Az útépítéssel együtt halad a vadvédőkerítés építése is. A Babarci Mérnökségi Telepnél megkezdődtek és folyamatosan zajlanak a legfontosabb épületek, az iroda-, a műhely- és a raktárépület, valamint a sótároló magasépítési munkái. Ezen kívül megkezdődött az ivándárdai komplex ellenőrzőhely útjainak pályaszerkezet építése is. Az építés műszaki előrehaladása jelenleg 56 százalékos

– tájékoztatta szerkesztőségünket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.).

Ahogy arra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. rámutatott, a kivitelezési munkák a munkaterület átadásával 2021. február 2. napjával kezdődtek meg. A kivitelezést az S-D 2020 M6 Konzorcium (vezető tag: STRABAG Építő Kft., konzorciumi tag: Duna Aszfalt Zrt.) végzi és a munkák jó ütemben haladnak.

A fejlesztés részeként a helyére került az autópálya feletti Villány-Mohács vasútvonalat átvezető vasúti hídja. A vasúti pályán 2022. július 22-én, néhány napos vágányzár után újraindulhatott a vasúti forgalom. A Bóly-keleti csomópontnál elkészült az 5703 jelű út korrekciója, valamint az autópályát keresztező műtárgy is. A létesítmények ideiglenes forgalomba helyezése 2022. július 29-én megtörtént, az új nyomvonalra helyezett, Bólyt Nagynyáráddal összekötő utat forgalomkorlátozás mellett vehetik igénybe az autósok. A beruházás forgalomba helyezésének időpontja tervezetten 2024. első negyedéve

– válaszolt a kérdéseinkre az új autópálya szakasszal kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A fejlesztés célja a dunamenti és a mohácsi térség közlekedésének javítása mellett az Észak- és Dél-Európa közötti tranzitforgalom biztonságos és gyors kiszolgálása. Az M6 autópálya országhatárig vezető, mintegy 20 km hiányzó szakaszának megépítésével teljes körűen megvalósul az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti közúti kapcsolatot biztosító transzeurópai közlekedési hálózat (úgynevezett TEN-T folyosó) magyarországi nyomvonala.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ahogy arra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. rámutatzott, míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, jelenleg már hétnél tartunk. A következő évtized közepére minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig juthatunk el gyorsforgalmi utakon.

A Pécs-Szigetvár szakaszt illetően azt az információt kaptuk, hogy az úgynevezett főpálya 2021 februárjában, az egyéb országos utak pedig márciusban kapták meg az építési engedélyt. Jelenleg az engedélyezési tervek már rendelkezésre állnak, míg a tervezett nyomvonalat a környezetvédelmi és építési engedély tartalmazza. Felvetésünkre azt is elárulták, hogy a Natura2000 és a Duna-Dráva Nemzeti Parkok tekintetében a környezetvédelmi engedélyben foglaltak szerinti intézkedéseket terveztek be; ezek olyan összefüggő európai ökológiai hálózatok, amelyek a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítják a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.

Feladatmeghatározás alapján Pécs-Szigetvár Nyugat és Szigetvár – Barcs került meghatározásra, az utóbbi esetében Társaságunk jelenleg már környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik. Az előkészítést, illetve tervezést követően nem rendelkezünk feladatmeghatározással, így a megvalósítás szakaszolására és ütemezésére vonatkozóan nem áll módunkban tájékoztatást adni. Az esetlegesen megépülő Dráva-híd építése kapcsán jelenleg tanulmányterv és környezeti hatástanulmány keretében vizsgáljuk a magyar-horvát határmetszés lehetőségeit a horvát féllel. Ezen vizsgálat lezárása ad választ a híd kérdésére

– mutattak rá a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei.

A M60 gyorsforgalmi út megépülésétől a térség többek között a gazdaság fellendülését, a versenyképesség fokozását és munkahelyteremtést is vár. A baranyai megyeszékhely, Pécs és a határmenti kisváros, Barcs közötti szakaszra tervezett gyorsút kétszer kettő forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott, középen vezetett elválasztó sávval rendelkező, 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességű lesz, amely biztosítja a csatlakozó területek megközelíthetőségét is. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, az építés tervezet két ütemben valósul majd meg: az elsőben az igen komoly forgalmat bonyolító Pécstől Szigetvárig, második ütemben Szigetvár és Barcs közötti szakasz. Az M60-as gyorsforgalmi út nyomvonala összesen 64,4 kilométeren épül meg a tervek szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33