Idén is különleges élményekkel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája: június 21-én az ország több száz pontján nyílnak meg a múzeumok és kiállítóhelyek kapui.

Így számlázzák majd a rezsiemelést: ezt kell tudni az átalányosoknak, havonta diktálóknak
Kiderült, hogyan fogják kiszámlázni a rezsiemelést azoknak, akik átalányt fizetnek, és azon fogyasztóknak, akik diktálás alapján fizetik ki a számlát. Mutatjuk, mire kell számítani!
Megjelent a rezsiemelésről szóló rendelet, amely szerint legkorábban december 30-án vizsgálják felül a lakossági árakat. A tarifákról itt olvashatsz részletesebben!
A másik nagy kérdés a Pénzcentrum szerint, hogy miképpen fogják kiszámlázni a rezsit azoknak, akik diktálják az óraállást a szolgáltatóknak, és azoknak, akiknek előre megállapított mennyiség után állítanak ki számlát - azaz egyenletes részszámlázáson vannak, vagyis átalányon. Ennek kapcsán a rendelet úgy fogalmaz, hogy:
A lakossági fogyasztó az e rendelet szerinti kedvezményes mennyiségeket időarányosan jogosult igénybe venni. Ennek érdekében az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz, amelynek alapján a felhasználó számára kiállított számlában a kedvezményes mennyiség 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak szorzatát érvényesíti, és az e feletti rész számlázása történik lakossági piaci áron vagy versenypiaci költségeket tükröző áron.
Földgáz felhasználói adatszolgáltatáson vagy elosztói leolvasáson, leolvasást helyettesítő becslésen alapuló számlázása, valamint az azonos mennyiségről kiállított részszámlákon kívüli egyéb részszámlák esetén az egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában rögzített fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény meghatározást kell alkalmazni.
A szolgáltatók tehát becsülnek minden egyes fogyasztóra nézve egy éves átlagot mind a gáz, mind a villany esetében - mint az átalánymennyiségek éves megállapításakor szokás. Ezt a mennyiséget osztják el 365-el, és pakolják rá arányosan a hó végi számlára.
A kormányrendelet szerint ugyan nem piaci áron számlázzák ki a pluszmennyiséget, de az áram duplájára drágul, a gázért pedig több mint hétszeres árat kell majd fizetni.
Magyarul: a rezsiemelt árat minden hónapban az aktuálisan fizetendő mennyiség alapján kell fizetni, nem év végén összesítik a fogyasztást. Aki egyenletes részszámlázáson van, az könnyen ki tudja számolni, mennyi jön rá a havi számlákra, aki pedig diktálgatja az óraállást, annak mindig az aktuális fogyasztása tükrében állapítják meg a fizetendő összeget.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Így diktálásnál kialakulhat az a helyzet, hogy valaki ugyan belefér az éves kvótába, de havi szinten túllépheti azt - ha jól értelmezzük a jogszabályt.
Például a téli időszakban jóval több gázt fogyaszt fűtésre, mint a nyári időszakban, amikor mondjuk meleg víz kell. Ebben az esetben, ha minden igaz, a téli gázszámla rezsiemelt lesz, és vélhetően az éves elszámoláskor adják vissza a túlfizetést, amikor kiderül, hogy mégis beleférünk a kormány által húzott határokba.
Fontos!
Nem lehet ám akármikor átállni átalányra, szúrta ki a Pénzcentrum az MVM "Elszámolási és számlázási rendszer" néven futó aloldalán. Mint írják,
a felhasználó az éves elszámolási időszakon belül egy alkalommal, mégpedig a felhasználási helyére vonatkozó éves elszámoló számla kiállítását követő 30 napon belül kérheti a számlázás módjának (egyenletes részszámlázás, hőmérsékletfüggő részszámlázás vagy a felhasználó általi mérőállásközlés alapján történő számlázás) módosítását, ettől eltérni az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hozzájárulása esetén lehet.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


