Zsapka Zsolt és Aranka neve szinte összeforrt a komáromi piaccal – több mint negyedszázad után most véget ér egy korszak, bejelentették: abbahagyják az árusítást.

Helyi lakosok szerint, a több nógrádi településen is áthaladó Dobroda-patakot hónapok óta szennyezi a karancslapujtői szennyvíztisztító üzem. A patakba engedett szennyvíz miatt elviselhetetlen bűz terjeng a faluban, a Dobroda élővilága pedig teljesen kipusztult.
A nool.hu egyik olvasója értesítette a portált az esetről. A hír kapcsán az üzemeltető ÉRV Zrt. illetékeseit is megkeresték, akik néhány nap elteltével közölték: szerdán megoldást találtak a hosszú hónapok óta fennálló problémára, újraindult a tavaly leállított tisztító.
Baksa Sándor, Karancslapujtő polgármestere a lap megkeresésére elmondta:
a szennyvízrendszer öt település tulajdonában és az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. üzemeltetésében van. Az öt község polgármesterei a napokban ültek össze és tartottak egyeztetést a kialakult helyzetről.
Királyhegyi Gyula, Karancskeszi első embere a portálnak kifejtette, már tavaly meghibásodott a szennyvíztisztító berendezés, amiről a kezdetek kezdete óta tudnak a faluvezetők, illetve az ÉRV Zrt. munkatársai, akik természetesen foglalkoznak is ezzel a problémával.
Amikor kiderült a hiba, azonnal összeült az öt település – Etes, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi és Karancslapujtő – polgármestere, illetve az ÉRV Zrt. megyei vezetői és a vezérigazgatója, akik tisztában vannak vele, hogy orvosolni kell ezt a problémát. A lakosság védelme érdekében szeretnénk erre minél hamarabb megoldást találni. Az összes szakhatóságot, illetve támogatáskérés céljából az Agrárminisztériumot is megkerestük, továbbá kértük az ÉRV Zrt. illetékes munkatársait, hogy tegyenek meg mindent a probléma megoldása érdekében, hiszen ők az üzemeltetők. Sajnos a Dobrodába bekerült a szennyvíz, ami a kevésbé csapadékos időben még inkább érezteti a hatását.
– emelte ki Királyhegyi Gyula.
Gyorsan kell intézkedni. A napokban közösen megfogalmaztunk egy levelet az ÉRV Zrt. felé, hiszen üzemeletetőként tőlük várjuk a megoldást. Kértük, hogy szakmailag röviden és gyorsan válaszoljanak a feltett kérdésekre, ugyanis nagyon sürgető a probléma. Olyan visszajelzést szeretnénk kapni, ami konkrétan felvázolja, hogy a hiba orvoslása, hogyan és mikor fog megtörténni
- tette hozzá.
Baksa Sándor arról számolt be, hogy a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság méréseket végzett a helyszínen, a másodiknál személyesen jelen volt ő is. A megállapításokat közölték a szakemberek, eljárás indult az üzemeltető ellen. Jelenleg azonban azonnali pénzforrásra lenne szüksége az ÉRV Zrt-nek, hogy rendbe tudják hozni a szennyvíztisztító berendezést.
Amennyiben nem sikerül megoldani, hogy a szennyvíz ne kerüljön bele a Dobroda-patakba, akkor továbbra is veszélyben lesz a környezetünk
- hangsúlyozta Baksa Sándor.
Ahogy a portál írja, a faluvezetők mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél hamarabb helyreálljon az üzemeltetés rendje, a szennyezéssel kapcsolatban pedig megkerestük a Nógrád Megyei Kormányhivatalt is, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy március végén közérdekű bejelentés érkezett hozzájuk.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ennek következményeként levegő- és természetvédelmi szakembereink már másnap előre be nem jelentett helyszíni szemlét tartottak. Levegővédelmi szempontból hatósági vizsgálat indult, aminek többek között az a célja, hogy a bűzterhelést redukálni lehessen. Felszíni és felszín alatti vizek szennyezésének a kivizsgálására kormányhivatalunknak nincs hatásköre, így a Dobroda-patak szennyeződésével kapcsolatos észrevételeinket – további intézkedés érdekében – megküldtük az illetékes hivatal részére
- közölte a portállal a Nógrád Megyei Kormányhivatal. Persze az esettel kapcsolatban a lap megkereste a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is.
A karancslapujtői szennyvíztelepet és a Dobroda-patakot érintő szennyezéssel kapcsolatban március 2-án, lakossági bejelentést követően akkreditált mintavétellel egybekötött helyszíni ellenőrzést hajtott végre a katasztrófavédelem
- mondta el a portálnak Kapás Márton. A megyei igazgatóság megbízott szóvivője hozzátette: március 26-án ismét bejelentés érkezett, így újabb vizsgálat történt a helyszínen, először a jelzés napján, majd március 28-án is.
A színtéren tapasztaltak, továbbá az akkreditált mintavételi eredmények alapján a vízügyi és vízvédelmi hatósági hatáskörrel rendelkező Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon eljárás van folyamatban. A helyszíni ellenőrzések eredményeként az azonnali kárelhárítást az üzemeltető a patak kezelőjével egyeztetett módon végzi, továbbá intézkedik az üzemszerű működés helyreállításáról
- tette hozzá Kapás Márton.
A lap innen is tovább ment és a szennyezéssel kapcsolatban megkeresték az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt-t is.
Április 20-án sikerült újraindítani a havária miatt leállított tisztítósort, miután társaságunk a saját költségére elvégezte a tető bontását, az újraindításhoz szükséges rekonstrukciós feladatokat, valamint a tisztítósor takarítását. A haváriás helyzet észlelését követően az ÉRV Zrt. haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedések megtételét, azonban azok egymásra épülése, valamint egyéb akadályozó tényezők, mint például a téli fagy miatt a munkálatok most fejeződtek csak be. Fontos kiemelni, hogy társaságunk a szolgáltatási területén a jogszabályoknak, a hatósági előírásoknak, valamint a vízbiztonsági követelményeknek megfelelően folyamatos mintavétellel monitorozza a víz minőségét. Az Ipoly vízminősége is folyamatosan ellenőrzött, abban szennyeződés nem tapasztalható, illetve a mihálygergei üzemből kibocsátott ivóvíz is minden paraméter tekintetében megfelel a vonatkozó előírásoknak
- közölték az ÉRV Zrt. illetékes munkatársa.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


