A harmadik helyek olyan közösségi terek, amelyek az otthon és a munkahely mellett lehetőséget biztosítanak az informális társas interakciókra.
A szállásadatok szempontjából a 2019-es csúcsok most megdőlni látszanak. Ami a friss adatokból jól látszik, hogy a három évvel ezelőtti vendégszám duplája foglalt szállást az idei első hosszú hétvégére. Úgy tűnik a magyarok egyre inkább kiszabadulnának, és ezt aki teheti meg is teszi a következő héten. Cikkünkben most annak jártunk utána, hogyan alakult az idei forgalom a a kereskedelmi szálláshelyeken, illetve mely városok voltak a legnépszerűbbek a magyarok körében. Persze utánajártunk annak is, mire számítanak a szakemberek, hová utaznak a legtöbben húsvétkor és megnéztük azt is, milyen árakra számíthat az, aki nem szeretné otthon tölteni az ünnepet.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a belföldi vendégek által s (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – 2022. februárban több mint négyszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva. Viszont 26%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. februári értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma hétszeresére emelkedett, de még így is 39%-kal kevesebb volt a 2019. azonos időszakinál.
2022. februárban az előző év azonos hónapjához képest:
- A belföldi vendégek száma öt és félszeresére, a vendégéjszakáké több mint négyszeresére növekedett. A vendégek száma 274 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 597 ezer volt. Az éjszakák 81%-át szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva mintegy hatszorosára emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom 1,7, illetve 1,2-szeresére nőtt a tavaly februárihoz képest. A legnépszerűbb turisztikai régió a Balaton volt, ahol a belföldivendég-éjszakák ötödét regisztrálták.
- A külföldi vendégek száma több mint kilencszeresére, a vendégéjszakáké hétszeresére emelkedett. A szálláshelyekre érkezett 194 ezer vendég összesen 485 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégéjszakák 87%-át szállodában töltötték, ez több mint hét és félszeres bővülés 2021 februárjához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest–Közép-Duna-vidék volt, ahol a külföldivendég-éjszakák közel kétharmadát regisztrálták.
Kiszabadulna az ország
Túl a 2022-es év első hosszú hétvégéjén a Szallas.hu adataiból kiderült, hogy az ország kiszabadulási lázban ég. Utoljára 2019-ben volt márciusban szabadon foglalható hosszú hétvége, igaz, akkor csak háromnapos, szemben az idei négynapos extra pihenőidővel. Ráadásul az az esztendő folyamatos rekordokat hozott a hazai turizmusnak. Ezek a csúcsok most megdőlni látszanak: közel a 2019-es vendégszám duplája foglalt szállást a portálon az idei első hosszú hétvégére.
A pandémia soránt megtapasztalt korlátozások, a bezártság, az érzelmileg is különösen terhelt időszak súlya az elmúlt 2 évben jelentősen felerősítette az utazási kedvet
- mondta Trepess Beatrix, a portál PR-menedzsere.
A napjainkban tapasztalt bizonytalanságok valószínűleg még inkább ráerősítenek erre, azaz utazunk, amíg csak lehet. A közvetített foglalások összértéke 2,6-szorosára nőtt a 2019-es márciusi 15-ei hosszú hétvégéhez képest. Ehhez a drágulás mellett az átlagos vendég- és éjszakaszám megnövekedése is hozzájárult, hiszen idén 4 napos extra pihenőidő állt az utazók rendelkezésére. Az átlagos foglalási ár fejenként, éjszakánként 11 ezer forint volt országosan idén, 2009-hez képest ez kb. 30 százalékos növekedést jelent
- tette hozzá.
A foglalások harmada hotelbe szólt, apartmant minden negyedik alkalommal foglaltak. Vendégházat a portálon foglalók ötöde választott, 17 százalékuk panzióra tette le a voksát, 4 százalékuk pedig egyéb szállástípust keresett. Átlagosan 25 nappal előre rögzítették utazási igényünket. Budapest, Eger, Hévíz, Gyula, Szeged vonzotta a legtöbb vendéget. A belföldi úti célok toplistáján még Pécs, Hajdúszoboszló, Sárvár, Siófok és Miskolctapolca sorakoztak. A régiók közül Észak-Magyarország zsebelte be a legtöbb foglalást (21,6%), őt követte a Nyugat-Dunántúl (14,2%) és a Balaton (12,8%).
A portál adatai szerint a legnépszerűbb belföldi úti célok a március 15-ei hosszú hétvégén:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Budapest
- Eger
- Hévíz
- Gyula
- Szeged
- Pécs
- Hajdúszoboszló
- Sárvár
- Siófok
- Miskolctapolca
A foglalások eloszlása a top régiók között:
- Észak-Magyarország: 21,6%
- Nyugat-Dunántúl: 14,2%
- Balaton: 12,8%
- Dél-Alföld: 11,2%
- és Budapest és vonzáskörzete: 11,2%
Mire számíthatunk Húsvétkor?
Már most biztatóak a húsvéti előfoglalási adatok is. A szállásfoglaló portál szerint eddig már a húsvéti foglalások közel fele érkezhetett be a korábbi évek tendenciái alapján, és már így is a 2019-es lezárt év közvetített foglalási értékével közel azonos szinten állnak.
Összességében a 2019-es évhez hasonló vagy azt meghaladó húsvétra számítunk
- mondta Trepess Beatrix, majd hozzátette, Eger, Gyula, Pécs, Hajdúszoboszló és Szeged szálláshelyei telnek majd meg valószínűleg a leghamarabb, a jelenlegi állás szerint ők a legkeresettebb úti célok húsvétkor.
A portál előrejelzése szerint a legnépszerűbb belföldi úti célok a következők lesznek az ünnepen:
- Eger
- Gyula
- Pécs
- Hajdúszoboszló
- Szeged
- Siófok
- Nyíregyháza
- Zalakaros
- Hévíz
- Miskolctapolca
Mit mutatnak az árak?
Miután megtudtuk, hogy melyek lehetnek a top szálláshelyek a húsvéti ünnepen, így utánajártunk annak is, hogy mennyibe kerül a dobogós helyezett városokban a szálláshely. Vannak, akik már jó előre foglaltak, de mindig vannak olyanok is, akik az utolsó napokra hagyják a foglalást. Nézzük meg, mire számíthat az, aki most keresgél a szállások között. Hogy megtudjuk, milyen áron foglalhatunk az ünnepi hétvégére, a Szállás.hu portálon böngésztünk. A keresési feltételeket két felnőttre és két gyermekre állítottuk, valamint négy napra és három éjszakára. Ennek alapján azt láthatjuk, hogy
- Egerben a legolcsóbb szállás egy vendégház, itt két felnőtt és két gyermek négy napra és három estére, ellátás nélkül, 72 000 forintért töltheti el a húsvét hétvégét. Hotelben, ugyan ez a család 105 000 forintért tud foglalni, itt viszont már az ár reggelit is tartalmaz. A legdrágább szállások a városban hotelek voltak, az egyik 280 500 forintért kínált helyet félpanzióval, a másik 480 000 forintért, szintén félpanzióval.
- Gyulán már 39 000 foritnért is találunk a keresési eredményeknek megfelelő szállást, viszont ez egy felnőttbarát szálláshely, ami azt jelenti, hogy csak 12 éves kortól fogad vendégeket. A következő találat, ami a második legolcsóbb a szálláshelyek között már 48 000 forintért kínál szállást. Az apartman fogad gyerekeket is, viszont itt sincs ellátás. Panzióban már 111 000 forintért szállhat meg egy négytagú család, de itt már a reggeli tartalmazza az árat. A legdrágább szálláshelynek is egy panzió bizonyult, itt 147 000 forintért szállhat meg két felnőtt és két gyermek, az ellátásban pedig félpanzió szerepel.
- Pécsen a legolcsóbb még elérhető szállás 60 000 forintba kerül egy négytagú családnak, egy vendégfogadóban, ellátás nélkül. Egy wellness ház/panzió is kínál még szabad helyeket, 129 000 forintért, reggelivel. A legdrágább szállásokat ebben a városban is két hotel kínálja. Az egyik 253 002 forintért tud elszállásolni egy négyfős családot, reggelivel. Míg a másik 264 750 forintért, félpanzióval.
Ha megnézzük a toplistás városokat és szálláskínálatukat, akkor láthatjuk, hogy még van esély kedvezőbb áron foglalni. Az pedig, hogy mennyit szánunk a húsvéti pihenésre, mindenkinek a saját pénztárcáján múlik. Az biztos, ha el szeretnénk utazni valahová az ünnep alatt, akkor még most érdemes lefoglalni a szállásokat, hiszen az olcsóbbnak számító helyek szép lassal betelnek.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?