Meghódítják a világot ezek a magyar kutyafajták: ezért ilyen népszerűek mindenütt

Ha megkérdeznénk néhány ismerősünket, valószínűleg kevesen tudnák felsorolni mind a 9 négylábút. De miért fontosak ők nekünk? Egyáltalán, melyik 9 fajtáról beszélünk? Melyik hódította meg Amerikát is? Ezekre kaphatunk most választ, írja az Agrárszektor.

Életünk szerves részét képezik a kutyák, ám a fajtát tekintve már igen különbözőek, olykor-olykor válogatósak vagyunk. Vannak, akiknek nem számít a pedigré, kifejezetten a mentett ebeket vagy éppen a keverékeket részesíti előnyben. De természetesen bőven akadnak olyanok is, akik kizárólag fajtiszta kutyusokat választanak vagy a hazai fajtákat támogatják. Azt, hogy a 9 őshonos magyar kutyafajta támogatása mennyire fontos, jól mutatja, hogy az Agrárminisztérium is súlyos milliókat költ/költött rájuk. Először is, ismerjük meg magyar kutyáinkat:

Kuvasz, a fehér óriás

Az egyik legrégibb kutyánk a kuvasz, a mai Magyarország területére még a honfoglaló magyarokkal kerültek az elődei. Elsősorban nyájőrzésre, valamint ragadozó vadállatok és a rablók ellen használták, mivel intelligens őrző-védő fajta. Az Árpád-kortól egészen a XX. század elejéig népszerű vadászkutya volt, majd a tanyák és a vidék nyájőrző kutyája lett. Az Agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését, így több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. A kuvasz jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon, ezért ennek érdekében például tavaly január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca.

A méltán híres magyar vizsla

A vizslát talán senkinek sem kell bemutatni, ám azt már kevesebben tudják, hogy 1900-ban a kihalás fenyegette. Története a XIV-XV. századra nyúlik vissza, ekkortájt tenyésztették ki a pannon kopóból, abból a célból, hogy levadássza az apróbb állatokat. A XX. század elején nemzeti összefogással szerencsére sikerült újjáéleszteni a vérvonalat. Nem sokkal később, az 1930-as években pedig kitenyésztették a drótszőrű változatát is, mely nem meglepő módon megint csak sikert aratott – a mai napig egyaránt.

A leghíresebb magyar négylábú: a puli

Nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is a legkedveltebb fajtánk, persze, nem véletlenül. Vérbeli terelőkutya, nagyjából 100 éve kifejezetten erre a célra tenyésztik. Ázsiából került ez a típus is hozzánk a vándorló ősökkel, ugyanakkor már az ókori sumérok is hagytak ránk pulira hasonlító kutyaszobrot. Rendkívül egyedi, speciális szőrzete messziről is eltéveszthetetlen. 2011-ben még a Facebook alapítója is pulit vitt haza családjának.

A kutya, amit sokan fehér pulinak hisznek

A másik legrégebbi kutyafajtánk nem más, mint a komondor. Ősei még Ázsiában éltek, majd a vándor-pásztorkodó magyarok hozták el őket. Nagyszerű nyájőrző, hiszen még csak tanítani sem kell rá, ösztönösen védelmezi a területét.

A báránybőrbe bújt kutya: a mudi

Magyarországon kívül kevésbé ismert a mudi, pedig egy igazán sokoldalú állat. Munkakutyaként őrzi a marhákat, a háztól és udvartól távol tartja a patkányokat. Egyébként a XVIII-XIX. századi magyar terelőkutyák és különféle német juhászkutyák keveredéséből „jött létre”.

A magyar kutyák Usain Boltja: a magyar agár

Most pedig elérkeztünk a legősibb vadászkutyánkhoz, a magyar agárhoz, melyet szintén keletről hoztak be a magyarok. Hosszú-hosszú időn keresztül a lovas vadászatokhoz elengedhetetlenek voltak. A XIX. században keresztezték az angol agárral, így még finomabb külsőt kapott, szerencsére belső értékei viszont nem csorbultak. Az agarunknak a II. világháború okozta majdnem a vesztét, de végül sikerült „összekapdosni” a megmaradt egyeteket, és fenntartani a fajt.

Igazi nemzeti kincs: az erdélyi kopó

Elődje a már említett pannon kopó, már a középkorban is nagy népszerűségnek örvendett. A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás fejlődésével azonban már nem használták annyit, később pedig csak a nehezen bejárható erdőkbe vitték magukkal a vadászok. A II. világháború sajnos nekik is majdnem a végzetet jelentette, de szerencsére sikerült őket megmenteni a 70-es évekre.

A puli és a pudli összegyúrva: a pumi

A francia, a német terelőkutyák és a puli kereszteződéséből „teremtették meg” a fajtát. Sokan keverik a pulikkal és olykor a pudlikkal is, de több ismertetőjegy is egyértelműen jelzi, hogy kivel is állunk szemben. A fajta kezdete a XVII. és XVIII. századra tehető. A pumikat részben csak puli-variációnak tekintették, de végül 1920-ban önálló fajként is elismerték. Mindezek mellett kiváló hajtókutya.