A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Egyre többen választják a vidéki életformát a városi helyett, és akár egy nagyobb felújításba is belevágnak, ha egy rosszabb állapotban lévő házban meglátják a lehetőséget, és még állami támogatást is igényelhetnek erre a célra. Nem mindegy persze, hogyan és hol vágja az ember a fejszéjét egy ekkora fába. Az Ormánság ideálisnak tűnik ebből a szempontból, hisz rengeteg értékes, népi eredetű vagy egyéb típusú ház vásárolható itt meg az ingatlanpiac lehetőségeihez mérten mondhatni fillérekért, már akár hárommillió forintért is, tökéletes állapotban pedig nyolcmillióért. Erről, és legújabb projektjükről, a Szaporcai Cifraház felújításáról beszélgettünk Bozsits Józseffel, a Vidéken Jó! Alapítvány elnökével.
Ha valaki vidékre költözne, vagy a már meglévő házát újítaná fel teljes körűen, mindenképpen tízmilliós nagyságrendű költségekkel számolhat. A teljes bekerülési összeg természetesen függ a ház állapotától, a felújító igényszintjétől, a beépített anyagok, szerkezetek, gépészet, eszközök, stb. minőségétől, mennyiségétől, az átalakítás, modernizáció mértékétől. Ahogy mondani szokták, határ a csillagos ég.
Nyolc- tízmillióért felújított, kiváló minőségű házat vehetünk
Az sem mindegy, hogy valaki hol vásárol ingatlant. Minél közelebb van a település egy nagyobb városhoz, frekventált területhez, értelemszerűen annál drágábbak a házak. Ilyen szempontból nagyon kedvező a helyzet az Ormánságban, hiszen ott nagyon sok szép, helyi védettség alatt lévő, régi parasztház található, külön előnyük, hogy rendkívül olcsón, néhány millió forintért már hozzá is lehet jutni a legtöbbjükhöz. 3-5 millióért már lehet lakható, hatvanas évekbeli fürdőszobával felszerelt, viszonylag jó állapotú házat találni, de, 8-10 millióért már kívülről, hungarocellel szigeteltet, modern fűtéssel, teljesen felújított belsővel és külsővel rendelkező házakat is könnyen kifoghat itt az ember.
Tehát a felújítási költségekkel együtt is jobban jön ki valaki, ha olcsó házat, házakat vásárol. Ráadásul ezeknek a védett házaknak az értékőrző felújításra országszerte komoly összegekre lehet pályázni a Népi Építészeti Programban. De bármilyen házra kérhető Otthonfelújítási támogatás, visszaigényelhető maximum 3 millió forint erejéig
- mondta el Bozsits József a kérdésünkre, akinek már csak azért is szíve csücske ez a vidék, mert itt nőtt fel, visszatalált ide, és a párjával, Kovács Orsolyával jelenleg is itt laknak.
Jó ideje trendi a rusztikus stílus, a régi anyagok használata, ez a legtöbb vidéki házhoz illik is, ráadásul rengeteget lehet spórolni bontott építőanyagok, tégla, épületfa használatával, akár építésre, akár csak dekorációs elemként használjuk ezeket. Arról nem is beszélve, hogy a környezetünket is kíméljük ezzel a megoldással. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi nagyon magas építőanyag árakat, érdemes ezt az utat járni, bár igazán olcsón bontásból lehet hozzájutni az említett anyagokhoz, lerakatokból kevésbé. Az igaz, hogy bontott nagyméretű vagy kisméretű tégla használata esetén sokkal több falazó habarcsra van szükség, és több időt, energiát kell befektetnie, mintha valaki különböző új falazó elemeket vásárolna, de a megtakarítás így is jelentős lehet.
Ráadásul vannak olyan épületek, mint például a már említett védett házak, amelyekbe kifejezetten ajánlatos bontott, régi anyagokat beépíteni a felújítás, rekonstrukció során.
Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogatóközpont interaktív kiállítással, őshonos háziállat bemutatóval, tanösvényekkel, változatos aktív programokkal, környezeti nevelési foglalkozásokkal várja a közönséget. Célja az Ormánság, a Kelet-Dráva Tájegység természeti értékeinek, valamint hagyományainak komplex, élményközpontú bemutatása. Ennek szerves részeként újul meg a Szaporcai Cifraház.
Mi is a fent említettek szerint járunk el alapítványunk, a Vidéken Jó! Alapítvány kezelésében lévő Szaporcai Cifraház, közösségi tér, tájház felújításánál, vagyis figyelembe vesszük a ház adottságait, igyekszünk régi, bontott anyagokat beépíteni. A Népi Építészeti Program támogatásával valósul meg a projektünk. Ez egy részben vályogtéglából, részben az 1920-as években elérhető anyagokból épült, de nagyrészt hagyományos módszerekkel, anyagokkal, tehát figyelnünk kell az ebből adódó építési-építkezési sajátosságokra is
- mondta el Bozsits József, az alapítvány elnöke.
Az általuk bonyolított projektek több célt szolgálnak: egyszerre szólnak közösségépítésről, arról az értékfelmutatásról, ami itt még megtalálható, valamint az említett épített örökség megmentéséről.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez utóbbihoz kapcsolódóan vásárolták meg a tésenfai és a szaporcai ingatlanokat. Mindkettőnél az egykori állapot és külalak visszaállítása volt a cél. A tésenfai ház helyreállítása, felújítása már megtörtént, erről korábban mi is beszámoltunk itt. Arra a kérdésre, hogy miért foglalkoznak ezeknek a házaknak a felkarolásával az alapítványnál, így válaszolt:
Ezzel egyrészt egy mindenki számára kézzel fogható dolgot tudunk megmutatni. Akár mások számára is vonzóvá tenni a még megmenthető és védettség alatt álló épületek megvételét és felújítását. Nagy örömünkre a tájházként és közösségi térként funkcionáló szaporcai Cifraház idén kiemelt támogatást kapott a Népi Építészeti Programban. Így októbertől indul meg teljes körű, értékőrző felújítása. Tájszoba, kiállító terek, szövőműhely és több az egykor itt élő népi életmódra jellemző eszközök kerülnek majd kialakításra, illetve beépítésre. A tésenfai háznál pedig egy önfenntartású és biogazdálkodást bemutató portát szeretnénk megvalósítani. Ennek az ingatlannak a felújítását egyébként a kiírók beválogatták a legjobban sikerültek közé.
Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogatóközpont interaktív kiállítással, őshonos háziállat bemutatóval, tanösvényekkel, változatos aktív programokkal, környezeti nevelési foglalkozásokkal várja a közönséget. Célja az Ormánság, a Kelet-Dráva Tájegység természeti értékeinek, valamint hagyományainak komplex, élményközpontú bemutatása.
A felújítás során szakmai fortélyokat leshetünk el
A teljes körű felújítás nemrég kezdődött, és egy évig tart. Ha valaki szeretne megismerkedni egy ilyen folyamattal, bepillantást nyerni, kipróbálni, esetleg megtanulni bizonyos szakmai fogásokat, fortélyokat, szeretettel várjuk a kivitelezés időszakában. Ez a mai szakemberhiányos időszakban jó tapasztalatszerzési, tanulási lehetőség lehet minden régi házat felújítónak. Lesz falazás, vakolás mészhabarccsal, épületszobrászat. Bepillantást lehet nyerni a díszmű-bádogos munkákba vagy az ereszcsatorna kivitelezésébe, de fontos a régi épületekhez illő aljzatok, azok rétegrendjének kialakítása, a téglajárda építés is.
Természetesen fogunk foglalkozni a faszerkezetekkel, nyílászárókkal és még számtalan dologgal, ami egy ilyen felújításnál, rekonstrukciónál, restaurálásnál szóba jöhet
- összegzett József.
Címlapkép, fotók: Bozsits József, Ruprech Judit
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?