A letenyei egykori villanyszerelő életét saját udvarán vesztette életét, miután egy házilag kiépített, halálos árammal működő villanypásztor végzett vele. A célja az volt, hogy távol...

Egyre hűvösebb van, hajnalban már kifejezetten hidegnek mondható az idő, így lassan legfőbb ideje, hogy a nyár elején a kertbe költöztetett szobanövényeket visszavigyük a lakásba. Ugyanakkor fontos tisztában lennünk azzal, hogy a beköltöztetés nem merülhet ki annyiban, hogy fogjuk a növényt, és csak úgy betesszük a szoba finom melegébe. Megmutatjuk, mi a teendő.
Tavaly szakértők segítségével jártuk körbe, hogyan változtak a virágvásárlási szokások a járvány hatására, melyek voltak a slágernövények. 2020-ban az egyes áruházak adatai szerint a Phalaenopsis orchidea volt a legtöbbet eladott növény, ezt követték a nagyobb méretű zöld növények, mint például az anyósnyelv, a dracéna, de a szobanövények között a trópusi levéldísznövények (fikuszfélék, Monstera, páfrányok) is népszerűek voltak. A trend idén annyiban változott, hogy korábban főleg ajándékba vitték őket, és elsősorban virágzó növényeket, idén pedig a "maradj otthon szellemében" a levéldísznövények törtek élre.
Ezekkel a növényekkel egyszerűen kellemesebbé tehetjük az otthonunkat, és légtisztító hatásúak
- mondta Boross Dávid, az Oázis Kertészeti Kft. ügyvezetője a HelloVidéknek.
A megnövekedett szobanövényforgalom során olyanokat is többet vásároltunk, amelyeket nyáron szokás szerint kirakhatunk vagy ültethetünk a teraszra, balkonra, télre pedig vissza kell őket hoznunk a lakásba. A levegő hőmérséklete egyre alacsonyabb, ideje hát körülnéznünk odakint, hogy mely virágokat szükséges a hidegebb hónapokban a lakásban, szobahőmérsékleten tárolni, és melyek azok, amelyek a zordabb körülményeket is elviselik a szabadban, Ha bentről vittük ki a növényt, szinte biztos, hogy vissza is kell költöztetnünk, mielőtt beállnak a hajnali fagyok, de fontos bizonyos szempontokat figyelembe venni, sőt nem hagyhatunk néhány nagyon fontos lépést sem a beköltöztetés során.
Mikor kell bevinni télre a növényeket?
Az alapszabály a következő: A cserepes növényeket minél később vigyük be, és amint lehet, vigyük ki őket. Általában véve, a növényeknek jobb kint, mint bent, a bentlét ugyanis rendellenes helyzet a számukra, amit stresszként élnek meg. Az angyaltrombitát, a murvafürtöt, a hibiszkuszt és a kunkort például védenünk kell a fagytól. A selyemmályva, a kefevirág, a kasszia, a citrus, a teacserje és az ólomgyökér elviseli az enyhe fagyot. A szívósabb növények, mint például a japán babérsom, a Norfolk-szigeti fenyő, a szamócafa, az európai ciprus, a japán naspolya, a babér, az olíva és az opáljuhar a közepes fagyokat is eltűrik.
Amit a télikertről tudni kell:
A télikertben szigorúan ügyelnünk kell a higiéniára. Havonta egyszer tisztogassuk meg a növényeket ugyanúgy, mint a bevitelük előtt. Január végétől a kártevőkre is figyeljünk, mivel a pajzstetvek már ez idő tájt megjelenhetnek, február elejétől pedig takácsatkák, karmazsintetvek és levéltetvek is csatlakozhatnak hozzájuk. A télikertben biztosítsuk a megfelelő átteleltetési hőmérsékletet. Itt is fontos lehet a fagyfigyelő telepítése, mivel ha túl magasra emelkedik a hőmérséklet, fagymentes szellőzésről kell gondoskodnunk. A nagy, üveges télikertek február elejétől különösen melegek lehetnek. Teleltetéskor azonban óvnunk kell a növényeket a nagyobb hőmérséklet-ingadozásoktól. Arra is vigyázzunk, nehogy idő előtt vigyük ki őket.
Az első fagyokat is megérzik
Az angyaltrombita (Datura-Brugmansia), a bugenvillea (Bougainvillea), a citrusfélék, a kasszia (Cassia), a kefevirág (Callistemon), a dicsővirág (Tibouchina), a korallcserje (Erythrina) és a délimirtusz (Metro-sideros). Ezeknek a növényeknek már az első fagy hatására lehull a lombjuk, de komoly kárt a rövid, korai fagy még nem tesz bennük. Mivel a levélzetre a hűvös teleléshez amúgy sincs szükség, ezért ezt a levéihullatást akár természetes tisztogatásnak is tekinthetjük. Ezután mindenesetre vigyük be a növényeket telelni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A -5 °C-os hideget is elviselik
A leánderek, a cserjés margitvirág (Argyranthemum), a selyemmályva (Abutilon), az ólomgyökér (Plumbago), a rozmaring, a mirtusz, a fügekaktusz, a főnixpálma, a Washington-pálma és az akáciák. Ezeket rendszerint akár november elejéig is a szabadban tarthatjuk.
Még ennél is edzettebbek
Akár -10 °C-ot is átvészel a kamélia, a gránátalma, a babér, a babérsom (Aucuba), az enyvesmag (Pitto-sporum), a gyapjasnaspolya (Eriobotrya), egyes jázminfajok (pl. Jasminum mesnyi, J. officinale), a csillagjázmin (Trachelospermum), az olajfa, a szamócacserje (Arbutus), az araukária (Araucaria) és a kenderpálma (Trachycarpus). Ezeket ráérünk akkor a házba vinni, amikor már igazán teljes erejével megérkezett a tél.
Az idősebb, nagy dézsába ültetett növények olykor egyáltalán nem könnyű súlyúak. Mozgatásukhoz célszerű kis kézikocsit használni. A selyemmályvát és a gránátalmát érdemes még a tél beállta előtt erőteljesen visszametszeni. A korallcserje (Erythrina) egyéves hajtásait 10 cm-es magasságig vágjuk vissza. Ezt a növényt egyébként teljesen szárazon, 5 °C hőmérsékleten kell teleltetni, a helyiség esetleg teljesen sötét is lehet.
Hova tegyük a nagyméretű dézsás növényeket?
A már említett öt, igazán érzékeny, trópusi növényt fűtött szobába vigyük télre. Az összes többi szobanövénynek viszont kedvezőek a balkonnövényeknél már említett, világos pince nyújtotta körülmények, az 5-10 °C körüli hőmérséklet. A legjobb feltételeket természetesen télikertben vagy fagymentes termesztőházban teremthetjük, de ezek hiányában a picében is kitűnően telelhetnek a növényeink.
Amire figyeljünk, ha bevisszük a növényeket
- Növényzuhany: A vastagabb levelű, szárú növényeket törölgessük át egy nedves ronggyal, a többit növénypermettel fújjuk be. Így az esetlegesen a leveleken vagy a szárakon tanyázó bogarak, kártevők lemosódnak a növényről, és nem kerülnek be a lakásba. Mivel bent könnyebben terjednek a különböző növénybetegségek, és a rovarok is kedvelik a lakás melegebb klímáját, semmiképp ne hagyjuk ki ezt a lépést.
- Fényigénynek megfelelő elhelyezés: A növények fejlődéséhez elengedhetetlen a fény, ezért amikor a lakásban helyezzük el őket, próbáljunk olyan helyet találni nekik, ami a fényigényüknek éppen megfelelő. Ősszel és télen egyre kevesebb a napsütéses órák száma, de ilyenkor a növények is lassabban növekednek, a táplálékigényük is kisebb.
- Fűtőtest kerülése: Figyeljünk arra, hogy a virágok ne közvetlenül a fűtőtest mellé kerüljenek, ha pedig padlófűtésünk van, ne állítsuk őket közvetlenül a járólapra, mert könnyen kiszáradhatnak. Ha azt vesszük észre, hogy a növény száradni kezd, hullajtja a levelét, vagy épp a virágcserépben lévő földje szikkadt ki, akkor a növénynek túl meleg a környezete, ezért érdemes pár fokkal hűvösebb helyre átrakni.
- Huzat kerülése: Azt is tartsuk szem előtt, hogy a huzat sem tesz jót nekik, így a szellőztetést csak rövid ideig végezzük, ha van az ablak közelében növény. Ugyanez vonatkozik az ajtóra - legyen az bejárati- vagy erkélyajtó. Ezekre a területekre nem érdemes növényt helyezni, hiszen nagy odafigyelést igényel, hogy itt ne fázzon meg a virágunk.
- Túlöntözés elkerülése: Míg nyáron a szabadban szinte mindennap igénylik az öntözést, addig az őszi időszakban már kisebb a növények vízigénye a szokottnál. Figyeljünk oda arra, hogy ne öntözzük túl, és felezzük meg a nyáron megszokott öntözési gyakoriságot, de a talaját is rendszeresen ellenőrizzük. A túllocsolás ugyanis a penészedést is okozhat a talaján, vagy egyszerűen kirohad a növény.
- Tápoldatozás: Ebben az időszakban már nincs, vagy kevés tápoldatozásra van szüksége a szobanövénynek, persze fajtától függően. De maximum két-három hetente tápoldatozzuk. Ahogy pedig közeledik a tél, el is hagyhatjuk ezt a tevékenységet. Mivel a növényünk télen pihen alapjáraton.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


