Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 9 magyar város városnéző kisvonatai tematikus irodalmi utazásokat indítanak.

A különböző fészkelési preferenciákon kívül a méhek és a darazsak közötti fő különbség az, hogy a méhek pollennel táplálják lárvájukat, míg a darazsak rovarokkal táplálják őket. Ez azt jelenti, hogy a darazsak valójában nagyszerű munkát végeznek a kert körül, mert szinte minden típusú kártevőt megfékeznek. Viszont sokszor nehéz velük együtt élni főleg, ha hatalmas fészket építenek a kertünkben. Most éppen ezért, annak jártunk utána, hogy tarthatjuk távol őket a kertünkből, barátságos módon, mérgek és vegyi anyagok nélkül.
A mezőgazdaságban használt növényvédőszerek keveréke jelentősen növeli a méhek pusztulását, e keverékek veszélyességét jelentősen alábecsülték, vélik kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban. Mint írták, nem csak a méhek, hanem más beporzók is létfontosságúak a termény és a vadon élőhelyei számára, a világszerte mezőgazdasági művelésbe bevont növények 75 százaléka függ a beporzóktól.
A elmúlt években egyre nagyobb mértékben csökkent a méhpopulációk száma világszerte, ami aggodalmat váltott ki az élelmiszerbiztonságot és a természetes ökoszisztémákat illetően. A probléma viszont nem új, 2019-ben a kutatók megállapították, hogy a rovafajok mintegy felének csökken a populációja világszerte és a század végére egyharmaduk teljesen eltűnhet. Minden hatodik faj már kihalt a világ egyes térségeiben. Pusztulásuk fő oka az élőhely elvesztése és a növényvédőszerek használata.
A pusztítás helyett inkább barátságos módszerek?
Kertünkben, veteményesünk körül is felbukkanhatnak beporzók. A méhek után a darazsak talán a leginkább népszerű lakók, akik ráadásul sok kertes ház tulajdonosnak törnek borsot az orra alla. A közhiedelemmel ellentétben a darazsak hasznosak, beporozzák a növényeket, csak nem olyan mértékben, mint a méhek. Persze annak ellenére, hogy a darazsak íly módon hasznosak lehetnek az udvarunkon, vannak hátrányaik is. Alegsúlyosabb gondot az jelenti velük kapcsolatban, hogy bármikor megcsíphetnek minket, arról nem is beszélve, hogy súlyos allergiás reakciót is okozhatnak.
Éppen ezért, mielőtt fészket építenének a kéményhez, a veranda tetője alá vagy akár az ablakpárkányra, redőnytokba, érdemes tisztában lenni néhány trükkel, melyekkel barátságos módon elűzhetjük őket. Ahelyett, hogy kioltanánk az életüket.
Szegfűszeg-muskátli-citromfű olaj keverék
Kutatások szerint a szegfűszeg, muskátli és citromfű illóolajok kombinációja sikeresen taszította a darazsakat. Ha otthon elkészítenénk ezt a keveréket, akkor érdemes néhány cseppet tenni ezekből egy mosogatószeres vízzel megtöltött permetezős flakonba. Ezután nincs más hátra mint befúni az érintett területeket, ahol korábban felbukkantak a darazsak.
Borsmenta olaj
Ugyan ez a folyamat lényegében, csak itt a mosogatószeres oldathoz borsmenta olajat öntünk. Permetezzük be a darazsak számára kedvelt helyeket és hagyjuk, hogy az illatok elriasszák őket.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mit tehetünk, ha már kialakult a fészek?
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei mindnkit óvatosságra intenek. A nagy családokban élő, agresszív, fullánkos hártyásszárnyúak kilakoltatása nem egyszerű feladat.
Méhek esetében lehetőleg szóljunk egy tapasztalt méhésznek, aki még örülni is fog az „ajándék” családnak. Ha a méhek és lódarazsak jelenléte nem jár közvetlen veszéllyel, várjuk meg az ő szaporodási ciklusukat lezáró fagyos késő őszi-téli időszakot, és ekkor távolítsuk el a fészket, a lépeket
- írják közleményükben.
A „titkos biofegyver" – a molyirtókazetta lehet. Gyakran előfordul, hogy egy-egy odút évről-évre elfoglalnak a méhek vagy darazsak, ezek esetben érdemes bevetni egy hasznos trükköt. A háztartási és élelmiszer üzletek vegyi áru polcain szinte mindenhol megtalálhatók a ruhásszekrénybe akasztható molyirtó kazetták. Ezek hatóanyaga veszélytelen a madarakra, ezért a lépektől megszabadított odú nyitható tetejének belső oldalára rajzszögezzünk fel egy ilyen rovarriasztó kazettát. Ezek többnyire papír reklám tokra vannak ragasztva, amit a műanyag tartály megsértése nélkül nyugodtan levághatunk, és így már a legkisebb, „A” típusú odú tető lapjára is elfér. A molyirtó kazetták hatásideje hosszú, 4-6 hónap, ezért ezeket legjobb február-márciusban kiszerelni, így egész költésidőben távol tarthatják a méheket és darazsakat
- ajánlották a szakemberek.

Tiszafüred most Ibiza lesz, csak több lángossal és halászlével: Mr. President és Minelli is ott lesz
Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10–13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


