A most közzétett felvételek tanúsága szerint a létesítményt csaknem teljesen elöntötte a víz.

Egyedi eszközökkel támogatja többek között a vendéglátósokat és kisvállalkozásokat a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében. A veszélyhelyzet végéig nem kell a közszolgáltatást igénybe vevő nem lakossági felhasználóknak szerződésszegési kötbért fizetniük a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódóan megszerzett kvóta-mennyiség túllépése miatt. A most meghirdetett moratóriummal a DRV azonnali segítséget kíván nyújtani a helyi kisvállalkozásoknak és vendéglátósoknak. A HelloVidék most utánajárt a részleteknek.
A hatályos jogszabály értelmében a nem lakossági felhasználóknak, vagyis a gazdálkodó szervezeteknek, vállalkozásoknak a tevékenységük végzéséhez szükséges ivóvízmennyiség igénybevételéhez úgynevezett víziközműkvóta-mennyiséget kell megszerezniük. Ehhez a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás megfizetésével juthatnak hozzá. A hozzájárulás mértékét, vagyis az egy napi víziközműkvóta nagyságát az adott felhasználási hely egy napi ivóvízigénye határozza meg. A hatályos jogszabály azonban úgy rendelkezik, hogy a megszerzett kvótamennyiség túllépése szerződésszegésnek minősül, amely miatt a szolgáltató kötbért érvényesíthet.
A tapasztalatok szerint ez a bizonyos kvótatúllépés miatti többletköltség elsősorban az üdülőterület idényes, tehát a balatoni és velencei-tavi vendéglátós vállalkozásait érinti nagyon érzékenyen. A vállalkozók ezért nehezményezték, hogy a COVID-járvány okozta lezárások és a hűvös idő miatt gyengébb tavaszi szezon után a főszezont rögtön egy jelentős kiadással kell kezdeniük. Ahogy arról a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. tájékoztatott, bár az eddig kirótt kötbérek összege vállalkozásonként átlagosan jellemzően néhány tízezer forint körül mozgott, a befizetendő összeg egyes cégek esetében jelentős terhet jelenthet az éppen csak éledező vendéglátósokra.
A Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyei szolgáltató ezért úgy döntött: a vállalkozások a veszélyhelyzet végéig igénybevett szolgáltatást érintően mentesülnek a kvótatúllépés miatti szerződésszegés kötbérfizetési kötelezettsége alól.
Sok kisvállalkozás és vendéglátós kérte, hogy enyhítsünk a most kialakult nehéz helyzeten, ezért úgy döntöttünk: a Covid-világjárvány gazdasági hatásai miatt a 2020-as és 2021-es évek időszakainak kvótatúllépése esetére kötbérmoratóriumot hirdetünk. Ez azt jelenti, hogy továbbra is folytatjuk a kvótatúllépések ellenőrzését, tájékoztatjuk az érintetteket a túlfogyasztásról, de a veszélyhelyzet végéig nem kell megfizetniük a kötbért
– magyarázta Lakatos Edina, a Dunántúli Regionális Zrt. sajtószóvivője.
A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a kvótaemelés megfizetése mellett is jogosult a szolgáltató a szerződésszegés miatt kötbért érvényesíteni. A DRV Zrt. ennek ellenére döntött úgy, hogy a kvótaemelést igénylők, a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás egyszeri díját befizetők esetében ettől eltekint. A társaság emellett felhasználói kérelemre részletfizetési lehetőséget biztosít a díjbefizetéshez.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A cégek víziközmű-fejlesztési hozzájárulása az ivóvíz- és szennyvízhálózatok fejlesztésére szolgál, amivel az év minden egyes napján, köztük a nagyobb fogyasztású nyári napokon is, folyamatos ivóvíz-szolgáltatás biztosítható. Azt is látjuk azonban, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályi előírások nem minden érintett esetben értelmezhetők egyértelműen. Emiatt a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, mint egyfajta közteher megfizetésének elfogadása esetenként kérdéseket generál az egyenlő és igazságos közteherviselés vonatkozásában, éppen ezért partnerek lennénk a jogszabály jelenlegi hiányosságainak, pontatlanságainak orvoslásában is
– mutatott rá Lakatos Edina.
A most kihirdetett kötbérmoratórium 2021. június 7-től lépett életbe, és azokban az esetekben érvényesíthető, ahol a felhasználókat a szolgáltató korábban már értesítette a kvótatúllépésről, de kötbérkiterhelő levelet még nem küldött részükre. A könnyítés a veszélyhelyzet végéig természetesen az újonnan keletkező kvótatúllépések esetében is érvényes.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


