Megszereztük a konzultáció eredményeit: így folytatódhat a vidékfejlesztés Magyarországon

Az uniós kohéziós politika célja 1986 óta a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése, ám a Lisszaboni Szerződés és az Európai Unió (EU) új stratégiája, az Európa 2020 bevezette a harmadik dimenziót: a területi kohéziót. Minden uniós politikának meg kell felelnie ennek az új célkitűzésnek, beleértve a közös agrárpolitikát. Ennek érdekében indított a Régiók Európai Bizottsága (CoR) tavaly május 5. és június 15. között egy konzultációt, amely során a KAP hatásait értékelte a vidéki területek fejlesztése érdekében, hogy az hozzájáruljon a vidéki területek hosszú távú jövőképéhez. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a kapcsolódó unió rendeletek hogyan segítették a vidéki térségek fő kihívásainak kezelését a 2014–2020-as programozási időszakban; illetve hogy mely intézkedéseket tartják a leghatékonyabbnak a kezelésük érdekében.

Ezekkel a kihívásokkal kell szembenéznie a vidéki területeknek

Az úgynevezett regionális központok többsége a vidéki területek és mezőgazdasági ágazat negatív fejleményeiről számolt be. Az azonosított közös tendenciák közül a következőket nevezték meg elsősorban:

• a vidéki területek elnéptelenedése;
• a közszolgáltatások hiánya;
• a gazdaságok számának csökkenése;
• a generációváltás hiánya a gazdálkodásban.

Ezek az eredmények megfelelnek az Európai Bizottság az „Az uniós mezőgazdaság és vidéki térségek előtt álló társadalmi-gazdasági kihívások” című háttérdokumentumában feltárt gyengeségeknek. Ez alapján a RegHub konzultáció a hat fő kihívással foglalkozott. A vidéki területek kihívásai a 2014–2020-as programozási időszakban a következők:

• alacsony növekedés;
• alulfoglalkoztatottság;
• nehézkes generációs megújulás;
• a nem optimális infrastruktúra és szolgáltatások;
• területi egyensúlyhiányok;
• társadalmi befogadás és szegénység.

De vajon mit tehetnek az aktuális intézkedések?

Sok tehát még a feladat. Arra a kérdésre, miszerint a jelenlegi intézkedések foglalkoznak-e a vidéki területek előtt álló társadalmi-gazdasági kihívásokkal, a konzultáció során inkább negatív válaszok születtek. Többen úgy fogalmaztak, hogy a jelenlegi intézkedések szinte teljes egészében alkalmatlannak tűnnek azoknak a társadalmi-gazdasági kihívásoknak a kezelésére, amelyekkel a vidéki területek szembesülnek.

Ennek következtében csak néhány, a vizsgált rendeletek által előirányzott intézkedés szerepel kifejezetten a területi kohézió fokozásában, és csak néhány olyan intézkedés, amely potenciálisan enyhítheti az olyan kihívásokat, mint például az elégtelen támogatások, a kimerítő adminisztratív terhek és így alacsony szintű költséghatékonyság. A tapasztaltok azt mutatják, hogy ezenfelül gyakran hiányoznak olyan fontos „puha” tényezők, mint például az együttműködést támogató kultúra, valamint a mezőgazdasági termelők és más vidéki szereplők megfelelő képzési kapacitása, amelyek szintén akadályozzák az említett intézkedések hatékony végrehajtását.

A regionális központok elismerik a közvetlen kifizetések szerepét a mezőgazdasági termelők jövedelmének támogatásában, ám úgy vélik, hogy ez már nem elég hatékony a piaci ingadozások és az ismétlődő mezőgazdasági válságok leküzdésére, amelyek közül több részben az EU kereskedelempolitikájához kapcsolódik. Míg az első pillér eszközei viszonylag jól megalapozottnak tűnnek, gyakran hiányzik az érzékenység a különböző mezőgazdasági üzleti modellek tekintetében. Sőt, a társadalmi-gazdasági, valamint a környezeti célkitűzéseket gyakran nem számolják el kellőképpen.

A piacok közös szervezéséről szóló rendelet tűnik a leghatékonyabbnak a mezőgazdasági piacok stabilizálása tekintetében, különös tekintettel az alacsony növekedési kihívásokra. A konzultáció alapján a siker egyik fő tényezője a világos, egyértelmű keret, amely rugalmasabbnak és „érzékenyebbnek” tekinthető, mint a vidékfejlesztési intézkedések. A megvalósítást illetően több központ kiemelte a termelői szervezetek fontos szerepét, amelyek további erősítését javasolják.

A mezőgazdasági piaci árak ingadozása azonban óriási hatással van a vidéki területek gazdasági fejlődésére. Az egyes intézkedések és eszközök hatékonysága azonban jelentősen változik, magas szintű az úgynevezett LEADER programok, az ismeretátadási és információs tevékenységek, valamint a gazdaságok és vállalkozások fejlesztése terén, de különösen alacsony szinten a Natura 2000 és a Víz Keretirányelv kifizetéseinek, a technikai segítségnyújtásának és a kockázatkezelésének esetében.

Nem utópia a vidéki területek fejlődése

A regionális központok több javaslatot tettek a közös agrárpolitika hatásának javítására a vidéki területek területi fejlődése érdekében. Lássuk most ezeket:

• A generációk megújulása kulcsfontosságú az európai mezőgazdaság jövője szempontjából. Ezért átfogó célnak kell tekinteni a következő programozási időszakban. A közös agrárpolitika jelenlegi intézkedései és mechanizmusai ezt meglehetősen gyengén kezelik. A fiatal gazdáknak nyújtott támogatás ösztönző, de nem elegendő. Az EU strukturális politikáinak olyan strukturális problémákkal kell foglalkozniuk, mint a fiatalok korlátozott hozzáférése a földhöz és/vagy a hitelhez, illetve általában véve is a vidéki területek vonzerejének javítására kell irányulniuk.
• A döntéshozóknak törekedniük kell az eljárások és a kritériumok egyszerűsítésére. A RegHub konzultáció során kezelt szinte minden intézkedés esetében a központok az adminisztratív terheket jelentették a végrehajtás elsődleges korlátjaként. Ez ugyanis nem csak időigényes eljárás és nehezen kezelhető probléma, de több esetben bonyolult alkalmassági kritériumokra is hivatkozik, amelyeket nehéz ellenőrizni vagy akár világosan meghatározni, értelmezni. A központok többször megjegyezték, hogy a támogatás eléréséhez szükséges erőfeszítések aránytalanok a támogatás összegéhez képest, és ez visszatartja a részvételt.
• A strukturális alapok működési szabályainak a közös stratégiai kereten keresztül történő harmonizálása megkönnyítené a vidékfejlesztés programozását és irányítását az adminisztratív eljárások és az ellenőrzés egyszerűsítésével.
• A központok többsége hangsúlyozza, hogy a vidékfejlesztés regionális programozása nagyobb potenciállal rendelkezik a régió területi sajátosságainak és a gazdálkodók igényeinek megcélzásában, de a helyi érdekeltek bevonása és a kommunikáció szempontjából is fontos. Arról is beszámoltak, hogy a regionális hatóságok megosztják egymással a vidékfejlesztési programok előkészítésével, tárgyalásaival és irányításával kapcsolatos bevált megoldásokat, ismeretek, elvek és alkalmazások összességét. Ezeket az ismereteket a szakemberek szerint meg kell őrizni és tovább kell építeni.
• A közös agrárpolitikát kistérségi szinten kell értékelni, amit elsősorban a helyi sajátosságok megléte, illetve sokszínűsége miatt tartják szükségesnek, amit jól tükröznek az egyes kistérségek, járások közötti különbségek.
• A központok többsége szerint javítani kell a KAP eszközeinek és intézkedéseinek koherenciáját és kiegészítő jellegét más uniós politikákkal. A vidéki térségeknek nyújtott európai támogatás erőteljesen csökken, és az európai strukturális és beruházási alapokat (ESIF) még hatékonyabban is fel lehetne használni a vidéki és városi területek közötti különbségek csökkentésére. Több lehetőséget kell biztosítani az Európai Vidékfejlesztési Alaphoz (ERFA) és az Európai Szociális Szervezetbe (ESZA) történő integrációra, figyelembe véve, hogy a városi területek előtt álló kihívásokkal a vidéki területek is szembesülhetnek.
• A központok szerint az EU kereskedelempolitikája nem eléggé egységes a KAP céljaival, mivel a nemzetközi kereskedelmi megállapodások potenciális veszélyeket jelentenek a helyi termékek versenyképessége, valamint az élelmiszerek minősége és biztonsága szempontjából. A központok szerint az uniós kereskedelmi megállapodásoknak a vidéki területek szubnacionális (helyi és regionális) szereplőire gyakorolt hatását még meg kell határozni, ami szisztematikus kutatást igényel.

Az Európai Unió egyik legfontosabb célja a gazdasági, társadalmi és területi kohézió

erősítése. Többek között az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) előírja az EU számára, hogy mozdítsa elő a harmonikus fejlődést és törekedjen az egyenlőtlenségek csökkentésére. A szerződés emellett felszólít a mezőgazdasági közösség megfelelő életszínvonalának biztosítására, különösen a mezőgazdasággal foglalkozók egyéni keresetének növelésére.

Az európai mezőgazdaságnak ma több és jobb termelést kell produkálnia, de kevesebb erőforrással és minden eddiginél nehezebb körülmények között, alkalmazkodva a globalizáció következményeihez, enyhítve az éghajlatváltozás hatásait és kezelve a demográfiai kihívásokat. A Régiók Európai Bizottsága (RB) számára a jövőbeli KAP számára feltárt számos kihívás közül a vidéki és városi területek közötti jobb területi egyensúly lesz a központi kérdés. Hiszen

a vidéki és köztes területek adják az Európai Uniós területének 90 százalékát és a lakosságának 60 százaléka itt él; a bruttó hozzáadott érték 49 százalékát hozzák létre, és munkahelyeinek 56 százalékát biztosítják.