4 °C Budapest

Kész horror, mi lett a vidéki luxusból: újabb elherdált kastélyok, amikért fájhat a szívünk

2021. március 1. 17:00

Újabb gyöngyszemeket válogattunk, pusztulásban is megejtően szép vidéki kastélyokat hozunk, amikre talán egyszer még szebb idők várnak, ugyanis nem egy köztük eladó!

Ahogy az "Elherdált kastélyok" sorozatunk első részében is írtuk, nehéz lenne számszerűsíteni, hány omladozófélben lévő, elhagyatott kastélya lehet ma a magyar vidéknek. Egy biztos, egy jó pár évtizede készített felmérés szerint, 1987-ben 1500-2000-re becsülték a kastélyok számát. Nincs is olyan megyénk ahol ne omladozna volt főúri rezidencia, számuk azonban térségenként jelentősen eltér.

A legtöbb kastélyt Somogy, Vas, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találjuk, míg viszonylag kevés településen találni az Alföld megyéiben. Összességében, megoszlásuk összemérhető hazánk térszerkezeti jellemzőivel, tekintettel arra, hogy a sűrűbben lakott, ill. a nagyobb településsűrűséggel jellemezhető területeken észlelhetően több kastélyok található.

Napjainkban a Nemzeti Kastélyprogram foglalkozik a műemléki védettség alatt álló kastélyok felújításával, a programban 2016-2020 között 18 kastély renoválása szerepelt. A kérdés azonban továbbra is az, hogy ezeket a szimbolikus értékű, műemlékileg is jelentős épületegyütteseket és helyszíneket miként tudják a helyi gazdaságot erősíteni és egy közösséget összetartani? Ez ügyben azért van még teendő. Következzék újfent pár - még megmenthető - katélyunk, amelyek a csodára várnak:

Főúri romantika, tavakkal eladó - Mikosszéplak

Ha egyszer nyernék az ötös lottón, csak erre pályáznék! Ilyen méretű – 2700 m2 – kastély, ekkora zöldben (58 000 m²), tavakkal megspékelve, jelenleg nincs az ingatlanpiacon, az biztos.

Zala és Vas megye határán fekvő romantikus stílusú kastélyt báró Mikosd Ede egy mesterségesen kialakított dombra építtette 1857-1866 között, amelyhez pálmaház és kápolna is épült a mesés természeti környezetben.

A kastély körül angolparkot alakítottak ki, a tavakban hattyúkkal és halakkal - a patak áramfejlesztője látta el a kastélyt árammal – Magyarországon elsőként ebben a kastélyban volt villanyvilágítás.

A 63 szobás kastélyépülethez jelenleg is hozzátartoznak a Széplak-patak táplálta tavak.

A kastélyban tartotta esküvőjét Mikosd Ede lánya, Mikosd Olga Yturbide Salvatorral, az utolsó mexikói császár fiával, a mexikói trónörökössel.

Mikosszéplak kastélya 2021. februárjában (Fotó: Erdős Zoltán)Mikosszéplak kastélya 2021. februárjában (Fotó: Erdős Zoltán)

A II. világháború utána kastély gyermeküdülő lett, a Facebookon létesült „Mikosd-kastélyt kedvelők csoportja" szerint sokaknak életük legnagyszerűbb élménye volt az itt töltött időszak. A rendszerváltás után egy ambiciózus, kiemelkedően nagy költségvetésű felújítás kezdődött - majd maradt félbe. A jelenlegi tulajdonos a tetőcserét elvégezte, de a kastély állapota jelentős felújításra szorul. A Facebookon olvasható bejegyzések sajnálják ugyan a kastély jelenlegi állapotát, de még ebben az állapotban is minden látogatót megragad az épült különleges szépsége.

2008-ban elkészültek a tervek – egy új modern szárny hozzáépítésével –a kastély kastélyszállóvá alakítására. A rekonstrukció építészeti terve az épület 6200 m2-re történő bővítésével számolt.

Sorozatos öngyilkosságok helyszíne lett - A balatonedericsi elátkozott Fekete-kastély

Gyilkosságok és öngyilkosságok sorozata nyomta rá a bélyegét erre a páratlan balatoni főúri kastélyra. Balatonederics külterületén, elvadult kastélyparkja közepén áll ma is a Fekete-kastély, amelyet a nedeczei Nedeczky család építtetett. Nevét azonban nem szomorú históriájáról, hanem tetőcserepeiről vagy egy másik elmélet szerint feketére mázolt ajtói, ablakairól kapta.

A kastélyt Nedeczky Jenő vette meg pénzügyi nehézségekkel küszködő bátyjától, Nedeczky Istvántól. Istvánt 1864-ben fegyveres felkelés előkészítésének vádjával letartóztattak, és halálra ítéltek. Deák Ferenc közbenjárására (unokaöccse volt Deáknak) azonban az ítéletet 20 évi várfogságra mérsékelték, végül az 1867-es kiegyezéskor amnesztiával szabadult.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az első gyilkosság 1912 nyarán történt, amikor is egy edericsi gulyás féltékenységből megölte kedvesét, a kastély szakácsnőjét. A második haláleset öngyilkosság volt: Nedeczky Jenő 1914 tavaszán 74. születésnapján önkezével vetett véget az életének.

A kastély ezt követően többször gazdát cserélt. 1928-ban Vág Jenő pesti ügyvéd és felesége költözött ide. Amikor az ügyvéd rajtakapta nejét egy másik férfival, öngyilkos lett. Az özvegy új vőlegénye egy kútfúró, szintén öngyilkos lett, amikor megtudta, hogy a nő szíve már másé. A fekete özvegy következő kalandja Kaály Nagy Adorján, aki alföldi földbirtokosnak és tengerésztisztnek adta ki magát, már ismert volt a rendőrség előtt. Tizenháromszoros bigámia vádjával körözték. Miután az özvegy vagyonának nagy részét elköltötte, kereket oldott - olvashatjuk a szomorú históriát a Wikipédián.

Az özvegy a kastélyt egy nyugalmazott miniszteri főtanácsosnak adta el, aki a II. világháborúban román feleségével élt itt. Kettős hírszerző volt, látszólag a németeknek dolgozott, de valójában a szovjetek és angolok hírszerzője volt. Erről valószínűleg tudomást szereztek a németek, mivel a front átvonulása előtti napokban, 1945 februárjában öngyilkos lett.

A kastély egy időben üdülőként üzemelt, de mára már nagyon elhanyagolt állapotban van.

Rózsakertek, teniszpálya, hol van az már?! - A Strasszer-Zichy kastély

A Fejér megyei Igar melletti Vámpusztán, a település határán található 15.750 m2 területű birtok, amelyen a késő barokk stílusban épült, szabadon álló, téglalap alaprajzú, részben alápincézett, földszintes, kontyolt nyereg-, és manzárdtetős kastély (maradványa) található, melyet Hübner Ede tervezett 1773-ban.

A vámpusztai birtokot 1907 előtt vásárolta meg a Zichy családtól Strasszer Vilmos. Ekkoriban (1910) építtette a kastélyt, Hübner Jenő építész tervei szerint. A kastélyt hatalmas park övezte gesztenyefákkal, rózsakerttel, ligetekkel és teniszpályával. 1930-ban a Vacuum Oil Company Rt. vásárolta meg, a birtok kezelője Vitál Sándor élt a kastélyban. 1945 után az Állami Gazdaság használta, többször átalakították. A privatizáció során magántulajdonba került. Évek óta árverés alatt van.

Az épület teljes alapterülete 638 m2. A belső válaszfalak egy részét, a tető bádogozását és a nyílászárókat kibontották. Közmű ellátással az épület nem rendelkezik. Falfülkék mutatják a kályhák nyomait. Födém, fedélszék több helyen beszakadva. A kerti oldalon a jobb szélső tengelyben lévő ajtó a pincelejárat. Téglafalazott, dongaboltozatos a pince, amely csak két tengely szélességben nyúlik be a ház alá. A telek kerítésének nagy részét elbontották.

2017 óta árverés alatt álló épületként szerepel az Elektronikus Értékesítési rendszerben. Becsült értéke azóta: 19 000 000 Ft

Címlapkép: Erdős Zoltán

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33