Párválasztás, mulatozás és evés-ivás pukkadásig: te mennyire ismered a farsangi népszokásokat?

A farsang a hagyomány szerint vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. Először 1283-ból származó bajor-osztrák írásos emlékekben említik. Magyarországon a farsang kialakulása a középkarra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében.

A farsanghoz a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány kapcsolódik.

Legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes "alakoskodás", amely majdnem minden farsangi szokásban előfordul, írja a Magyar Néprajzi Lexikon. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. század óta ismeretes és kedvelt, leggyakrabban adománygyűjtő szokással kapcsolódik. Bármennyire népszerű is volt azonban a farsangi mulatozás, az egyház sokáig egyöntetűen elítélte és az ördög ünnepének tartotta.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást. A maszkos "alakoskodók" dramatikus játékai és a felvonulások mellett hangsúlyos volt az ünnepinél is gazdagabb evés-ivás, tánc, mulatozás az ivóban, fonóházban vagy más közösségi helyen.

A mulatság gyakran elkülönült nemenként és korcsoportonként - előbbire jó példa az "asszonyfarsang". Már a 15. században írtak a dunántúli falvak asszonyainak erről a szokásáról. Közös összejövetelükön a férfiak nem vehettek részt. A szokás az asszonyok számára az év folyamán az egyetlen alkalmat jelentette, amelyet – egyébként szigorúan kötött életrendjüket néhány órára, esetleg egy napra, éjszakára megszakítva – mulatozással, tánccal, vigalommal töltöttek el. Az összejövetel színhelye rendszerint valakinek a háza, pincéje, a fonóház, esetleg a kocsma volt.

A farsanghoz általánosan elterjedt köszöntő szokások, adománygyűjtő felvonulások is közös mulatsággal zárultak.

Legények és fiúgyermekek versengő ügyességpróbái is ismeretesek voltak néhol farsangkor, sőt, számos termékenységvarázsló, termésvarázsló cselekmények és hiedelmek kapcsolódnak ehhez az ünnepkörhöz.

Ezek részint a köszöntők jókívánságaiban, a dramatikus játékok egyes mozzanataiban nyilvánultak meg, részint bizonyos, elsősorban a kender növekedésével kapcsolatos előírásokban. Például a farsangi mulatságban nagyokat kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender, a húslevesbe ugyanebből a célból hosszú laskát kell főzni. Sokfelé elterjedt hit szerint húshagyókedden kell a vetnivaló kukoricát lemorzsolni, vagy bizonyos gyümölcsfákat, illetve a szőlő négy sarkán egy-egy tőkét megmetszeni. A farsang a párválasztás időszaka volt, és egyben fontos esküvői szezon, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani.

A farsangköszöntést többnyire gyermekek, egyes helyeken lányok végezték adománygyűjtő, jókívánságmondó felvonulás keretében. Néhol csak legények és nős férfiak jártak farsang keddjén, néhol hétfőn vagy vasárnap házról házra farsangot köszönteni, többnyire hosszú nyárssal a kezükben, bekormozott arccal. Esetleg valamilyen hangszer kísérte az éneküket. Néhol bizonyos varázscselekmények kapcsolódtak a köszöntéshez: például

Baranya megyében kukoricát szórtak a farsangolók lába alá, hogy sok csirkéjük keljen, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel.

Az ének végén a gazdasszony vagy a gazda esetleg így szól: „Gyertek ide fiaim azzal a nyárssal. Rátűzöm a szalonnát, hogy szép megölőjeim legyenek!” Heves megyében lányok köszöntöttek a hagyomány szerint. Ha nem kaptak tojást a háziaktól, így fenyegetőztek: „Ne keljen meg a cipójuk!” A köszöntők szövegének állandó versszaka ez volt:

Hipp, hopp farsang,
itt ölték az ártányt,
nem adják a máját,
csak a szalonnáját.

Emellett a dunántúli változatokban a regölés ismert kívánságversei: „Adjon az úristen ennek a gazdának...”, vagy más farsangi szokások kísérő szövegei. Néhol nyársalás néven ismert a szokás.

Magyarországon is élt az Európa-szerte ismert szokás a böjt és a farsang tréfás küzdelméről: ez volt a Cibere vajda és Konc király küzdelme. Cibere vajda neve a böjti ételt, a ciberét jelképezi, Konc király pedig a húsos, zsíros ételeket. Vízkeresztkor és húshagyókedden megküzdöttek egymással, első esetben Konc király, másodízben pedig Cibere vajda nyerte a párviadalt. Farsangi szokások keretében szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet.

Bizonyos húshagyókeddi szokások a farsang és az egész tél elmúltát jelképezik, ilyen volt a farsangtemetés, bőgőtemetés. E szokásoknak gonoszűző jellege is volt. Az eltemetés, a faluból történő kiűzés, kihajtás gondolata egyformán kapcsolódhatott élő emberhez, szalmából, rongyból stb. készített bábuhoz és egyéb, a telet, a hideget, a fagyot megszemélyesítő tárgyhoz. Szegeden a múlt század elején még szokásban volt a téltemetés, amely abból állt, hogy

egy öregasszonynak formált rongybábut a tél végén levittek a Tisza partjára, és ott vagy meggyújtották, vagy belökték a folyóba.