12 °C Budapest

Ünnepi ötletek gyerekeknek: Mikulás képek és Mikulás rajz készítés, Mikulás dalok, Mikulás versek

2020. december 19. 10:30

Mikor jön a Mikulás 2020 során? Mutatjuk, mikor van Mikulás! Ünnepi Mikulás ötletek: Mikulás képek és Mikulás rajz készítés, Mikulás dalok éneklése, Mikulás versek szavalása.

A Mikulás eljövetele minden decemberben izgalmas és eseménydús alkalom a gyerekek számára. A nagy puttonyos, fehér szakállas Mikulás nem csak ajándékot hoz a jó gyerekeknek, de virgáccsal is büntetheti azokat, akik rosszul viselkedtek az év során. Cikkünkben leírjuk, ki a Mikulás, milyen történelmi hagyományokra eredeztethető vissza a Mikulás szokásos eljövetele, illetve milyen játékos programokkal dobhatjuk fel a decembert a gyerkőcöknek. Olyan programokat ajánlunk, mint a Mikulás rajz készítés vagy festés Mikulás képek alapján, a kedves kis Mikulás dalok eléneklése és a Mikulás versek szavalása, ami feledhetetlen emlék lesz még a szülőknek és a nagyszülőknek is.

Ki a Mikulás és honnan ered a hagyomány?

A Mikulás eredendően Szent Miklós püspök, a gyermekek védőszentje nyomán elhíresült, népies alakja, aki piros palástban, püspöki süvegben, nagy pásztorbotjára támaszkodva járja a vidéket és ajándékozza meg a gyerekeket. A Mikulás mondája körülbelül 1000 évre tekint vissza; Szent Miklós ünneplése az osztrák, német és cseh területeken keresztül jutott el hazánkba. A középkor során számos misztikus hiedelemmel ruházták fel a Mikulás alakját, aki a jó gyerekeket dicséri, ajándékozza, a rosszakat pedig dorgálja, megbünteti. Érdekesség, hogy a magyarországi Miklós-nap az 1800-as évekig nem az ajándékokról szólt, hanem az ijesztgetésről: a fiatalok láncot csörgetve járták az utcákat, azokkal sokszor megverve a járókelőket, emiatt nálunk a falusiak többségen nem is merészkedett ki a házból ezen a napon. A szokás célja a gonosz szellemek elijesztése volt, ám a 19. század elején betiltották a gyermekekben való félelemkeltés miatt.

A Mikulás régebben, még a két világháború közötti időkben is a Mennyben élt, mint égi jótevő, akinek hűséges segédei, a manók és a krampuszok tevékenykednek az emberek világában – ez az elmélet a 20. század során megváltozott. Ma a fogyasztói társadalom a Lappföldön élő, hús-vér Mikulás alakját fogadja el, akihez így is számos hiedelem kapcsolódik. A 21. században a Mikulás és a Télapó fogalma a globalizációnak köszönhetően egyre inkább összemosódik, sőt, sokan december 6-a mellett elkezdték amerikai mintára a karácsonyhoz kötni. A jelenlegi mondák szerint a varázslatos Mikulás (vagy Télapó) rénszarvasok-húzta mágikus, repülő szánján utazza be a világot Szenteste éjszakáján, hogy másnapra minden jó gyereknek ajándékokat hozzon.

A Mikulás mikor jön Magyarországon és máshol?

Azt, hogy a Mikulás mikor van, az ország kultúrája a legtöbb esetben befolyásolja. Magyarországon a Mikulás eljövetelének hagyománya körülbelül 100 évre tekint vissza. A Mikulás a magyarok szerint hagyományosan december 5-e éjjel és december 6-a hajnal között jön el, ezalatt végig járja azokat a házakat, ahol gyerekek is laknak. A jógyerekek csizmájába édességet tesz, a rosszakéba szenet vagy virgácsot. A hivatalos Mikulás nap egyébként december 6.

Szórakoztató Mikulás ötletek gyerekeknek

A Mikulás nap rengeteg szezonális kreatív ötletet biztosít az alkotni vágyó gyerekeknek, akik imádják, ha rajzolhatnak, festhetnek és ezeket ajándékba adhatják a családnak, vagy éppen a „Mikulásnak”. A következő Mikulás napi ötleteket ajánljuk egész decemberre a családnak:

1. Mikulás rajzok és festmények készítése

Rajzoljunk együtt a gyerekekkel, hogy ne csak kreativitásukat fejlesszük, hanem egyúttal nagyszerű családi programot is szervezzünk számukra. Elsőre javasoljuk a már meglévő internetes vagy nyomtatott Mikulás képek felhasználását, hogy a gyerekek könnyebben megküzdhessenek a formákkal, vonalakkal. Használjunk nyugodtan a gyermek korának megfelelő színes ceruzát, zsírkrétát, vízfestéket vagy temperát; a nagyobbakkal már az üvegfestést is kipróbálhatjuk.

2. Mikulás dalok éneklése

A kisgyerekek fogékonyak a különböző mondókákra, dalokra: hamar megjegyzik őket, ennek köszönhetően nincs is jobb Mikulás napi program, mint a Mikulás dalok közös éneklése. Összegyűjtöttünk egy kis listát a legszebb, egyszerű Mikulás dalok és versek felsorolásával, amit garantáltan imádni fog minden gyerek!

Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás

Mikulás, Mikulás kedves Mikulás,
Gyere már, gyere már minden gyerek vár,
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó,
De a virgács jó gyereknek nem való.
Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár.

Mikulás, Mikulás kedves Mikulás,
Gyere már, gyere már minden gyerek vár,
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó,
De a virgács jó gyereknek nem való,
Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár.

Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár.

3. Mikulás versek szavalása

Ha a Mikulás dalok nem válnak be, például azért, mert a gyerekek nem szeretnek énekelni, akkor sem kell megijednünk: a Mikulás versek épp olyan könnyűek és szórakoztatóak a legkisebbek számára is!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Devecsery László: Jön a Mikulás

A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.

Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.

Galambos Bernadett: Az ajándék

Mikulás ha volnék:
minden áldott éjjel,
havat szórnék két kezemmel
háztetőkön széjjel.

Mikulás ha volnék
decemberi éjben:
Járnék csengettyűkkel
fehér holdsütésben.

Mikulás ha volnék
szívem arany lenne:
Aranydiót, aranyalmát
raknék tenyeredbe!

Aranydióm, aranyalmám
szeretetté válna,
Melegsége nem férne be
pici, kis szobádba!

Czeglédi Gabriella: Jön a Mikulás

Jön már, itt a
Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja.

A hatalmas
puttonya,
Ajándékkal
megrakva.
Jó gyermekek
megkapják,
Megtelnek a
Kiscsizmák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33