Egész napos programsorozattal kezdődik június 1-jén a SopronFest: a fesztivál nyolc napja alatt 75 helyszínen többszáz esemény várja városszerte a látogatókat.
Ahogy egyre rövidebbek a nappalok, hajlamosak lehetünk az otthoni feladatainkat folyton későbbi időpontra tolni. A halogatás művészete azonban sokba kerülhet a téli szezonban. A HelloVidék összegyűjtötte a legfontosabb teendőket, amiket mindenképp el kell végeznünk még a fagy beállta előtt, hogy megelőzzük a bajt. Ezután nincs más dolgunk, csak elosztani az ősz utolsó heteire a munkákat.
A tél közeledtével, ahogy egyre rövidebbé válnak a nappalok és a napsütéses órák felett átveszi az uralmat a borongós szürkeség, kevésbé lehet kedvünk és energiánk az otthoni feladatainkhoz. A motiváció csökkenésével legtöbben csak halogatjuk a teendők hosszúra nyúlt listáját, pedig egy-egy munkának jobb időbe nekilátni, hogy elkerüljük az újabb problémákat. Talán sokan nem is tudják, hogy mekkora jelentősége van a nyári időszakot lezárva, még az ősz utolsó heteiben felkészülni a télre, mert számtalan teendőre a fagy beálltával már nem lesz lehetőségünk. Sőt bizonyos házkörüli munkák elhanyagolása súlyos összegekbe is kerülhet, ami karácsony előtt még nehezebb helyzetbe sodorhatja az embert.
Ha egész évben halogattuk ezt a néhány fontos házkörüli munkát, akkor itt az ideje határidőt szabnunk és összeállítanunk az ősz végi feladatlistánkat, amivel gondosan felkészülhetünk a téli időszakra. A HelloVidék most a Real Simple listája alapján segít a feladatlista összeállításában, így már nincs is más dolgunk, mint a teendőket fontossági sorrendbe helyezve, elosztani az elkövetkezendő hetekre.
1. Csatornák
Ha tél előtt nem tisztítjuk ki alaposan az ereszcsatornákat, az összegyűlt levelek, törmelék és faágak könnyen eltömíthetik, ami komoly problémákhoz vezethet. A felhalmozódó hónak és jégnek az olvadás után nem tud átfolyni, ezért szivárogni kezdhet a tető, súlyosabb esetben pedig meg is roskadhat a tetőszerkezet. Ha szeretnénk megkímélni a pénztárcánkat mindenképp fontos, hogy időt szánjunk az eresz takarítására.
2. Ablakok
A legjobb ha az ablakainkat egy évben kétszer átmossuk. Talán nem is érdemes említeni, de erre legalkalmasabb, ha egy kellemes tavaszi és egy őszi napot választunk, hiszen a tűző nyári napon a víz gyorsan elpárolog és csíkokat hagyhat, télen pedig könnyedén megfagyhat még mielőtt végeznénk a munkával. Nem beszélve arról, hogy saját egészségünk érdekében is jobb, ha ezt a feladatot nem fullasztó hőségben vagy a téli fagyban végezzük el. Az biztos, hogy nem fogjuk megbánni az ablakmosásra szánt perceket, mivel idén télen valószínűleg mindenki több időt fog az otthonában tölteni és nincs is kellemesebb, otthonosabb érzés, mint amikor egy forró tea vagy kávé mellett a csíkok és mindenféle szennyeződéstől mentes ablakunkon át csodálhatjuk a téli tájat.
3. Terasz, kültéri burkolat
Sokszor már nem is emlékszünk a kültéri burkolatok színére a teraszunkon, járdákon és a kocsifelhajtókon. Itt az ideje, hogy kicsit rendet tegyünk és eltávolítsuk az évek alatt felgyülemlett koszt. Az időjárás és a környezeti tényezők jócskán megtették a hatásukat. Vegyük elő a magasnyomású tisztítót vagy ha nincs ilyenünk sok helyen van lehetőség bérlésre is. Elképesztő csodát láthatunk, ahogy a szennyeződés pillanatok alatt, akár vegyszer nélkül is eltűnik a felületről és újra előkerül a régi szín.
4. Radiátorok és szellőzők
Ahogy már többször is írtunk róla, a radiátorok, szellőzők és fűtőberendezések tisztítását még a fűtési szezon előtt érdemes elvégeznünk. Ha esetleg még nem tettük meg és van lehetőségünk egy rövid időre leállítani a radiátor vagy a konvektort vagy esetleg még nem indítottuk el idén, akkor pótoljuk a feladatot és távolítsuk el a port a felületekről porszívóval és mikroszálas törlőkendővel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
5. Kémény
Nagyon hangulatos lehet, ha a házunkhoz, lakásunkhoz működő kandalló tartozik, ám itt is nagyon fontos a beüzemelés előtt elvégezni a megfelelő tisztítási, karbantartási feladatokat. Erről korábban itt írtunk. A kémény tisztításához hívjunk szakembert, aki kitisztítja a kormot és az esetleges kreozot-lerakódásokat, amivel megakadályozhatjuk a kéménytüzet és a felesleges, egészségtelen füstöt.
6. Téli kabátok
Általában javasolt a téli kabátokat a szezon végén kitisztítani, mielőtt elraknánk őket nyárra, de ha ez nem történt meg ebben az évben, akkor most pótolhatjuk. A tisztítás előtt ellenőrizzük a kényes darabok címkéin az ápoláshoz kapcsolódó javaslatokat és kövessük a leírtak alapján a lépéseket a mosásnál és szárításnál.
7. Kültéri bútorok és függőágyak
Mielőtt elpakolnánk a pincébe vagy éppen a padlásra a kültéri, teraszon használt bútorokat, függőágyakat tisztítsuk meg alaposan. Ez fontos azért is, hogy a szennyeződéseket még könnyebben tudjuk eltávolítani, amivel a tavaszi munkánkat tehetjük jóval egyszerűbbé, illetve elkerülhetjük a különböző baktériumok és penész elszaporodását is. Így nem lesz szükségünk új bútorok vásárlására: egy portalanítás után tavasszal újra használhatjuk őket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


