Zsapka Zsolt és Aranka neve szinte összeforrt a komáromi piaccal – több mint negyedszázad után most véget ér egy korszak, bejelentették: abbahagyják az árusítást.
A pandémiás időszak ellenére csak elenyésző mértékben csökkent a Balaton horgászlátogatottsága, derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén. Ahogy arra Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. beszámolójában rámutatott, annak ellenére tudták tartani a korábbi évek tendenciáit, hogy több önkormányzat zárta a vízhez való lejutás lehetőségét, a strandokat és sétányokat. A csökkenés csak a teljesen elmaradt külföldi vendéghorgászok miatt következett be, amelyet azonban a hazai horgászok nagyobb aktivitása enyhített. Jó hír, hogy a nyári időszak viszont horgászati szempontból is erősnek bizonyult, így ebben az esztendőben további, várhatóan mintegy 15 százalékos növekedést könyvelhetnek el. A tanácskozáson természetesen a HelloVidék is részt vett.
A horgászoknak is fontos információkkal szolgált minap a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amely beszámolójában közzétette az eddig elért eredményeiről és a jövőbeli terveiről szóló információkat is. Bár az új koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet miatt elmaradtak a külföldi vendégek, a belföldi horgászok nagyobb aktivitása miatt az idei statisztikák eddig a tavalyihoz hasonlóan alakultak. Sőt, a nyári időszak ezeket a számokat csak még inkább erősítette. De lássuk a számokat!
2019 (tényleges) (ezer Ft) | 2020 (tervezett) (ezer Ft) | |
Árbevétel | 1076557 | 1211042 |
Ebből horgászjegy | 822530 | 944630 |
Eredmény | 93731 | 16098 |
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint szintén jó hír, hogy rendkívüli halelhullás a korábbi évekhez hasonlóan, idén sem történt: a korábbi két esztendőhöz képest nagyobb számban a keszegfélék (elsősorban a dévér) elpusztult egyedeinek összegyűjtése okozott nagyobb munkát. Ezeknél a fajtáknál ebben az évben a korábbiaknál erősebb, a Lernaea-félékhez tartozó, parazitikus életmódot folytató copepoda rák, a Tracheilastes maculatus általi fertőzés okozott nagyobb elhullást. A haltetem begyűjtési statisztikák így alakultak:
Év | Busa | Harcsa | Angolna | Ponty | Süllő | Keszeg félék | Balin | Garda |
2020 | 980 | 18 | 362 | 1541 | 150 | 61785 | 47 | 600 |
2019 | 714 | 4 | 560 | 4900 | 400 | 17694 | 11 | 3470 |
2018 | 840 | 2 | 1123 | 3076 | - | 16929 | - | 350 |
A szervezethez tartozó tógazdaságok közül a július végi esőzések során Varászló súlyos károkat szenvedett el. A tógazdaság több kilométernyi töltése sok helyütt erősen megrongálódott, ám gátszakadás, így katasztrófahelyzet nem következett be. Ahogy arról a HelloVidék értesült, a helyreállítási munkák jelenleg is folynak, a halállomány megmaradása itt kérdéses.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakembere elmondta azt is, hogy atöbbi tógazdaságban az előzetes termésbecslések alapján a tervezett haltermés várható, azaz a telepítési kötelezettségeink teljesítése mellett saját termésből tudják kihelyezni, elindítani 2021-ben a hozzájuk került Mórichelyi (350 hektár) és Fonyódi (130 hektár) tógazdaságokat is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A jövőbeli tervek kapcsán elárulták azt is, hogy tervezés alatt áll balatonszárszói halastó területén egy vízi iskola létrehozása, ahol a nyári időszakban gyerekek táboroztatását és oktatását szeretnék megvalósítani. Emellett elkészült egy engedélyes terv a tihanyi, úgynevezett gödrös partszakasz rész-rekonstrukciójára, ahol a partvédő kövezés megerősítése nyomán a horgászokat le szeretnék vinni a partvédmű szintjére. A munka elvégzésére az árajánlatok bekérése van folyamatban.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


