18 °C Budapest

Ezek a leggyakoribb bűncselekmények a Balatonnál: ezreket fogtak el, állítottak elő

2020. június 10. 06:25

A balatoni turizmus tavalyi statisztikai mutatói kiválóak: nőtt a vendégéjszakák és a vendégek száma. És bár a köz- és vízbiztonság szempontjából szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott, ám sűrű és tartalmas szezont éltünk meg, még sok a feladat. A Balaton közbiztonsági helyzetéről és az egyes szakterületek munkájáról a Közbiztonsági Testület számolt be a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén.

A Közbiztonsági Testület az éves operatív programját mindig a tárgyévi, tavaszi ülésén határozza meg, ám most a kihirdetett veszélyhelyzet okán azt kénytelen volt módosítani. Mint megtudtuk, a tervezett munkaprogram tematikát befolyásolja a régió közbiztonsági szervezeteinek leterheltsége, az előre tervezett nemzetközi- és nagyobb hazai rendezvények ismert feltételei, a jogszabályok kodifikációs munkája, továbbá a rutinszerű koordinációs tevékenységek szükségessége, ám most a Kormány aktuális rendelkezései is.

A kiemelt, aktuális feladatok között találhatjuk a tavalyi évben felmerült problémák, hiányosságok okán, valamint a köz- és vízbiztonság szempontjából releváns ügyekben a jogszabályok felülvizsgálatában, illetve az egységes jogszabály értelmezésben és alkalmazásban történő közreműködést. Ilyenek például a vízi biciklik használata, a mentőőri tevékenység szabályozása, a zaj- és rezgés problémák, illetve a nagy sebességű vízi járművek közlekedése. Szükség van az úgynevezett „Balaton konfliktus-mátrix” aktualizálására is az elmúlt időszakban megjelent új jelenségek kapcsán: többek között a rendezvények számának és terjedelmének növekedése, a parti-távolsági horgászat, a vízminőség vagy épp a vízi rendezvények jellegének és területi igényeinek változása miatt

– hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén.

A szakemberek részletesen is beszéltek a Balatonnál észlelt és tapasztalt gondokról, illetve problémákról. Vegyük most sorra ezeket!

Megváltozott a hazai és külföldi vendégkör: mindez eltérő igényekkel jelentkezik. Újabb- és újabb attrakciók, szórakozási lehetőségek jelennek meg ezen igények kielégítésére – szinte minden településen. Nagy mennyiségű helyi rendezvényt szerveznek, tipikusan területi- és időbeli koordináció nélkül. Ez átfedésekhez, kapacitás hiányokhoz és program ütközésekhez is vezet.

Az ingatlan fejlesztési struktúra változása is megoldandó problémákat generál. Arányaiban is, számszerűen is, több társasüdülő, apartmanház épül. Az összevont hétvégi telkeken nagy méretű ingatlanok és apartmanházak alakulnak ki tipikusan családi házas környezetben, vagy a partmenti területeken. Itt különösen nagy probléma az igénybevételi-, használati módok közti különbségek indukálta konfliktusok (például a pihenésre vágyók és a hétvégi szórakozók közt), a környező infrastruktúra hiányosságai és a közlekedési, illetve parkolási zsúfoltság.

Az éjszakai zaj és rezgés problémája a többnapos zenés szabadtéri rendezvények egy részénél megoldódott, ám más területeken újak generálódtak.

A „konfliktus-mátrix” egyre nő és tartalmában változik: például elektromos meghajtású hajók, elektrojet, hyperjet, és a foiling vitorlások (katamarán, moly, vaszp) megjelenése vegyes érzelmeket és reakciókat kelt. A félelmet a nagy sebesség, valamint a hang eddig ismeretlen, szokatlan spektruma És a hangtalanság együttesen okozza.

A horgászatban a behordós technika megjelenése vet hullámokat: a 300-400 méteres damilok a part és a horog, illetve a beetetési hely szakaszában okoz konfliktusokat az úszók, vitorlázók, evezősök, illetve a horgászok között. Problémaként megjelent a nagy mennyiségű, ismeretlen összetételű, az öblökben sokszor a víz tetején úszó etető anyagokkal kapcsolatos víztisztasági bizonytalanság, illetve negatív élmény.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az időben és térben koordinálatlan mederhasználat, bár önmagában szabályos és engedélyezett, több hétvégén szintén jelentős vitákat, konfliktusokat generált. Egyszerűbben fogalmazva: a retró és az innovatív Balaton-használat vitája immár kommunikációs szintre ért.

A rendezvények biztonsági terveinek hiányos, vagy hiányzó adaptációja, a fizetett biztonsági szolgálatok hiánya, a rendőrség, polgárőrség túlzott, túlterhelt igénybevétele a lokális, illetve a helyi rendezvényeknél immár kiemelt probléma.

Az új szárazföldi, illetve közterületi közlekedési eszközök megjelenése, az úthasználati konfliktusok olykor gyalogos veszélyeztetéseket generált. Ilyenek például az elektromos kerékpárok, az e-roller vagy a balanszjárművek.

Megtévesztő vállalkozások, szolgálatok megjelenése: ezeket már két évvel ezelőtt is jelezték a Tanácsnak. Ez idén már konkrét problémákat jelentett, amelyben a Kormányhivatal és a rendőrség segítségét, vizsgálatát, a helyzet tisztázását kérték; ilyenek például a kéklámpás gépkocsik megjelentése engedélyek nélkül.

A vízibiciklik használatának biztonságosabbá tétele: az erre indult kezdeményezés úgymond „kezd beérni”. A Testület a Belügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével folytatja a helyzet javítására vonatkozó lépéseit. Kiegészítették a prevenciós programot és a jogszabály módosítás irányában is tettek és tesznek lépéseket. A Rendészeti Munkacsoport beszámolójából kiderült az is, hogy milyen volt a tavalyi év idegenforgalmi szezonja a közbiztonság szempontjából.

A fontosabb statisztikai adatok:

  • emberölés az előző évhez hasonlóan idén sem történt,
  • a gépkocsi lopások száma 3-ról 1-re (67 százalékkal) csökkent,
  • a gépkocsi feltörések száma 95-ről 75-re (21 százalékkal) csökkent,
  • a külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma 172-ről 144-re, (16 százalékkal) csökkent,
  • az elfogások száma 1061-ről 1155-re (9 százalékkal), az előállítások száma 1460-ról 1476-ra (1 százalékkal) emelkedett, a biztonsági intézkedések száma 384-ról 393-ra (19 százalékkal),
  • a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 327-ről 321-re (2 százalékkal) csökkent, a halálos 15-ről 8-re (47 százalékkal) csökkent,
  • a súlyos személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 95, amely megegyezik az előző év ugyanezen időszakával,
  • a vízbefulladások száma a Balaton esetében 6-ról 7-re (17 százalékkal) emelkedett.

Utóbbi kapcsán elhangzott, hogy a tragédiák számának az évenkénti változását több tényező is befolyásolja, de mindenképpen látható összefüggés a Balatonra látogató emberek száma, az itt töltött vendégéjszakák alakulása, valamint a hőséggel terhelt napok aránya között. Amikor a vízi rendészet az idegenforgalom növekedését tapasztalja, a vendégsereg növekedésével arányosan mérhető a rendkívüli esetek, balesetek számának alakulása is. A Balatonra évente több millió ember látogat, a forgalomnövekedés miatt az egy időben itt tartózkodók száma meghaladja a legtöbb megyeszékhely lakosságszámát is, ami fokozott részvételt igényel a hatóságtól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?