A biodiverzitás világnapján Puskás Peti egy videóban mutatta be kertjét, ami él, és nem temető.
Az otthonunk általában az a hely, ahová visszavonulhatunk pihenni, kikapcsolódni, újratölteni. Éppen ezért, nem is gondolnánk, hogy vannak olyan pontjai a lakásnak, amelyek könnyen megbetegíthetnek minket. Hogy mely szobák jelentik a legnagyobb veszélyforrást, illetve mit tehetünk azért, hogy kiirtsuk a legdurvább baktériumokat? Ennek jártunk most utána!
A legtöbb háztartásban felüthetik a fejüket baktériumok, éppen ezért, még ha nem is okoznak megbetegedéseket, mindenképp kezelni kell a kényes területeket. Azok az otthonok, amelyekben gyerekek, idősek vagy légzőszervi megbetegedéssel küzdők élnek, még inkább veszélyeztetve vannak.
Éppen ezért, a gyakran jelentkező fejfájás, légzési problémák vagy emésztőrendszeri zavarok esetén érdemes ellenőrizni a következő néhány pontot.
- A penész- és penész spórák szinte minden lakásban megtalálhatók. De meleg, nedves környezetben, például fürdőszobákban, mosókonyhákban és pincékben a spórák előszeretettel növekedhetnek és szaporodhatnak, majd olyan kolóniát hozhatnak létre, amelyek veszélyesek lehet az egészségre. Az összes penészfaj irritálja a légutakat, és óriási problémákat okozhat azok számára, akiknek gyenge at immunrendszerük.
- A kényelem érdekében már nagyon sok lakásban központi fűtési és hűtési rendszert használnak. Emellett energiatakarékossá tettük otthonainkat a műanyag nyílászárók beépítésével is. Ugyan ez ideális pénztárcánknak, veszélyes lehet egészségünkre nézve, különösen a légúti betegségben szenvedők számára. Ezek a rendszerek nem fújnak be friss levegőt, egyszerűen megszűrik és újra felhasználják a beltéri levegőt, így a legtöbb méreganyag bent marad a lakásban. Ide tartoznak a cigarettafüst, a penész, tisztítószerek, illékony szerves vegyületek és a szén-monoxid. Előfordulhat, hogy egyes házakban a beltéri levegő szennyezettebb lehet, mint odakint.
- Azokban a lakásokban, ahol légkondicionálókat használnak, gyakran válnak a penész- és penész spórák központjának. Ez könnyen elkerülhető viszot, ha a szűrőket és a szellőzőnyílásokat gyakran tisztítjuk. Emellett érdemes figyelni a rendszeres szellőztetésre. De ajánlott gondoskodni a fürdőkben szellőzőnyílásokról valamint a konyhákban a páraelszívóról.
- Az egyik legnagyobb baktériumforrás a nappaliban a távirányító. Gondoljunk csak bele: mindig tiszta kézzel fogjuk meg? Ez a hétköznapi eszköz sok betegséget termelő baktérium és vírus forrása lehet. Érdemes időt szánni arra, hogy megtakarítsuk és lefertőtlenítsük.
- A lakás hatalmas mumusa lehet a por, ami nem csak az allergiában szenvedőknek okozhat kellemetlen pillanatokat. Ha mindenki leveszi a teraszon vagy az előszobában a cipőjét, akkor már egyel kevesebb szennyeződés jut be a házba. De nem maradhat el a rendszeres porszívózás sem.
- A hálószobában sem aludhatunk nyugodtan, itt a fő problémát az ágynemű jelenti. A nem megfelelően tisztított párnákat és matracokat elboríthatja a testünkről leváló bőrsejtek részecskéi, ami kedvez a poratkák megjelenésének és elszaporodásához.
(forrás: thespruce.com)

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


