Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 2. hetéből.
A vörösen izzó bogyó rengeteg jótékony hatással bír, éppen ezért egész évben ajánlott a fogyasztása. Legtöbben csak megfázás vagy influenza idején iktatják be az étrendjükbe, pedig nagyon jó hatással van az immunrendszerünkre. Mutatjuk, mennyi minden miatt érdemes fogyasztani a jellegzetes színű, élénk piros gyümölcsöt.
A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése. Jellegzetes, vörös színű bogyója az első őszi fagyok után kezd el beérni. Érdemes tudni róla, hogy ha narancssárga a bogyója akkor még nem egészen érett, míg a sötét mélyvörös már puha húsú túlérett. A már túlérett bogyó édes, C-vitamin-tartalmának nagy része ekkorra elvész! Valahol a kettő közötti állapotában, izzó vörös színében érdemes fogyasztani. Hogy miért? Annak is utánajártunk.
1. Tele van vitaminnal
Ezt pedig szó szerint kell érteni, hiszen A-, B1-, B2-, és K-vitamin is található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A bogyó külön érdekessége, hogy a hazánkban termő növények közül ebben a növényben van a legmagasabb C-vitamin tartalom.
2. Segíthet a rák és más krónikus betegségek megelőzésében
Egy tanulmány szerint a csipkebogyó kivonat csökkentette az emlődaganatos betegeknél a rákos sejtek növekedését és továbbterjedését. A tanulmány szerint közel 45 százalékkal csökkentette a károsodott sejtek számát.
Egy másik, spanyol tanulmány szerint, ha a csipkebogyó tea az étrendünk aktív alkotóeleme, az segíthet a vastagbélrák megelőzésében. A gyümölcsnek gyulladásgátló hatása is van, amely hozzájárul ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a krónikus betegségekkel szemben. A csipkebogyó bizonyos bioaktív vegyületeket, például fenolokat, aszkorbinsavat (C-vitamint), béta-karotint, tanninokat és pektineket tartalmaz - ezek mindegyike gátolja az oxidatív stressz kialakulását, ami egyébként a rák kialakulásához vezethet.
3. Alacsony koleszterin-szintet eredményez
A csipkebogyó-kivonat rendszeres fogyasztása alacsonyabb koleszterinszintet eredményez. A gyümölcs különösen hatásos az elhízott betegeknél. Azoknál a betegeknél, akik hat hétig, naponta fogyasztottak csipkebogyóból készített italt, a koleszterinszintjük közel 5 százalékkal csökkent. Ez, akár 17 százalékkal csökkentheti a szívbetegség kockázatát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
4. Segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket
A svéd Department of Experimental Medical Science által végzett tanulmány szerint a csipkebogyó kivonatok, jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Elsősorban a magas magnéziumtartalmának köszönhetően fontos szerepe van ezeknek a megbetegedéseknek a megelőzésében, leküzdésében, de nagy segítség lehet a keringési zavarok kezelésében is.
5. Viszlát megfázás és influenza!
Azt sokan tudják, hogy meghülés vagy influenza esetén rengeteg folyadékot kell fogyasztani, viszont azt már kevesen gondolnák, hogy a csipkebogyóból készült tea, napokkal képes megrövidíteni a betegséggel töltött napokat. Amikor beleesünk valamelyik betegségbe, érdemes minden nap fogyasztani pár bögre csipkebogyóteát, hiszen nem csak a lázat képes csökkenteni, hanem rengeteg energiával látja el a szervezetünket, hogy leküzdjük a rossz közérzetet is.
Persze, mielőtt rohannál az erdőbe, ezt olvasd el figyelmesen:
Ősszel sok színes bogyó bukkan fel a különféle cserjéken és fákon. Egyes bokrok kincseket rejtenek, ugyanis nagyon finom és egészséges bogyókat hoznak, mások azonban súlyosan mérgezőek. Mivel könnyű őket összetéveszteni, a HelloVidék összeállított a kvízt, amivel letesztelheted a tudásodat! Ha nem sikerült mindet eltalálnod, ne csüggedj: a kvíz után részletesen leírjuk, miről ismerheted fel őket! Ide kattintva már olvashatod is a listánkat.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?