Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.
Szinte minden magyar recept úgy kezdődik, hogy kockázd fel a hagymát. De vajon azt tudtad, hogy a hagyma nem csak az ételeinket teszi finomabbá, hanem olyan súlyos betegségek ellen is megvéd, mint a mellrák? Egy új kutatás szerint a hagyma és a fokhagyma fogyasztása rendkívüli módon lecsökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.
Azt mondják, hogy minden nap egy alma, az orvost távol tartja. Korábban már körbejártuk ezt a témát, hogy valóban így van-e, most azonban újabb élelmiszerekről derült ki, hogy csodálatos hatással vannak az emberi szervezetre. Lehet, hogy ezt a szállóigét is felülvizsgálhatnánk, és módosíthatnánk arra, hogy „minden nap egy hagyma, az orvost távol tartja.”
Egy új kutatás szerint ugyanis jobban tennénk, ha a mindennapos étrendünkbe beillesztenénk a hagymát és a fokhagymát, ugyanis ezek fogyasztása bizonyítottan csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.
A Buffalo Egyetem kutatói a Nutrition and Cancer nevű folyóiratban tették közzé a tanulmányukat, mely szerint, akik legalább napi egyszer fogyasztanak hagymát és fokhagymát, azok 67 százalékkal kisebb valószínűséggel kaphatnak mellrákot, mint azok, akik soha nem fogyasztanak. A kutatás résztvevői 314 emlőrákban szenvedő nő és 346 kontroll alany volt, akiket 2008 és 2014 között figyeltek Puerto Ricóban.
Puerto Rico ideális hely volt a tanulmány alátámasztásához, mivel ott a helyi gasztronómiának köszönhetően a nők sokkal több hagymát és fokhagymát fogyasztanak, mint az Egyesült Államokban és Európában
- mondta Gauri Desai, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: a kutatás eredményei segítettek abban, hogy megértsék azt, miért alacsonyabb az emlőrák előfordulása Puerto Ricóban, mint az amerikai kontinens többi részén.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatók két összetevőre összpontosítottak: mind a hagyma, mind a fokhagyma gazdag flavonolokban és szerves kénvegyületekben, melyek antikarcinogén tulajdonsággal rendelkeznek. Desai elmondta, hogy korábban már ismeretes volt, hogy a hagymának kedvező hatással bír a rák megelőzésében, ám az emlőrákkal való kapcsolatot korábban még nem vizsgálták.
Forrás: Modern Farmer
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


