5 °C Budapest

Korábban kezdődik idén a szüret: jót tett a szőlőnek a júliusi meleg

2019. július 29. 10:00

A megszokottnál korábban kezdődik a szüret, sok a szőlő, ráadásul egy nagyobb tétel bor bent ragadt a pincészetekben, ezért még a tavalyi szőlőáraknál tíz százalékkal alacsonyabbra számíthatnak a termelők. Az is fejtörést okoz, lesz-e elég dolgos kéz, mire megkezdődik a munka – írja a Teol.hu.

Idén a szokottnál korábbi szüretre készülnek a szőlősgazdák, ez a júliusi száraz, meleg időjárásnak köszönhető. Várhatóan augusztus 15-e környékén már javában szedni fogják a rizlinszilvánit, az Irsai Olivért, majd augusztus végén a zenitet és az oportót, mondta el Nagy István, bátaszéki termelő, a helyi hegyközség elnöke. Ebből adódóan az egészségügyi várakozási idővel számolva kell a permetezést is időzíteni. A szőlő minőségével nincs gond, már ahol sikerült a lisztharmatot és a peronoszpórát megfogni, a mennyiség pedig bőséges lesz, mondta Nagy István.

Nem lesz könnyű helyzetben azok a szőlőtermelők, akik nem feldolgozni, hanem értékesíteni szeretnék a szőlőt, mert idén kisebb lesz a kereslet. A hegyközségi adatok szerint ugyanis borból is maradt jócskán a pincékben. Úgy tűnik, idén jól jártak azok, akik korábban bevállalták a zöldszüretet, melyre először idén lehetett jelentkezni hazánkban.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borlepárlási lehetőség mellett a zöldszüret engedélyezését is kérte a szaktárcától, mert – a rendelkezésre álló adatok alapján – már év elején látszott, hogy a szőlősgazdák hatalmas értékesítési nehézségek elé néznek. A nagy bortermelő országok ugyanis tavaly visszaszerezték azokat a piacaikat, amelyeket elvesztettek a 2017-es gyenge termés miatt. ismét kiszorultak ezekről a helyekről a magyar termékek, miközben tavaly kimagasló mennyiségű, 3,6 millió hektoliter bor került a hazai pincékbe. Emiatt nagyjából egymillió hektoliter bor még vevőre vár.

A zöldszüret keretében az állam fajtánként és az utóbbi két év termésátlaga alapján hektáronként 800-900 ezer forintot fizet azoknak, – ellenőrzést követően – akik július 10-ig leszedték a fürtöket. A szekszárdi borvidéken csupán négy hektárra, a tolnaira nyolc hektárra kértek zöldszüretet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szekszárdon és környékén érdekes módon nemcsak a fehér, hanem a vörösborok közül is nagyobb tétel maradt eladatlanul, mondta el Módos Erdő, a szekszárdi borász, az Alisca Borrend Nagymestere. Mindemellett megfelelő létszámú szüretelőt is nehéz találni, tette hozzá. Egyre többen kényszerülnek gépi szüretelésre, ami ugyan gyorsabb, talán olcsóbb is, mint a kézi, de nem kíméli az ültetvényeket.

Arra is figyelmeztetett a szakember, hogy ma már nem is annyira a cukorfokra kell odafigyelni, hanem a szőlő savtartalmára. Ez utóbbit ugyanis nehezebb pótolni, mint a cukorfokot. Az unió ugyan engedélyez literenként két grammnyi savpótlást, azonban a bor emiatt esetenként instabil maradhat.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 8. 21:11
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33