Alig bújik ki a kertben a rukola, a retek vagy a káposzta, máris ellepik a földibolhák. Néhány nap alatt szitaszerűre rágják a leveleket. Mit tehetünk...
Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, \"nagyon szólt\" a program - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjújában.
Novák Katalin mérföldkőnek nevezte a magyar családtámogatás történetében a családvédelmi akciótervet. "Még nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk a családok segítése terén" - fogalmazott, hozzátéve: gondolták, hogy nagy lesz az érdeklődés, hiszen kit ne mozgatna meg tízmillió forint, egy új autó vagy lakás lehetősége, vagy akár az, hogy csökkenhetnek a család hitelterhei.
Az új, tízmillió forintos babaváró támogatásról szólva az államtitkár közölte: az esetek nagy számában ezt az igénylők otthonteremtésre használják fel, ami nemcsak lakásvásárlást, hanem a meglévő lakás korszerűsítését, bővítését is jelentheti. Nem reprezentatív felmérésük szerint az igénylők egy része hitelkiváltásra veszi igénybe a támogatást, van aki autót vásárol belőle, de megtakarításra is felhasználják az összeget.
Sok fiatal pár ezzel a támogatással lesz "képes saját lábra állni. Ez is lenne a cél: segíteni az önálló életkezdést" - mutatott rá Novák Katalin.
Az igénylő családok kilencven százaléka a maximális, tíz millió forintos összeget veszik fel, de a kisebb támogatást igénylők is általában hat-nyolc millió forintot vesznek fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jelzáloghitel-elengedés lehetőségével eddig 3100-an éltek. A Magyar Államkincstár adatai szerint az indulás óta már hétezer autóvásárlási támogatáskérelmet rögzítettek, és jellemzően a maximális, 2,5 millió forint összeget igénylik - mondta el Novák Katalin.
Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetésben a családtámogatásra csaknem 2,5-szer annyi pénz jut mint a tíz évvel ezelőtti baloldali kormány idején. Jövőre 2228 milliárd forintot különítettek el a családok támogatására, 2010-ben a célra 960 milliárd forint állt rendelkezésre - mondta az államtitkár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


