A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
16 millió forintért vásárolhat két speciális, újszerű mentőhajót a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). A közösségi oldalon elindított felhívásukra 4 millió forint lakossági adomány gyűlt össze, a maradék 12 millió forintot pedig az Opus csoport egészítette ki.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának a megszűnő Red Bull Air Race versenysorozat egyik alvállalkozó cégének felszámolásával nyílt lehetősége két speciális, használt mentőhajó megvásárlására. Az egyforma, 7 méter hosszú, 200 lőerős motorral felszerelt járművek tökéletesen illeszkednek a vízi sürgősségi betegellátó- és vízimentő rendszerbe. A hajók bármilyen időjárási körülmények között bevethetők, könnyen manőverezhetők, a fedélzet pedig tágas, így egyszerre akár 6-8 személy kimentésére is alkalmasak.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata nem tervezte a flotta bővítését, a két speciális hajó megvásárlása különleges lehetőség számukra. Az alkalmi vételhez ezért a lakosság segítségét kérték. Felhívásukra 48 óra alatt 4 millió forint lakossági adomány gyűlt össze, amelyhez a jelentős turisztikai érdekeltségekkel rendelkező Opus Global Nyrt. és leányvállalata a Hunguest Hotels Zrt. 12 millió forinttal járult hozzá.
Erőt és hitet ad a további munkánkhoz, hogy felhívásunkra alig 48 óra alatt ilyen sokan siettek a segítségünkre adományukkal. A szezon java még csak most kezdődik, jelenleg is zajlik Magyarország legnagyobb tókerülő versenye, a Kékszalag, és bár az elvárásoknak eddig is meg tudtunk felelni, a flotta bővítése nagy lehetőség a számunkra. Egyesületünk idén lesz 20 éves, a két hajó számunkra ezért olyan születésnapi ajándék, ami nagyon komoly elismerése a munkánknak. A munkatársaim nevében is szeretném megköszönni mindenki támogatását.
– mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Felelős vállalatként kötelességünknek éreztük azonnal válaszolni a felhívásra. A vízimentők gyakran saját szabadidejüket feláldozva, elhivatottságból dolgoznak azért, hogy a balatoni térségben mindenki biztonságban érezhesse magát a vízen és vízparton egyaránt. Az Opus csoport és a Hunguest Hotels a hazai turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként elkötelezett a térség turizmusának fejlesztése mellett és adományunkkal szeretnénk hozzájárulni a vízimentők önfeláldozó munkájához.
– tette hozzá Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. elnöke.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?