Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Kibővíti együttműködését az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ). A megállapodás célja a magyar mezőgazdaság gerincét alkotó gabonatermesztés hatékonyságának növelése. A Takarék Csoport nemcsak finanszírozással, hanem tanácsadással, oktatással, előrejelzésekkel is segíti a jövőben az ágazat versenyképességének javítását.
A megállapodás, amelyet Szabó Levente, az MTB Zrt. vezérigazgató-helyettese és Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke írt alá, hozzájárul olyan korszerű technológiák elterjesztéséhez, amelyekkel mérsékelhető az időjárási anomáliáknak való kitettség, és amely segíti az agrárvállalkozások versenyképességének javítását, olvasható a Takarék Csoport közleményében.
A Takarék Csoport továbbra is arra törekszik, hogy az agrárium első számú bankja legyen, amely képes hatékonyan, kedvező feltételek mellett és szakszerűen kezelni a gabonatermesztő gazdák pénzügyeit, mondta el Szabó Levente az aláírást követően. A vidékfejlesztési pályázati források kifutása után még nagyobb szerep hárul majd a bankokra az ágazat fejlesztési igényeinek finanszírozásában. Ezt mutatja, hogy a gazdák különösen nagy érdeklődést mutatnak a kedvező feltételű beruházási hitelkonstrukciók, így különösen az NHP fix iránt, mondta az MTB Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A talpon maradáshoz és versenyképességük javításához az agrárvállalkozásoknak ma már nem csupán finanszírozásra van szükségük, hanem szerteágazó hazai és nemzetközi piaci ismeretekre, valamint a pályázati és támogatási rendszerben való kiigazodásra is, emelte ki Szabó Levente. A pénzintézet ebben kíván segíteni a hazai piacon egyedülálló uniós agrárigazgatóság létrehozásával, amely teljes körű tanácsadást és előrejelzéseket nyújt a gazdáknak az uniós és hazai agrárpályázatokkal, piaci folyamatokkal kapcsolatban.
A megújított és kibővített együttműködés keretében a GOSZ egyebek között vállalja, hogy a Takarék Csoport agrárfinanszírozással foglalkozó munkatársainak a szántóföldi gazdálkodás gyakorlatára koncentráló képzést tart. A pénzintézet kész megosztani az általa készített elemzéseket, piaci előrejelzéseket a GOSZ tagjaival.
Nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű az ágazat versenyképessége, hiszen a gabonatermesztés a magyar agrárium meghatározó ágazata: a hazai szántóterület kétharmadán, mintegy 2,8 millió hektáron tartósan gabonaféléket termesztenek. A GOSZ-nak majdnem 3000 tagja van, akik mintegy 1,5 millió hektáron gazdálkodnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nagyra értékelik a Takarék Csoportnak a magyar mezőgazdaság és vidék iránti elkötelezettségét, valamint az ágazat finanszírozásában tanúsított szakértelmet, mondta el Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke, aki bízik benne, hogy a frissen megkötött, elmélyített együttműködés jelentősen hozzá fog járulni közös céljaink eléréséhez.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.