A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Fedémesen, Szentdomonkoson, Tarnaleleszen indulhat el napokon belül a népkonyha-szolgáltatás. Több százan igényelték a napi egy adag ingyenes meleg ételt – írja a Heol.
Heves megyében egy éve négy településen – Nagytályán, Kerecsenden, Mezőtárkányban és Egerfarmoson – kísérleti jelleggel népkonyha indult. Az Egy Falat Esély Alapítvány vezetője akkor úgy fogalmazott, hogy előzetes igényfelmérést követően szolgáltatnak egy adag meleg ételt azokban a helységekben, ahol az előírásoknak megfelelő helyszínt biztosítanak neki.
A községekbe azóta is rendszeresen szállítják az ingyenes ételt, már nemcsak hétköznapokon, hanem sokszor szombatonként is. A kezdeményezés tovább bővül; napokon belül újabb három faluban – Tarnalelesz, Fedémes, Szentdomonkos – kezdi el működését a népkonyha.
Az 1800 lakosú faluban hétszázan jelezték, hogy kérnének az ingyenebédből, számukra a községi vendéglőben alakítottak ki helyet az étel fogadására és osztására, mondta el Kovács Béla, Tarnalelesz polgármestere.
A kérelmezők száma jelzi, hogy magas a felnőtt rászorulók aránya. A 18 év alattiak nem részesülhetnek ebből, mivel többségüket a kedvezményes gyermekétkeztetés valamilyen formájában támogatja az állam. Szentdomonkoson is sokan iratkoztak fel a listára. A 420 lelkes faluban több mint kétszázan jelezték igényüket. Az ételt szállító vállalkozóval már megegyeztek, a megfelelő helyiséget a művelődési házban alakították ki, a szakhatóságok engedélye is megérkezett.
– közölte a faluvezető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ma háromszázan élnek Fedémesen, közülük negyvenen érdeklődtek a díjmentes étel iránt. Itt a régi kis iskola épületében osztják majd az ebédet, mondta el Válóczi István polgármester. A községek vezetői szerint már e hónapban indulhatnak a népkonyhák.
Az alapítvány az igényeknek megfelelő adagot szállít az önkormányzatokkal egyeztetett helyszínekre. Azok, akik igénybe veszik a szolgáltatást, határozatlan ideig naponta kaphatnak egy tányér étket, amíg a készletekből jut. Az alapítvány vezetője korábban annyit mondott, hogy nem céljuk a sajtóban reklámozni a tevékenységüket, mivel az ingyenes ételosztásokról szóló híradások sokszor megosztóak.
Nem új keletű intézmény a népkonyha. Ez a kezdeményezés olyan jótékony egyesületek konyháit jelenti, amelyekben a szegény néprétegek számára ingyen vagy nagyon mérsékelt áron egészséges és tápláló ételeket főznek. A népkonyha szervezését korábban magánszemélyek kezdeményezték, az Egy Falat Esély Alapítványt az állam is támogatja. A tárgyalások után az alapítvány térítésmentesen biztosítja az étkeztetést, ennek egyetlen feltétele a taj-kártya helyszínen való bemutatása.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?