A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A jó idő beköszöntével ismét megjelentek a szúnyogok: ez azt jelenti, hogy megint elkezdődik a jól ismert csatározás a vérszívókkal. Ezek az apró rovarok azonban nemcsak kellemetlenek, hanem akár veszélyesek is lehetnek. Már nem csak őshonos fajták szomjaznak a vérünkre, hanem egészen egzotikus szúnyogok is eljutottak hazánkba. Biztosan te is észrevetted már, hogy egyes embereket jobban szeretnek a szúnyogok. Ennek számos oka lehet, melyekről most lerántjuk a leplet, és azt is megmutatjuk, mit tudsz tenni, hogy távol tartsd magadtól a vérszívókat.
Több mint 3000 szúnyogfaj játszik szerepet az emberiség legnagyobb betegségeinek szállításában. A maláriát hordozó szúnyogfaj évente 300 és 500 millió embert fertőz meg, és több mint 600 ezer haláleset írható a szúnyog számlájára. A dalos szúnyog a nyugat-nílusi vírust, a elefantiázist és az agyvelőgyulladás vírusát hordozza, az ázsiai tigrisszúnyog pedig a sárgaláz, a Dengue-vírus, és az agyvelőgyulladás okozója lehet.
Ezek a vérszomjas rovarok azonban nem csak a harmadik világ országaiban terjesztenek betegségeket.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a tigrisszúnyogok a klímaváltozásnak köszönhetően az elmúlt évtizedekben egyre több európai országban megjelentek. Magyarországon 2015-ben és 2016-ban is kimutatták a tigrisszúnyogok egyedeit, de csak késő nyáron, augusztus környékén. Éppen ezért riasztó, hogy idén már márciusban megjelentek hazánkban. A tigrisszúnyogok pedig komoly veszélyt jelenthetnek, ugyanis komoly betegségeket is terjeszthetnek.
A jó hír az, hogy számos természetes, biztonságos és hatékony módja van annak, hogy ezeket a bosszantó rovarokat távol tartsd magadtól, és nem kell súlyos pénzeket költened szúnyogriasztó-szerekre.
Finnyásak a szúnyogok, nem jó nekik mindenki
Ha hiszed, ha nem, a szúnyogok általában válogatósak, ha az áldozataikról van szó: vannak olyan tényezők, amik meghatározhatják, hogy ki mennyire vonzó a szúnyogok számára. Egy tanulmány szerint például a 0-ás vércsoportba tartozó emberekre kétszer olyan gyakran csapnak le a szúnyogok, mint A-s vércsoportúakra.
A szúnyogok általában úgy találják meg a célpontjukat, hogy kiszimatolják a lélegzéskor felszabadult szén-dioxidot. Nem meglepő, hogy azok az emberek, akik több szén-dioxidot bocsátanak ki, nagyobb eséllyel lesznek áldozatai a szúnyogok támadásának.
A szúnyogok a testanyagokat is kiszimatolják, különösen a tejsav, húgysav és ammónia mennyiségét a testben. Ha hirtelen megnő a szervezet energiafelhasználása, akkor a tejsav gyorsabban termelődik a szervezetben: ez különösen vonzó a szúnyogok számára. Ezen kívül a genetikai tényezők is befolyásolhatják a húgysav és egyéb anyagok mennyiségét, ezért lehet az, hogy egyes emberek ízesebbek a szúnyogok számára.
A bőrbaktériumok mennyisége és összetétele is lényeges a szúnyogok számára. Egy 2001-es kutatás szerint akinek mennyiségileg több, ugyanakkor kevés fajta baktérium található a bőrén, az nagyobb valószínűséggel van kitéve a szúnyogok csípéseinek. A tudósok szerint ez különösen igaz akkor, ha a baktériumok a test egy adott területén összpontosulnak. A legtöbb bőrbaktérium egyébként a bokán található, ezért nem ajánlott felhajtani a nadrágod szárát, mert így a bokád egy hatalmas céltáblává válik a szúnyogok számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem mindegy, mit iszol és mit viselsz
Bár a bőrbaktériumaid számát és a vércsoportodat nem tudod megváltoztatni, van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni. Tudtad például, hogy már 3 deciliter sör elfogyasztása után is egy valóságos szúnyogmágnes leszel? Még a kutatók sem tudják, hogy miért kívánják ennyire a sört fogyasztó embereket a szúnyogok, de mindenesetre jobb, ha elkerülöd a nagy sörvedelést, hacsak nem akarsz égető szúnyogcsípéseket.
A szúnyogok jobban szeretnek bizonyos színeket, ezért jobb, ha kerülöd a fekete, sötétkék és piros ruhákat. Ha el szeretnéd kerülni a csípéseket, az a legjobb, ha világos színű, laza szabású ruhákat viselsz, amelyek minél többet takarnak a bőrből.
Érdekes, hogy számos tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a várandós nőket kétszer nagyobb gyakorisággal csípik meg a szúnyogok. Ez annak tudható be, hogy a terhes nők mintegy 21 százalékkal több szén-dioxidot bocsátanak ki, és magasabb a testhőmérsékletük, mint a nem állapotos nőknek.
Így lehetsz kevésbé vonzó a szúnyogok számára
Strandolás, túrázás, kerékpározás… a szúnyogok mindig megtalálnak és megmérgezik a jó pillanatokat. Ahhoz, hogy kevésbé legyél kívánatos ezeknek a mini vérszívó szörnyeknek, próbálj ki ezeket a praktikákat:
- Trükközz a kozmetikai termékekkel!
A szúnyogok szeretik a krémeket, hajlakkot, parfümöt és a dezodort. Jobb, ha kevesebb kozmetikai terméket használsz, ha kilépsz a szabadba, vagy próbáld ki azokat, amelyek levendula, bazsalikom, rozmaring vagy eukaliptusz illatúak – ezeket ugyanis utálják a vérszívók. - Egyél sok fokhagymát!
Ha nagyobb mennyiségű fokhagymát fogyasztasz, akkor nagy ívben elkerülnek majd a szúnyogok. Ez annak köszönhető, hogy a fokhagyma elfedi a szén-dioxidot, amelyet kilégzel, valamint a bőrön keresztül kibocsátott kénvegyületek is kevésbé lesznek kívánatosak általa. - Egyél kevesebb banánt!
Ha szereted a banánt, akkor érdemes most mellőznöd pár hónapig a kedvenc gyümölcsödet. Amikor a szervezet metabolizálja a banánt, olyan illatanyagokat bocsát ki a bőröd, amelyek odavonzzák a szúnyogokat. - Ilyen ruhákat viselj!
Ha kirándulást vagy szabadtéri programot tervezel, keress a ruhatáradban világos színű, hosszú ujjú felsőket és nadrágokat. A könnyű, laza szövetek jó választásnak bizonyulhat, ahogy egy világos színű kalap is jó szolgálatot tesz. - Szedj B-vitaminokat!
Azokat az embereket jobban csípik a szúnyogok, akik B-vitamin hiánnyal rendelkeznek. Különféle tanulmányok azt mutatták ki, hogy a B1-vitamin szinten tartása távol tarthatja a szúnyogokat. Ha egy kicsit több B-vitamint vesz fel a szervezeted, mint amennyire a testednek szüksége van, akkor a felesleg a bőrön keresztül távozik. Ezt a szagot a szúnyogok visszataszítónak találják. Ha nem szeretnél B1-vitaminos táplálékkiegészítőt szedni, akkor ajánlott marhahúst, májat, diót, zabot, narancsot, tojást, hüvelyeseket és borsót enni, mivel ezek B1-vitaminban gazdag ételek. - Fújd be magad vaníliával!
A vanília természetes szúnyogriasztó. Ha két teáskanál vaníliát hozzáadsz egy csésze vízhez, akkor egy olyan természetes testpermetet kapsz, ami jól jöhet túrázáskor. A vanília elrejti a test illatát és távol tartja a szúnyogokat.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?