A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Egy új tanulmány azt javasolja, hogy törekedjünk a húsfogyasztás csökkentésére, viszont együnk több zöldséget - ez rendkívül jó hatással lesz az egészségünkre. Az American Journal of Clinical Nutrition- ban megjelent új kutatások szerint a húsban gazdag étrend korai halálhoz vezethet, különösen a férfiak számára.
A vizsgálat során finn tudósok egy csoportja összesen 2641, 42-60 év közötti férfi egészségügyi és táplálkozási adatait tekintette át. Átlagosan 22 évig monitorozták a férfiakat, akiknek eredményeiből próbáltak rájönni arra, hogy mért a szívbetegség az egyik vezető hálálozási ok Európában.
A vizsgálat során a résztvevők közel fele - összesen 1225 fő - meghalt. Bár egyértelmű, hogy sok tényező hozzájárult a tanulmány résztvevőinek halálához - például a szív- és egyéb betegségek - de a kutatók összefüggést találtak a férfiak taáplálkozási szokása és egészsége között. Azok a férfiak, akik naponta több mint fél kiló húst esznek meg, 23 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg korábban, mint a kevesebb húst fogyasztó társaik.
A kutatás nem csak a férfiak által fogyasztott hús mennyiségét elemezte. A tudósok a húsfehérjék és a növényi fehérjék arányát is megfigyelték. Amint azt sejteni lehetett, akik a húsfehérjétből többet fogyasztottak, nagyobb valószínűséggel haláloztak el korábban, mint azok, akik inkább a növényi fehérjéket preferálták jobban. Ha csak egy okot keresel az életmódváltásra, legyen most ez az!
Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többé nem kellene húst fogyasztanod. A kutatók úgy vélik, hogy kutatásaik eredményét arra kell felhasználni, hogy ezáltal törekedjünk egy kiegyensúlyozottabb étrend kialakítására, amely magában foglalja a növényekből származó fehérjéket is.
Nem szükséges teljesen lemondanunk a húsokról de fontos, hogy mértéket tartsuk. Nagyon sok ember fogyaszt húst minden nap, és ez hosszútávon nem hat jól a szervezetre
- mondta a tanulmány vezetője, Jyrki K. Virtanen, a Kelet-Finnországi Egyetem epidemiológiai professzora, a The New York Times-nak. Kiemelte példaként azt is, hogy azok, akik imádják a hamburgereket, kísérletezhetnek a növényi alapú burgerekkel is, amelyekbe a húspogácsát zöldségekből készítik el - de érdemes más ételeket is kipróbálni a vegán felhozatalból.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2018-ban a Science folyóiratban közzétett kutatás szerint a húsfogyasztás csökkentése lehetne az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy visszaszorítsuk a káros környezeti hatásokat. A vegán étrend vagy legalábbis a húsfogyasztás csökkentése a leghasznosabb módja annak, hogy visszaszorítsuk a Földön az üvegházhatású gázok kibocsátását, a megnövekedett földhasználatot és a pazarló vízfelhasználást is.
- mondta a tanulmány Oxfordi Egyetem vezető kutatója a Joseph Poore „Sokkal nagyobb, mint a repülés csökkentése vagy elektromos autó vásárlása.
(via: realsimple.com)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?