1 °C Budapest

Megnyitott a Takarékbank: országszerte 139 fiókban várják az ügyfeleket

2019. május 6. 14:00

Hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal május 6-án megnyitott a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja. A tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik a Takarékbankhoz – ezzel a pénzintézet aggregált mérlegfőösszege várhatóan meghaladja majd a 2300 milliárd forintot.

Az új Takarékbank indulásakor több mint 140 ezer lakossági és 28 ezer vállalkozói számlát vezet, ez utóbbiakon belül az agrárügyfelek aránya megközelíti a tíz százalékot. A pénzintézetnél 173 önkormányzat bankol.

A Takarékbank kezdetben hét megyében (Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Veszprém, valamint kisebb mértékben Tolna) és Budapesten lesz jelen összesen 139 fiókkal. Emellett 2 Takarék Mobil bankfiók (Takarék-busz) szolgálja ki folyamatosan az ügyfeleket Fejér és Pest megye területén, összesen 13 kistelepülésen.

Jó hír az érintett ügyfelek számára, hogy a három pénzintézet egyesülésével egységes alapokra helyezték az informatikai rendszert is, így ezentúl a megnövekedett hálózat bármely fiókjában intézhetik majd pénzügyeiket. A Takarék Csoport részeként működő regionális pénzintézetek az egyesülésig önállóan működtek, gyakran teljesen különböző informatikai rendszereik nem voltak összekapcsolva, ezért automatikusan nem tudták kiszolgálni egymás ügyfeleit. A takarékok fokozatos egyesülésnek egyik legfontosabb hozadéka lesz az országos átjárhatóság a Takarékbank valamennyi fiókja között.

Az új Takarékbank megnyitása az első lépés a takarékok teljes, országos fúziója felé – a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank is beolvad az új kereskedelmi bankba. Ezzel az év végére a Takarékbank aggregált mérlegfőösszege várhatóan több mint 2300 milliárd forintra nő, ügyfeleinek száma meghaladja az egymilliót, és 750 fiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemelteti majd a hazai pénzintézetek között. Emellett a kistelepüléseken élő ügyfeleket további 15 Takarék Mobil bankfiók (Takarék-busz) szolgálja majd ki az ország összes megyéjében.

Az új Takarékbank három takarék egyesülésével jött létre úgy, hogy a Pannon Takarék Bank Zrt. és a B3 TAKARÉK Szövetkezet 2019. április 30-án beolvadt a Mohácsi Takarék Bank Zrt.-be, amely ezzel egyidejűleg Takarékbank Zrt.-re változtatta a nevét. Ugyanezzel a dátummal a Takarék Csoport központi bankja, a MTB Zrt. az új Takarékbankra ruházta át vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait. Az egyesült hitelintézetek korábbi központjaiban a háttérműveleti igazgatóság egységei (operáció, hitelfeldolgozás, hitel háttérműveleti osztály stb.) működnek, a dolgozókat is ide csoportosították át. Munkavállalóinak induló létszáma 2019. májusban 957 fő.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Vida József, a Takarék Csoport központi bankjának elnök-vezérigazgatója történelmi jelentőségűnek értékelte az új Takarékbank megnyitását a takarékszövetkezetek másfél évszázados történelmében. Mint hangsúlyozta, ez a lépés alapvető feltétele és egyben garanciája a Takarék Csoport gyökeres megújításának, ami hosszú évekre előre meghatározza a Csoport jövőjét.

Az országos lefedettségű, a hazai pénzintézetek közül a legnagyobb fiókhálózatot üzemeltető Takarékbank a helyi családok és generációk, valamint a helyi közösségek bankja kíván lenni. Az új Takarékbank jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kíván a piacra lépni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is széles körűen biztosítja ügyfelei számára.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33