A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Amennyiben fát szeretnénk kertünkbe ültetni, több szempontot is figyelembe kell vennünk, ezek közül a legfontosabb a kertünk mérete. Nem érdemes kisebb területre túl nagyra megnövő fákat ültetni, mivel árnyékba boríthatják az egész kertet, ráadásul vihar idején veszélyt jelenthetnek ingatlanunk épségére is. Ha nincs hatalmas kertünk, akkor sem kell búslakodnunk: sok olyan fafajta létezik, mely nem nő se túl terebélyesre, se túl magasra. Az ilyen fafajták kis kertben is jól mutatnak és árnyékot is nyújtanak nyáron.
Mindig figyelembe kell vennünk, hogy milyen céllal ültetjük el a fát kertünkbe, például ha árnyékot szeretnénk nyáron, terebélyes lombkoronájú fát érdemes ültetnünk, ha inkább díszként tekintünk az új fánkra, akkor célszerűbb keskenyebb fát választanunk, ami kevesebb helyet foglal. Ha az ötlet már megvan, akkor először tudjuk meg a választott fafajta kifejlett méreteit: magasságát és kiterjedését is egyaránt, írja a Love the garden.
Vannak olyan fajták, melyek nagyon lassan nőnek, ezeknek több évtized kell ahhoz, hogy elérjék végleges magasságukat. Sok olyan fafajta is létezik, melyet rendszeresen lehet metszeni, így nem árt neki, ha néha visszavágjuk, hogy ne nőlje ki a neki szánt helyet, azonban vannak olyan fajták is melyeket egyáltalán nem szabad metszeni, különben tönkremennek. Bármilyen fajtáról is legyen szó, mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy hosszú távon a sok metszés tönkre fogja tenni a fa alakját, ezért ajánlatos már a tervezésnél olyan fafajtát választani, melynek kifejlett méretei megegyeznek igényeinkkel, és kényelmesen elférnek kertünkben.
Jó választás lehet a kis kerttel rendelkezőknek azok a fajták, melyek 7,5-9 méter magasra nőnek meg, de sok olyan is akad, ami még alacsonyabb. Kis kert esetén azt is érdemes megvizsgálni, hogy a választott fajta mennyire terebélyes, mivel a vékonyabb fajták kevesebb helyet foglalnak, bár ezek kevesebb árnyékot nyújtanak.
A méreten kívül még rengeteg szempont felmerül, mikor a fa fajtáján gondolkozunk. Örökzöld, vagy lombhullató? Gyümölcs, vagy más termésű, mellyel nem kell annyit foglalkozni? Minden fajtának más és más színű a virága, a levelei, és az egész megjelenése. Érdemes olyan fát választani, ami több évszakban is megfelelő éke lehet kertünknek.
A következő fák mind elférnek, és jól mutatnak kis kertben is. A lista közel sem teljes, rendkívül sok fafajtából lehet válogatni. A cikkben szereplő méretek a fák 10 éves tulajdonságait tükrözik.
Ujjas juhar (Acer palmatum)
Az ujjas juhar, vagy másik nevén a japán juhar különleges dísze lehet kertünknek. Ágai korall színűek és pirosasak, levelei rózsaszínes-sárgásak, melyek nyáron bezöldülnek, ősszel pedig kisárgulnak. Az ujjas juhar 6 méter magas, és körülbelül 3 méter széles lombja van.
Fanyarka (Amelanchier lamarckii)
A fanyarkának sok alfaja van, ezek általában fehéren virágzanak tavasszal, leveleik pedig bronz barnák, majd zölddé válnak, őszre pedig narancs és vöröses színben pompáznak. Nyáron apró piros bogyós termést hoz. Magyarországon a szirti fanyarka ismert első sorban, ez a fa védettnek számít. A fanyarkák 4 méter magasra nőnek, körülbelül 3 méter széles lombkoronával.
Közönséges júdásfa (Cercis siliquastrum)
A júdásfa vöröses-rózsaszínes, borsó alakú virágokat hoz tavasszal. Levelei szív alakúak és őszre megsárgulnak, vagy barnává válnak. Körülbelül 8 méter magasra nőnek meg 10 év alatt, és igen terebélyesek: lombjuk 8 méter széles.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kínai csillagsom (Cornus cousa var. chinensis)
A kínai csillagsom minden évszakban érdekes: tavasszal jellegzetes felleveleivel védi virágait, nyáron cseresznyeszerű termést hoz, ősszel vörös és narancssárga színekbe öltözik, télen pedig mutatós kérgével válik ki a többi fa közül. 4 méter magasra nő meg, lombkoronája körülbelül 2 méter széles.
Cseregalagonya (Crataegus laevigata)
Nagyon dekoratív fa a cseregalagonya, melyet pirosvirágú galagonyának is neveznek. Májusban rendkívül sok, sötét rózsaszín virágot hoz. Virágai nem csak színük miatt kirívóak; alakjuk is különbözik a megszokottól, olyanok, mintha duplán nőttek volna ki. 8-10 méter magasra nő meg, és 8 méter széles.
Díszalmafa (Malus Evereste és Malus tschonoskii)
A Malus Evereste kifejezetten jó választás kis kertekbe kúp formájú lombja miatt. Tavasszal fehér virágaiban és vöröses bimbóiban, nyáron pedig sárgás gyümölcsiben gyönyörködhetünk. Mérete kisebb, mint az eddig felsorolt fáké, mindössze 5 méter magasra nő meg, lombjának szélessége is 5 méter körüli. Egy másik alfajú díszalmafa, a Malus tschonoskii is jó választás, amennyiben kicsit több hellyel rendelkezünk. Ez a fajta ugyanis 8 méter magasra és 4 méter szélesre is megnőhet. Virágai fehérek, bimbói rózsaszínek, gyümölcse zöldes, sárgás és pirosas árnyalatú is lehet.
Oszlopos japáncseresznye (Prunus Amanogawa és Prunus Pandora)
Ez a fa akár szűk kertekbe is ideális, mivel alakja leginkább egy oszlopra hasonlít. Levele zöldesek és bronzszínűek, virágai halvány rózsaszínűek és enyhén illatosak. Ősszel a levelek narancs és vörös színekben pompáznak. 6 méter magasra és mindössze 2 méter szélesre nő meg. A Prunus Pandora szintén egy cseresznyefafajta, melynek levele és virága hasonló az előzőéhez, azonban alakja egyáltalán nem oszlop szerű, jobban hajaz az európai cseresznyefákra. Nyolc méter magasra nő meg, lombja pedig körülbelül 4 méter széles.
Berkenye (Sorbus)
A berkenye a rózsák nemzetségébe tartozik, és rengeteg fajtája létezik, ezek közül az egyik az alapvetően japánban őshonos Sorbus hupehensis, mely 8 méter magasra nő meg, lombkoronája pedig 6 méter széles. Levelei zöldeskékek, ősszel pedig vörössé válnak. Virágai fehérek, nyáron piros bogyókat növeszt.
Hóvirágfa (Styrax japonicus)
Rendkívül mutatós és elegáns fa, tavasszal teljesen beborítják apró, harang alakú, fehér virágai. Ősszel levelei aranysárgák és rozsdavörösek lesznek. A hóvirágfa 8 méter magasra, lombja körülbelül 4 méter szélesre nő meg.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?