A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Szombat esténként látható az RTL Klub-on a Mi kis falunk című sorozat. A bohókás, vidéki életet bemutató film hamar a nézők kedvence lett. Nem meglepő az sem, hogy sokan kerekednek fel, hogy élőben is megnézzék a forgatás helyszínéül szolgáló Pajkaszeget. Mi most annak jártunk utána, mennyiért tudna itt házat venni az, aki beleszeret a filmbéli faluba.
Pajkaszeg neve a legtöbbünknek ismerősen cseng a Mi ki falunk című sorozatból, ám azt kevesen tudják, hogy a település valódi neve Pilisszentlélek. A sorozatnak köszönhetően sok kíváncsi néző indult útnak, hogy szemügyre vegye a valóságban is az alig 300 fős zsákfalucskát, a Pilis és Visegrádi- hegység festői völgyében.
Ha már tudjuk, milyen néven találhatjuk meg a települést, a közlekedésről is érdemes szót ejteni. Budapest felől, egész pontosan Pomáz irányából csak átszállással, de Esztergomból közvetlenül elérhető busszal is a település. Mivel a járatok igen ritkák, így aki mindenképpen szeretné látni a sorozat helyszínét annak érdemes autóval elindulnia.
A falucska teljes pompájában köszön vissza élőben is: szemünk előtt elevenedik meg "Teca Kocsmája" de, ha szerencsénk van, Bodri Gyuri ikonikus, narancssárga sportautója is ott parkolhat előtte. Turistaként bejárhatjuk az egész falut és környékét de, ha valakit rabul ejt a táj szépsége, az elrejtett, apró település atmoszférája akkor akár ide is költözhet.
Az én kis falum: mennyiért vehetsz itt házat?
A sorozat népszerűsége adta az ötletet, hogy nézzünk utána: mennyiért vehetünk házat a filmnek helyet adó településen. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, mennyibe kerül itt egy ingatlan, megnéztük a NAV valós tranzakciókon alapuló legfrissebb adatait a négyzetméterárakról. Ebből kiderült, hogy Komárom- Esztergom-megyében átlagosan 190 000 Ft/m2 áron kínálják a házakat, bár Tatabányán és környékén átlagosan 201 000 Ft/m2 áron is előfordulhat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tovább keresgéltünk és megnéztük a legnagyobb ingatlanértékesítő portálon található eladásra szánt házak hirdetéseit. Három eladó házat találtunk, ennek alapján azt mondhatjuk, hogy Pilisszentléleken 9,9 és 45 millió forint között mozognak a lakásárak, ami 173 200 ezer és 564 706 ezer forint közötti négyzetméterárat jelenthet. Ezeket az adatokat összehasonlítottuk az Otthontérkép adataival is, itt a kínálati ár 162 ezer Ft/m2 ár volt.
Érdemes figyelni a részletekre
Van olyan ház, amelyet kifejezetten úgy árulnak, hogy „Teca kocsmája fölött” helyezkedik el – utalva ezzel a Mi kis falunk szereplőire. Máshol csak említést tesznek arra, hogy itt forgatják az egyik méltán híres magyar sorozatot. Mint minden hirdetésnél, itt is érdemes figyelni a részletekre. A meghirdetett házakban villany ugyan található, de találtunk olyan lakást, ahol kiemelték: nincs bevezetve a víz, így nem található az épületen belül például WC sem. A lakások fűtését tekintve vegyes a felhozatal: van ahol vízteres kandalló, elektromos kazán és hűtő-fűtő klíma biztosítja a meleget, de van olyan ház ahol hőtárolós villanykályhával vagy kandallóval oldják meg a helyiségek fűtését. Az eladásra kínált házak mindegyike több, mint hatszáz négyzetméteres telkekre épült, így a nagy kertek egyaránt alkalmasak állattartásra és kertészkedésre is. Azoknak, akik kedvelik a vidéki környezet, a csendes és természet közeli életet, jó befektetés lehet itt lakást vásárolni.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?