12 °C Budapest

Szomorú látlelet: így szigetelődnek el a gyes-es anyukák Magyarországon

2019. március 8. 07:02

A legmagasabb szintű szakmai minőséget képviselik országszerte a Biztos Kezdet Gyerekházak. A hátrányos helyzetűek korai fejlesztését segítő, háromévesnél kisebb gyermekek ellátását biztosító kezdeményezés szó szerint sikertörténet, amely a hároméves kortól kötelező óvodáztatással együtt segíti a nehéz sorsú családokat. A Biztos Kezdet gyerekházak szolgáltatásait a gyermekek egyedül is igénybe vehetik, de a szülők bevonása fontos cél. Az intézmények biztosítják többek között a gyermekek korai képességgondozását, a korai fejlesztéshez kapcsolódó speciális szolgáltatásokat, valamint a szülői kompetenciák elsajátítására is lehetőséget nyújtanak, és támogatást biztosítanak a szülői munkavállalás elősegítéséhez. A HelloVidék most két vidéki gyerekházat látogatott meg, hogy saját maga is megtapasztalhassa a gyerekházak sikerét a hátrányos helyzetű térségekben. A baranyai Mozsgón és a somogyi Csokonyavisontán hiánypótló, felzárkózást segítő prevenciós szolgáltatást jelentenek.

A Biztos Kezdet Gyerekház Program uniós pályázat keretében 2009-ben indult, és az első két évben negyvenhárom gyerekház épült országszerte (köztük néhány modellkísérlet), majd 2015-ig hazai források bevonásával további hetvenkettő, aztán 2018 első felében további kilencven. Jelenleg több mint kétszáz Biztos Kezdet Gyerekház működik, ahol a leghátrányosabb helyzetű kisgyermekek és szüleik is hozzáférnek a korai gyerekkori képességgondozáshoz. De ezek a házak ennél jóval többet jelentenek a vidéken élőknek:

életmentő segítséget, felbecsülhetetlen támogatást és nem utolsó sorban biztonságot.

A Mozsgói Biztos Kezdet Gyerekház meseszerű, idilli környezetben fekszik a baranyai dombok tetején. A kilátás szemet gyönyörködtető, és az ember már az udvarba lépve is úgy érzi, hogy hazaérkezett. Látszik, hogy itt folyton zajlik az élet: játékok és fejlesztő eszközök tucatjai várják a gyereket, a mosodai szolgáltatás révén pöröghet a mosógép dobja, a sarokban az Internetes számítógépeken valaki épp elmélyült álláskeresésben van, miközben az idősek is napi szinten kérnek alapvető segítséget a mindennapi életvitelükhöz.

A jelenlegi helyen 2015 októberében nyitották meg a kapuikat, bár közösségi ház a faluban már korábban is működött egy ideiglenes helyszínen. A Biztos Kezdet Gyerekház végül pályázati segítséggel épült egy teljesen új helyszínen, Mozsgó-Alsóhegyen, tehát szó szerint a hegyen. A vonzáskörzetébe azonban nem csak az itt élők, hanem a Zsibót-Szőlőhegyen élők is beletartoznak, miközben a mikrotérség többi települését sem zárják ki a szolgáltatás használata alól. Az új épületben játszószoba, közösségi tér, konyha, iroda, fejlesztő szoba, vizesblokk is található, emellett hatalmas udvarral rendelkezik, játszótérrel és kerttel.

Bár a Biztos Kezdet Gyerekházak elsősorban a háromévesnél kisebb gyermekek ellátását biztosítják, mi úgy döntöttünk, hogy a helyi igényekre reagálva szombatonként is nyitva vagyunk és várjuk az ennél idősebb gyerekeket, szüleiket és a körzetünkbe tartozókat. A helyben élő idősek előtt mindig tárva áll az ajtónk, bármikor bejöhetnek hozzánk és mindenben segítünk nekik az ügyintézéstől, álláskereséstől kezdve, a mosáson és Internet használaton át az adminisztrációs, fénymásolási, nyomtatási feladatokig

– mondta Baka Dorisz, a gyerekház gyógypedagógus, tanító vezetője a HelloVidék kérdésére.

A mozsgói gyerekház több szempontból is hiánypótló a helyiek számára. Egyfajta érzékenyítő szerepéből fakadóan a nagyon szegény és a gazdag társadalmi réteg egyaránt megtalálja egymással a közös hangot. Utóbbiak révén rengeteg adomány érkezik a gyerekházba, amelynek mindig megvan az új otthona. Így ha valaki segítséget kér, akkor garantáltan megkapja. Egy szegényebb sorsú családnak például néhány megbeszéléssel, egy kis szervezéssel máris találnak kiságyat, babakocsit, ruhákat és játékokat is.

Úgy gondolom, hogy az anyukák gyakran nagyon elszigetelődnek, amíg otthon vannak a GYED és GYES alatt. Mi azonban egy olyan teret biztosítunk nekik, ahol a kisgyerekes anyukák megtalálhatják egymást, beszélgethetnek és megoszthatják egymással az örömeiket, problémáikat. Közösséget tudunk építeni, ahol igazán összetartó a társaság, és közösen megkeressük a megoldásokat

– tette hozzá Baka Dorisz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gyerekházban számos programmal is várják a családokat: a hurci babaklub a babahordozás rejtelmeibe nyújt bepillantást, kéthavonta egy gyerekorvos tart tanácsadást és interaktív beszélgetést, de a pszichológus is rendszeres vendég, akivel a résztvevők mindig körbejárhatnak egy-egy témát több szemszögből, majd az egyéni tanácsadás sem marad el. A mozsgói komplexumban rendszeresen tartanak az igen nagy népszerűségnek örvendő zenebölcső foglalkozást, ahol közösen énekelnek, mondókáznak a gyerekekkel. Minden hónapban megünneplik a hozzájuk rendszeresen járó gyerekek születésnapját, és a varróklubban az újrahasznosításra törekednek. Idén indult új kezdeményezésként a sütiklub is, ahol a legutóbb sütött házi rétes igazán nagy sikert aratott.

A Biztos Kezdet Gyerekházaknak a közösségépítésben van a legnagyobb szerepe, ami elengedhetetlenül fontos a hátrányos helyzetben élők számára. Nálunk a lehető legkorábban felismerjük azt is, ha valamelyik babával gond lehet, akkor máris a megfelelő helyre tudjuk irányítani, legyen szó egyéni fejlesztésről, képességfejlesztésről, védőnői szolgáltatásról vagy épp a jelzésről a gyermekjóléti szolgálat felé. Azt tapasztaljuk, hogy azok a gyerekek és szülők, akik gyerekházasak voltak, sokkal jobban tudják a saját érdekeiket képviselni később az óvodában, iskolában. Sokkal aktívabbak a szülők, a gyerekekkel is sokkal könnyebb, mert ismerik a szokásrendszert, és sikeresen beilleszkedtek már egy közösségbe is. Emellett könnyebb lesz a leválás is a szülőről

– hangsúlyozta a szakember.

Az egyik úgymond legfiatalabb Biztos Kezdet Gyerekház a Somogy megyei Csokonyavisontán nyílt meg több hónapos előkészítés után, 2018. augusztus 27-én. A Biztos Kezdet program alapgondolata az esélyek megteremtése, illetve a képességek kibontakoztatásának biztosítása. Prevenciós program, amelynek segítségével reális lehetőség nyílik az eltérő élethelyzetből induló gyermekek számára a lehető legkorábban történő probléma-felismerésre, a korai, célzott képesség fejlesztésre, a nagyon korán jelentkező hátrányok mérséklésére, a lemaradás, kirekesztődés elkerülésére. A helyi Biztos Kezdet programok a helyi szükségletektől függően, a helyi szakemberek és szülők együttműködésével szervezik meg a szolgáltatásokat.

Először nem nagyon tudták a szülők, hogy mi is ez, hiszen nem volt még ehhez hasonló kezdeményezés ezen a környéken. Tisztázni kellett, hogy nem bölcsőde, és nem is óvodai előkészítő, de nem is gyerekmegőrző. Ide a gyerek a szülővel együtt jöhet és vele is kell itt maradni. Igyekszünk minden felmerülő problémára megoldást találni szerveztünk ruhaosztást és a családsegítő szolgálat munkatársa is kihelyezett ügyfélfogadást, tanácsadást tart, bízva abban, hogy nem hivatali környezetben jobban tudunk segítséget nyújtani vagy bátrabban fordulnak hozzájuk. Közösséget szeretnénk formálni és a település életéből aktívan kivenni a részünket, valamint a leszakadó rétegeknek segítséget nyújtani abban, hogy a gyerekeik minél kevesebbet érzékeljenek a hátrányokból. Ilyen például, ha nincs otthon megfelelő számú fejlesztőjáték, vagy az anyuka nem tud annyi mondókát, akkor ezeket nálunk megtanulhatja

– mondta Harasztia Judit, a csokonyavisontai Tulipán Biztos Kezdet Gyerekház vezetője.

A gyerekház biztosít napi egyszer étkezési lehetőséget is és náluk is lehet mosni, ha valakinek ez otthonában nehézséget okoz. Rendszeres programjaik között igen népszerű a babamama klub, a játékos foglalkozások, a baba-mama torna és a babamasszázs, az időszakos rendezvényeket pedig az aktuális évszakhoz, ünnepekhez igazítják.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33