12 °C Budapest

Kisállatot tartanál a lakásban? Ilyen hatással lesz a gyerekre

2019. március 2. 20:03

Ritka az olyan szülő, akinek legalább egyszer ne kellett volna döntést hoznia arról, hogy a kisgyermekének hány éves korában engedélyezi az állattartást. Egy kis élőlény befogadása és gondozása amellett, hogy rengeteg felelősséggel jár, megfelelő körültekintés hiányában akár fertőzésveszélyes is lehet.

Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa segítségével válaszolt a szülőkben felmerülő leggyakoribb kérdésekre a kisállattartással kapcsolatban:

Hány éves korban érdemes befogadni az első kiskedvencet?

Ha van lehetőségünk az állatok udvaron tartására, akkor már 2-3 éves korban befogadhatjuk az első kis kedvencet, ha viszont nincs, érdemes megvárni, amíg a gyermek eléri az 5-6 éves kort. Ez azzal indokolható, hogy a gyermekek immunrendszere fokozatosan alakul ki, így 2-3 éves korig igen fogékonyak a fertőzésekre és az allergia is kialakulhat. Dr. Kovács Ilona hangsúlyozza, hogy nagy testű állatot még ilyenkor sem ajánlott választani, hiszen a gyermekek általában 12 éves korukra érik el a felnőttkorra jellemző immunitást.

A kertes házban élőknek könnyebb dolguk van, komolyabb körültekintéssel azoknak kell eljárniuk, akik lakásban tartanak állatot. Bárhol lakjunk is, azt szem előtt kell tartanunk, hogy a kisgyermekek mindent a szájukba vesznek, mindent alaposan megfognak, megsimogatnak, és közben a kezüket is kézmosás nélkül a szájukba veszik. Az állatoknak nemcsak a szőre, de a nyála, a váladékai, és az ürüléke is betegségeket okozhat és allergizálhat.

Igaz az, hogy az állattartás elősegíti a gyerekek immunrendszerének fejlődését?

A ma ismert vizsgálatok nem támasztják alá, hogy az állattartásnak szerepe volna az immunrendszer erősítésében. Sajnos az sem igaz, hogy azok a gyerekek, akik kisgyerekként egy háztartásban éltek egy macskával ellenállóbbak az asztmás tünetek kialakulásával szemben. Az allergiára hajlamos családokban, ha az egyik szülő allergiás, akkor 40%, ha mindkét szülő allergiás, akkor 60-80% az esély arra, hogy az utód is allergiás lesz. Dr. Kovács Ilona arra figyelmeztet, hogy a lakásban tartott állattól az allergiás, asztmás betegségek kialakulásának esélye lényegesen megnő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ha az állat egészséges, minden rendben van?

A családi kedvencek egészségi állapotára nem csak abban az esetben kell odafigyelnünk, ha egy kisgyerek közelében élnek. Azonban ilyenkor még körültekintőbbnek kell lennünk, hiszen még egy rendszeresen ellenőrzött háziállat is terjeszthet betegségeket. Még akkor is, ha a kötelező és ajánlott oltásokat megkapta, ráadásul a gazdája a féreghajtást, illetve a bolha- és kullancsriasztást is komolyan vette.

Az állatok többféle betegséget terjeszthetnek anélkül, hogy ők maguk betegek lennének. A legnagyobb veszélyforrást az olyan esetek jelentik, amikor a gyerek kapcsolatba kerül az állat székletével, vagy szőrével. Például beletúr a macskaalomba, vagy megnyalja a kutyát. Ezekben az esetekben azonnal meg kell mosnunk a gyerek kezét és ki kell öblítenünk a száját, továbbá szükség esetén cseréljük le a ruháját.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33