A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Az állatorvosi szolgáltatásokra növekvő igény több más szektortól eltérően egyre több céget bír eltartani, ez derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. 2015-ben 866 darab vállalkozás jelölte meg fő tevékenységeként az állategészségügyi ellátást, számuk mára elérte a 881 darabot.
Bár az ilyen profilú cégek nem teljesen fedik le a magyarországi állatorvosi praxisok számát, mivel azok néhány százalékát egyéni vállalkozóként látják el, de a praxisok döntő többségét valamilyen társas vállalkozási formában üzemeltetik. A vizsgált időszakban a működő cégek száma mellett, az árbevétel is folyamatosan emelkedett. Míg 2015-ben több mint 30 milliárd forint árbevételt értek el a piaci szereplők, addig 2017-ben ez a szám majdnem elérte a 38 milliárd forintot. Az alkalmazotti létszám alakulása szintén enyhe emelkedést mutat.
Mivel az uniós pályázati rendszerben a vállalkozásoknak allokált forrásokat tartalmazó GINOP-ban, illetve a mezőgazdasági támogatásokat szétosztó Vidékfejlesztési Programban sem volt kiemelt terület az állategészségügy ezért a szektor szereplői csekély mértékben jutottak hozzá az uniós vissza nem térítendő támogatásokhoz. A vizsgált időszakban 62 darab támogatott pályázaton, összesen 492 millió forintot nyertek el a szektor szereplői.
A magyar állatorvosi praxisok többsége hobbiállatok ellátásával foglalkozik, vagy vegyesen szolgálnak ki haszon- és hobbiállat tulajdonosokat is. A kifejezetten haszonállatokra specializálódott praxis ritka, a cégek 20 százaléka Budapesten működik. Jelenleg ugyan a KSH nem rendelkezik statisztikával az országban élő házikedvencek egyedszámaival kapcsolatosan, de a European Pet Food Industry Federation (Európai Állateledel Ipari Szövetség) 2017-es közétett statisztikáiból képet alkothatunk arról, mekkora állatpopulációt kell ellátniuk ezeknek a cégeknek. Ezen az adatok alapján
hazánkban 2017-ben 2.050.000 darab kutya, 2.280.000 darab macska, 4.438.000 darab díszmadár, 85.000 darab díszhal és 397.000 darab kisemlős, valamint 60.000 darab egyéb hobbiállat (hüllő, kétéltű stb.) élt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az egyedszámok a 2014-es adatokkal összevetésben azt mutatják, hogy míg a kutyák száma enyhén csökkent, addig a macskák egyedszáma több százezer egyeddel növekedett (2014-ben még csak 1 800 000 macska élt hazánkban). Ezekhez az egyedszámokhoz kell még hozzáadnunk a haszonállatok szintén milliós egyedszámait, hogy teljes képet kapjunk az ellátandó állatállomány nagyságrendjéről.
Ha a felelős állattartás igénye együtt növekszik a háziállatok számával, akkor a hazai állategészségügyi vállalkozások szolgáltatásaira egyre nagyobb igény fog mutatkozni a jövőben, zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?