Eleged van a városból? Ha valaha eljátszottál a gondolattal, hogy mindent hátrahagysz, és elköltözöl vidékre vagy akár veszel egy tanyát, ezt a két programot ne...
A HelloVidék ellátogatott a Dreher sajtótájékoztatójára, ahol Szabó Ibolya kommunikációs vezetőtől megtudtuk, hogy a Dreher nagy megújuláson megy keresztül napjainkban, mivel a cég külsőleg és tartalmilag is megújítja termékeit.
A Dreher Classic receptje több mint tíz év után megváltozik, helyette mától a Dreher Gold kerül a boltok polcaira, de nem csak a név változott; a recept is más lett, ugyanis ezek a termékek már egyáltalán nem tartalmaznak kukoricagrízt. A cég szándéka az volt, hogy a Dreher megmaradjon prémium sörnek, de továbbra is elérhető áron forgalmazzák termékeiket a fogyasztóknak. A cég megtartotta jó szokását: szinte kizárólag magyar alapanyagokból dolgozik, egy dunaújvárosi malátagyár szolgáltatja a Dreher által felhasznált maláta 90 százalékát.
Az új recepttel megmozgatjuk a hazai sörpiacot és megmutatjuk, hogy a Dreher név 165 év után is egyet jelent a hagyományokra épülő innovációval. A márka úgy újul meg és válik jobbá, hogy közben semmit sem veszít abból, amiért a fogyasztók eddig szerették.
- mondta Wilheim Gábor, a Dreher Sörgyárak marketingigazgatója.
A Dreher új márkalogót és csomagolást is kapott. A címkén felfedezhetjük a sörgyárat, a másik fontos változás pedig az, hogy a kukorica dísze eltűnt a borítóról, ezzel is hangsúlyozva a termék megújulását, és az új, kukoricagríz nélküli receptet. A címkén szereplő fehér háromszög szimbolizálja a sörfőzés alapvető hozzávalóit, az árpamalátát,a komlót, és a kristálytiszta vizet, míg a fehér kör a sörfőző mesterek szaktudását jelképezi. A dobozokra és a palackcímkékre a régi Erzsébet híd fotója került rá a Fortepan gyűjteményéből.
A termék elkészülését több körös fogyasztói teszt előzte meg, az ízvilágot és a csomagolást is ezek alapján alakították ki a Dreher szakemberei. Az új recept íztesztjeinél három esetben kérték ki a fogyasztók véleményét, őket két csoportra osztották: az egyik társaság a régi, másik az új terméket tesztelte, így tudták összehasonlítani a fogyasztók észrevételeit.
2017 márciusától a japán Asahi Csoport tagvállalataként működünk. A két cég közös értékeire támaszkodva alakítottuk ki a hosszútávú stratégiánkat, amely mentén kiváló minőségű prémium portfóliót alakítottunk ki. A népszerű nemzetközi márkák forgalmazása mellett ennek az egyik legfontosabb mérföldköve a Dreher megújulása, vagyis a Dreher Gold bevezetése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta Békefi Gábor, a vállalat vezérigazgatója.
A Dreher Goldnak még aranylóbb színe van, mint elődjének és malátásabb, lágyabb az íze, mint a Dreher Classicnak volt. A készítők arra törekedtek, hogy harmonikus, kellemesen karakteres, komlós ízvilágot hozzanak létre.
A Dreher Gold február 11-én kerül forgalomba, a nagyobb üzletláncokhoz már a héten megérkeznek az új termékek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


