A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
„Én nem szeretem, mikor az emberek azt mondják, végre itt a május, kezdődik a túraszezon. Egy fenét, vágom rá egyből, az igazi túrások télen is túráznak, persze biztonságos helyeken és a megfelelő ajánlásokkal, felszerelésekkel felvértezve” – mondta el a Helló Vidéknek Barna Béla. A majd 80 országot megjárt világutazóval, túravezetővel a téli túrázás szépségeiről és az ahhoz szükséges felszerelésekről beszélgettünk. És ha már a téli túránál tartottunk, a szakértő segítségével összeszedtük Észak- és Északkelet-Magyarország 10 leglátványosabb téli desztinációját.
Az igazi túrások télen is túráznak
- szögezte le Barna Béla túravezető a HelloVidéknek adott interjújában. A sokat látott világjáró hozzátette, ő nem hisz abban, hogy a túraszezon májusban kezdődik, és különben is „télen se szúnyog, se légy nincs az erdőkben, friss a levegő és olyan hangulatos sétákat lehet tenni egyes helyeken, amiknek a hangulata már-már meseszerű.”
Ami rögvest eszembe jut egy decemberi vagy januári könnyű gyalogtúráról az a téli romantika, hóban, a fenyvesek között sétálni, talpunk alatt a porhó, egyszerűen fantasztikus a hangulata. Aztán kisvártatva elérünk egy erdei menedékházhoz, ahol megiszunk egy forralt bort… ezt átélni nyáron bizony nem lehet
- mesélte Barna Béla, aki persze figyelmeztetett mindenkit, télen úgy érdemes elindulni túrázni, hogy kilépve a lakásból éppen fázzunk egy picit. Ez azt jelenti, hogy nem érdemes túlzottan beöltözni, megijedve az elsőre kicsit csípősnek ígérkező időjárástól. Ha ugyanis nagyon beöltözve indulunk el, akkor hamar leizzadunk, amiben nem fogjuk örömünket le, ráadásul könnyebben meg is fázhatunk.
A hangsúly tehát a pontosan elégséges, réteges öltözeten kell, hogy legyen. Mindez a szakértő szerint azt jelenti, hogy érdemes megfelelő minőségű aláöltözetről gondoskodni, amire lehetőség szerint jó minőségű polárpulcsit húzunk, amire jöhet a kabát. Természetesen – teszi, hozzá Barna Béla – a ruha mennyiségét nagyban befolyásolhatja a meghódítandó terep, de azért az alapok ezek.
A ruházat elengedhetetlen része a megfelelő cipő, bakancs kiválasztása, és egy kamásli beszerzése. A kamásli a túravezető szerint elengedhetetlen, hiszen ez a ruhadarab óvja meg cipőnket és nadrágunkat a víztől, sártól, hótól, így azok nem máznak át. Mindezek mellett a túrabot is nagy segítségére lehet a túrásoknak, hiszen amellett hogy segíti a hóban, sárban kutyagolást, kíméli a térdet is. A kesztyűnél különösen fontos, hogy megvizsgáljuk, milyen hőmérsékletre ajánlják a ruhadarabot, az sem jó, ha nagyon meleg van a kesztyűbe, de nyílván az sem, ha fázik benne a kezünk, fontos, hogy tudatos, túrapecifikus döntést hozzunk ebben az esetben is.
Bár első pillantásra úgy tűnhet a téli túrázáshoz szükséges felszerelés beszerzése költséges mulatság, ez nem feltétlenül van így. Barna Béla szerint ugyanis ma már rengeteg lehetőség közül választhatnak a túrázni vágyok: ott vannak a szakboltok, az internet, na és persze a legnagyobb sportáruházak is. Ha pedig ezek ötvözzük, egy kis szerencsével és a megfelelő akciók kihasználásával egyáltalán nem kell vagyonokat kicsengetnie senkinek.
Ha minden tanácsot megfogadtunk, és minden szükséges felszerelést beszereztünk, már útnak is indulhatunk. De hová menjünk először? Rögvest mutatjuk is a lehetséges desztinációkat, Barna Béla ugyanis összeállította 10 kedvenc téli túrahelyét Heves,- Nógrád- valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
1. Kékestető
Az ország teteje, itt van a leggyakrabban hó, az ország ikonikus helye. „Minden, amit télen eltudunk képzelni, az itt működik” – mondta Barna Béla, aki hozzátette, hogy az ország tetején kávézni és vizslatni a hóba borult hegyeket, mindenképp megéri egy túrát.
2. Parádfürdő és Lillafüred
Ezen a két településen található az ország két legnagyobb vízesése, amiket bizony nem csak nyáron éri meg megnézni. Ezek a látványosságok ugyanis télen befagynak, és nagyon hangulatosak. Bónuszként eszméletlen képeket lehet lőni róluk. Úgyhogy mind az Ilona vízesés, mind pedig a Szinva vízesés különösen ajánlott télidőben!
3. Somoskői és Salgói vár
Barna Béla szerint a vártúrák, különösen télen nagyon hangulatosak tudnak lenni. Az erdők ilyenkor ugyanis levetik ruháikat, és a romok, várfalak mögött fel-fel tűnnek az éles és havas sziklafalak, amik látványáért megéri nekiindulni.
4. Füzér
A Zemplén hegységben télen is nagyon jó kirándulni, kellemes középhegységről lévén szó nem kell megszakadni, és a havas erdők egészen gyönyörűek tudnak lenni a havas hónapokban. Füzér mellett ráadásul a Regéci vár és Boldogkőváralja is nagyon szépek a hóban, ráadásul a zempléni várak éppen manapság újulnak meg, úgyhogy kár lenne őket kihagyni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
5. Lázbérc
Ózd és Eger között gyönyörű hegyek között, tájvédelmi körzetben építettek Uppony falu mellett víztárolót, ami akár babakocsival is besétálható.
Fontos megjegyezni, hogy a kisgyermekeseknek sem kell télen bevonulniuk a lakásba, hiszen számos olyan túraútvonal van, ami például babakocsival is jól bejárható, ilyen például a Lázcbérci-víztároló is, ami az egyik legszebb fekvésű tavaink egyike, ennek ellenére Magyarországon még kevésbé van felfedezve
- mondta el Barna Béla.
6. Répáshuta
Répáshuta talán az egyik legelzártabb falu a Bükkben. Gyakorlatilag egy hideg katlanban van, a túravezető visszaemlékezése szerint október hatodikán – mikor legutóbb arrafelé járt – már nagyban füstöltek a kémények. Miskolctól és Egertől is a legtávolabb fekvő település, nagyon hangulatos téli sétákat lehet tenni, melynek végén a közeli vadászétteremben például egy jó kis vadpörkölttel is jutalmazhatjuk magunkat.
7. Nógrád megye, Cserhát területe
A Kelet-Cserháton feltúrázhatunk egy gyönyörű hegyre (Tepke), onnan pedig egy kilátóról kémlelhetjük a körülöttünk elterülő horizontot, majd egy országos hírű csárdában bableves is ehetünk, nem beszélve arról, hogy a tepkei túra bevezet minket Hollókőbe, ami az Unesco világörökségének része, hogy mást ne mondjunk róla.
8. Kőkultúra túra a Bükk alján
Eger környékén rengeteg kaptárkő van, ami ráadásul máshol Magyarországon nincs is. A kaptárköveket Egerszalók – Noszvaj – Cserépfalú - Szomolya határában találhatjuk meg. Barna Béla szerint kiváló terepnek bizonyulnak kutyát sétáltatni is, így a kutyabarát túrák kedvelőinek is ideális választás lehet. A Kaptárkő túra másik nagy varázsa, hogy a környék bővelkedik termálfürdőkben, így szinte bármely helyszínen járjunk is egy havas túra után az ember jó eséllyel lazíthatja el izmait, és melegítheti fel magát valamelyik fürdőben. A hangulat pedig garantált, hiszen a kinti mínuszokban a víz párája mindent körülölel.
9. Tokaj
Tokajban kúp alakú (vulkáni kúp) Kopasz-hegy megmászása is kiváló kirándulás lehet valamelyik téli hétvégén, ami után pihenésként megéri beülni a környék valamelyik pincéjébe, hogy „ne fázzunk tovább” – vallja Barna Béla.
10. Mátraszentimre
Mátraszentimre az ország legmagasabb pontján fekvő faluja, közigazgatásilag hat falu tartozik ide, többek között Galyatető is, ahol rengetegen szeretnek bivakolni, azaz kinn aludni a szabadban egy hálózsákban a hegyen. A bátrabbaknak kihagyhatatlan élményt jelenthet.
+1 Jávorkút
Jávorkút az ország azon települése, ahol az egyik legkorábban köszönt be a tél. Nagyon hideg és zugos terület, de megéri ellátogatni ide. Szakértőnk saját bevallása szerint, ez az egyik kedvenc téli terület, ahol a helyi őz vagy szarvas pörkölt mindig kihagyhatatlan részét képzi a túráknak.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.