A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Magyarországon a zártkertek állapota sok helyen jelentősen leromlott az elmúlt évtizedekben, a helyzet javítása érdekében meghirdetésre került a Zártkert Program, amelynek keretében kizárólag önkormányzatok pályázhattak, legfeljebb 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra. A kialakult problémák megoldásában viszont hatalmas segítséget jelentene az is, hogyha a jövőben a támogatásokra magánszemélyek, vagy azok társulásai is pályázhatnának.
Magyarországon a zártkertek nagyságát 200 ezer hektárra, a tulajdonosok számát pedig 5-6 millióra becsüli az Agrárminisztérium. Utóbbi magas szám részben abból ered, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg ember szerzett öröklés útján zártkertet, vagy zártkerti tulajdonrészt. Azoknak a száma, akik a zártkertekkel érdemben foglalkoznak, akik megművelik azokat a falusi szőlőhegyeket és gyümölcsösöket, amelyeket korábban nem vontak be a szövetkezetekbe, és amelyeken paraszti gazdálkodás folyt, kevesebbre tehető.
Annak ellenére, hogy ezek a területek a magyar táj karakteres elemei, valamint olyan jellegzetes tájfajták találhatóak bennünk, amelyek kikerültek a köztermesztésből, állapotuk sok helyen jelentősen leromlott.
A helyzet javítása érdekében a kormány a korábbi évek szerényebb összegű támogatásait követően nagyon helyesen meghirdetett a Zártkert Programot, amelynek keretében 2018. január 31-ig 2 milliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok. A projektenként legfeljebb 10 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásokkal az Agrárminisztérium elsődleges célja az volt, hogy megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely az elhanyagolt területek újra gondozásba vételét, illetve a területek megközelítését segíti elő. Ennek megfelelően öt olyan területet jelöltek meg, amelyekre pályázhattak az önkormányzatok:
- Külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó út, földút, valamint az útszakaszhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetését biztosító (nyílt, felszíni) csatornahálózat karbantartásához kapcsolódó fejlesztések (kivéve erőgépek és eszközbeszerzés)
- Vízvételi hely kialakítása, kút létesítése, illetve víz-visszatartáshoz kapcsolódó kisléptékű víztároló kapacitás kiépítése (esővízgyűjtő rendszer kiépítése)
- Villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések (hagyományos, vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítése)
- Vadkerítés létesítése, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése
- Területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés
Az érdeklődés természetesen hatalmas volt, a tárca tájékoztatása szerint a megadott határidőre összesen 688 támogatási kérelem érkezett be, amelyekben az önkormányzatok több mint 6,5 milliárd forint támogatási összeget jelöltek meg. A formai ellenőrzést és hiánypótlást követően végül 495 pályázatot fogadtak be és értékeltek a szakemberek, amelyekből az idén 198 nyertes önkormányzat valósíthatta meg fejlesztési terveit.
Nagy szükség lenne a magánszemélyek támogatására
Ahogy a fentiekből már kiderült, eddig a Zártkert Program kizárólag az önkormányzatokra vonatkozott, ők tudtak pályázni a vissza nem térintendő támogatásra. Pedig a magyarországi zártkertek jövője szempontjából legalább ennyire fontos lenne, hogy a magánszemélyeknek is lehetőséget biztosítsanak arra, hogy támogatásokhoz jussanak. Látni kell ugyanis, hogy a kialakult problémák megoldására az önkormányzatok önmagukban kevesek, nagyon fontos lenne a tulajdonosokat is motiválttá tenni abban, hogy foglalkozzanak az elhanyagolt területeikkel.
A HelloVidék tudomása szerint az Agrárminisztérium korábban elkészítette azt a tervezetet, amely magánszemélyekre is kiterjesztené a Zártkert Programot, konkrét döntés ugyanakkor még nem született az ügyben.
Pedig óriási segítség lenne például az, hogyha a magántulajdonosok, vagyok azok társulásai az önkormányzatokhoz hasonlóan pályázhatnának megfelelő minőségű utak építésére, vízvételi helyek, vagy kutak létesítésére, villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, vadkerítések építésére, vagy éppen gyümölcsösök telepítésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mindez hozzájárulhatna ahhoz, hogy az elhanyagolt területeket újra gondozásba vegyék azok a tulajdonosok, akik korábban azért hagyták csak sorsukra jellemzően megörökölt zártkertjüket, mert saját forrásból nem tudták a számukra megfelelő körülményeket kialakítani. Továbbá a pályázati pénzek elősegíthetnék, felgyorsíthatnák azt a folyamatot, hogy ezek az elhanyagolt, jellemzően nagyon nyomott áron kínált zártkertek új, gondoskodó tulajdonosra találjanak.
Ajándékpénz nincs; ingyenhitel van!
Bár vissza nem térítendő támogatások még nem érhetőek el, jó hír a zártkertek tulajdonosainak, hogy jelentősen lazultak a lakossági energiahatékonysági hitel feltételei. Ennek keretében napelemre, ablakcserére, hőszigetelésre és egyéb energiahatékonyság javítására szolgáló tevékenységre lehet forrást kérnie most már a zártkertek tulajdonosainak is. A ténylegesen nulla százalékos kamatozású, akár 20 éves futamidőre kérhető uniós hitelprogramban a tervezett projekt legalább 10 százalékát kitevő önerőre van szükség, a többi 90 százalék kérhető hitelként.
Családi házak esetében maximum 10 millió, társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető, míg zártkertek esetében szintén 10 millió forint igényelhető akár húsz éves futamidővel. Utóbbinak viszont feltétele, hogy a zártkertben található épület besorolása családi ház legyen.
A hitelprogram részleteiről a Portfolio számos cikkben írt korábban, például itt, itt, és itt, illetve a tavaly késő nyári és az idén januári jelentős szabálylazítás részleteit is megírták. Ezek mellett érdemes átolvasni a termékdokumentációt (GINOP és VEKOP) a szabályok pontos és teljeskörű megismerése érdekében.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.