A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A technika térhódításával egyre több szó esik a nyomtatott könyvek lassú, de biztos haláláról. Sokan már most statisztikai adatokkal dobálóznak, hogy egyre kevesebb az olvasni szeretők száma, noha sokaknak puszta kényszerből kell lemondaniuk az olvasás öröméről. A kétezres évek elején indult Könyvtár házhoz szolgáltatás éppen értük indult, hogy az egészség többé ne álljon az olvasó és az áhított könyv közé.
A tudás örök, szokás mondani, hiszen ez az egyetlen dolog, amit nem lehet elvenni senkitől. Sok könyvmoly, illetve olvasni szerető ember biztos egyetért abban, hogy a könyvek által nyújtott ismeretek mennyiben járulnak hozzá látókörük szélesítéséhez, szókincsük bővítéséhez, illetve egészen egyszerűen csak egy kellemes délutáni időtöltéshez.
Ám van az az egészségügyi helyzet, amikor a kedvenc hobbit, a szenvedélyt kénytelenek eltemetni magukban, mivel egy betegség, az idős korral járó helyhez kötöttség vagy egy mozgásszervi rendellenesség miatt már sokkal inkább teher, mintsem szórakozás a könyvtárhoz való eljutás. E hátrányos helyzetű, ám a tudást mégis szomjazó közönség számára hozták létre a Könyvet házhoz programot, amelyhez 2014-ben a Békés Megyei Könyvtár örömmel csatlakozott.
Jellemző a könyvtárakra, hogyha valahol valamilyen igény felmerül, akkor azt a többi könyvtár is próbálja teljesíteni. Nyilván ez az időszak lehetett az, amely időszakban egy kicsit talán jobban odafigyelhetett az ország arra, hogy a velünk élő hátrányos helyzetűek, megváltozott munkaképességűek a könyvtárban is több figyelmet kell, hogy kapjanak
– mesélte a kezdetek kapcsán Rakonczás Szilvia, a könyvtár igazgatója.
A kezdeményezésben az a legszebb, hogy mindezt teljesen ingyen, az olvasó kedvéért és örömért teszik a könyvtár dolgozói. Bár a szolgáltatást csak a Békéscsabán élő, a könyvtárba beiratkozott olvasók tudják igénybe venni, az intézmény munkatársai ennek ellenére nagyon rugalmasak, legyen szó bármilyen helyzetről.
Az igazgatónő elmondta, volt már arra is példa, hogy a városba odaköltöző nagymama vagy nagypapa miatt a gyerekek keresték meg őket azzal, hogy szeretnének az idős rokon kedvére tenni egy jó olvasmánnyal. Sok esetben viszont maguk az olvasók jelentik be megváltozott körülményeiket, esetleg a könyvtárosok járnak utána egy már hosszú ideje kimaradt, korábbi rendszeres olvasójuk hollétének.
Egy kicsit ebben a Könyvet házhoz szolgáltatásban benne van az is, hogy nem, mint a postás, bedobjuk a postaládába, hanem egy kicsit beszélgetünk, hogy mi újság, hogy változott a helyzete, amit egyébként a könyvtárban is megtesznek a dolgozók törzsolvasókkal. De ha ez valami miatt nem lehetséges, akkor nyilván az olvasó otthonában tölt el egy kis időt a könyvtáros
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– válaszolta Rakonczás Szilvia a HelloVidék kérdésére.
A házhoz vitt könyvért természetesen el is mennek, hacsak nincs egy éppen ráérő rokon, barát vagy ismerős, aki arra járván visszaviszi a kötetet a könyvtárba. Az igazgatónő kiemelte, hogy nem kell napokat várni, amíg a választott olvasmány eljut a „megrendelőig”, mert az ott dolgozók lehetőségeikhez képest minél hamarabb célba juttatják a kiválasztott kötetet. Ha a szomszédos utcából kérik, a hónuk alá csapva szaladnak át vele, ha pedig a város szélére kell menni, hazafelé tesznek egy rövid kitérőt.
Bár megyei könyvtárról lévén szó, a Békés Megyei Könyvtár esetében is mindössze csekély számú, tíz alatti azoknak a rászorulóknak a száma, akik rendszeresen igénybe veszik a szolgáltatást. Közvetlen környezetünkben viszont tíznél sokkal több embert ismerünk, aki egészségügyi helyzete miatt élni tudna ezzel a lehetőséggel, de koránt sem biztos, hogy hallott róla.
Rakonczás Szilvia ezért azt hangsúlyozta, hogy a könyvtár saját fórumain, szórólapjain kívül az is fontos, hogy máshol is minél több szó essen a kezdeményezésről, mert annál nagyobb valószínűséggel talál majd rá azokra, akiknek valóban szükségük van rá. És bár a szolgáltatás kihasználtságát illetően egyelőre még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, a könyvtár igazgatónője kiemelte, hogy ha csak egy emberről is van szó, akinek szüksége van az ő segítségükre, már megéri tenni érte.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.