Az Energiaügyi Minisztérium bejelentette, hogy január 15-én végleg lezárják a Napenergia Plusz Programot (NPP), amely indulásának egyéves évfordulóját ünnepli.
A magyar csúcsborok mellett az öt Premier Cru Château is bemutatkozik a Bordói Novemberen.Hatvan hazai kiállító közel 150 bora várja november 17-én a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján.
Magyarországon összesen 6000 hektáron termelik a három kulcsfontosságú fajtát, a cabernet sauvignont, cabernet franc-t és a merlot-t. Ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja a fajták jelentőségét és népszerűségét mind termelői, mind fogyasztói oldalon.
Ennek megfelelően a Winelovers Bordói November Nagykóstolón összesen 10 hazai borvidék mutatja be bordói típusú borait a budapesti Corinthia Hotelben, ahová a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan idén is 1000-nél több főt várnak.
A nyolcórás rendezvény a sétáló kóstolón kívül további izgalmas programokat kínál. A Borkollégium három ingyenes pop-up school előadásán borászok és borszakértők adnak borkóstolóval egybekötött betekintést egy-egy témába: a sokak által csak „Monsieur Cabernet Franc”-ként tisztelt villányi borász, Malatinszky Csaba például személyesen mutatja be a Maghari 2015-ös cabernet franc-ját, amelyet egy saját maga által kifejlesztett és francia innovációs díjjal elismert eljárással készít.
„Azt tapasztaljuk, hogy a borkedvelők kifejezetten igénylik az adott borstílussal kapcsolatos edukációt, ezért minden évben nagy hangsúlyt fektetünk az ingyenes és kötetlen pop-up kurzusok, illetve a komolyabb mesterkurzusok szervezésére is. Ilyenkor ráadásul a Winelovers Bortesztek legjobbjai is jelen vannak a kóstolón, így akár személyesen a borásztól is kérdezhetnek vendégeink”
– foglalta össze Ferenczi Csilla, a Winelovers rendezvények főszervezője.
A Bordói November Nagykóstoló vendégei a kiállítótérben kínált borokon kívül a Csúcsbor Teremben – külön térítés ellenében – exkluzív körülmények között ismerkedhetnek meg a hazai kínálat csúcsán lévő tételekkel, valamint megkóstolhatnak egy bordeaux-i borsort is. Az öt tételből álló sor az 1855-ös bordeaux-i klasszifikáció során a legmagasabb, premier cru besorolást kapott öt chateau 1-1 borát tartalmazza. Ezek a borászatok stabilan a legmagasabb minőséget nyújtják, boraik a világ legkeresettebbjei közé tartoznak, hazánkban azonban nehezen elérhetőek, ezért is különleges és egyedülálló ez a mostani alkalom.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A négy fős független szakértői zsűri idén 60 tétel közül, vakkóstolással választotta ki az év legjobb bordói házasításait, illetve a bordeaux-i fajtákból készült fajtaborait.
Öröm látni, hogy a hazai bordói típusú boroknál a minőség már nem kérdés, így a megfelelő hordóhasználat, illetve harmónia keresésére koncentrálhatnak a borászok. És az is jól látszik, hogy ebben a termelők igyekeznek illeszkedni a nemzetközi trendekhez.”
- mondta Dr. Bérczes Rita nemzetközi borakadémikus, a bírálóbizottság egyik tagja.
Top 10 bordeaux-i fajtabor
- Bock Pince - Cabernet Sauvignon Selection 2013 (cabernet sauvignon)
- Sümegi Ákos - Cabernet 2015 (cabernet franc)
- Heumann Pincészet - Trinitás Villányi Franc 2015 (cabernet franc)
- Schieber Pincészet - Patina Cabernet Franc 2016 (cabernet franc)
- Iváncsics Zoltán - Soproni Merlot 2015 (merlot)
- Csányi Pincészet - Kővilla Cabernet Sauvignon Válogatás 2015 (cabernet sauvignon)
- Takler Borbirtok - Szenta-hegyi Cabernet Franc 2016 (cabernet franc)
- Schieber Pincészet - Patina Cabernet Sauvignon 2013 (cabernet sauvignon)
- Maul Zsolt - ZS Cabernet 2015 (cabernet sauvignon)
- Bodri Pincészet - Gurovica Merlot 2013 (merlot)
Top 10 bordói házasítás 2018
- Bock Pince - Bock Cuvée 2012
- Bock Pince - Capella 2007
- Vesztergombi Pince - Csaba Cuvée 2015
- Csányi Pincészet - Elegence Cuvée 2012
- Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Infusio 2016
- Tiffán\'s - Grande Selection 2015
- Heumann Pincészet - Lagona 2015
- Günzer Családi Birtok - Ördögárok 2009
- Vylyan Duennium 2011
- Tiffán\'s - Grande Selection 2011
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.