Alig bújik ki a kertben a rukola, a retek vagy a káposzta, máris ellepik a földibolhák. Néhány nap alatt szitaszerűre rágják a leveleket. Mit tehetünk...
Rengeteg előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadó pároknak ma Magyarországon. Sorra érkeznek a megjegyzések a gyermek származására, és a vér szerinti szülőket sem kímélik. Mégis egyre nyíltabban beszélnek a szülők az örökbefogadásról. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása. Ma van az Örökbefogadás világnapja.
Az SOS Gyermekfalvak több mint, ötszáz örökbefogadó szülőt kérdezett meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatosan.
Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt. A legkevésbé toleránsak a szomszédok, a rokonok, a barátok és a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok voltak.
Minden második családnál a megjegyzések a gyermek vélt származására vonatkoztak, de a vér szerinti szülők elitélése is majdnem ugyanilyen gyakori. A harmadik leggyakoribb bántó megjegyzés az örökbefogadó anyák felé irányul, hogy miért nem szültek inkább.
Annak ellenére, hogy ilyen mértékű előítéletekkel kell megküzdenie az örökbefogadóknak, mégis nyíltan vállaljak az örökbefogadást. Míg pár évtizeddel ezelőtt még gyakori volt, hogy a szülők eltitkolták gyerekük elől az örökbefogadás tényét, a megkérdezettek között alig volt ilyen. A szülők többsége abban is támogatná gyermekét, hogy felvegye a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel vagy testvéreivel, ha a gyermek szeretné.
Az örökbefogadó szülők hozzáállása a roma, fogyatékkal élő és idősebb gyerekek örökbefogadásával kapcsolatban a válaszadók harmada fogadna 3 évesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő nyitott a roma gyermek örökbefogadására. Kevesen nyilatkoztak, hogy egyértelműen vállalnák a fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását, ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett azt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.
A legnehezebb az örökbefogadó szülőknek a gyermekre való várakozás, második helyen az a félelem áll, hogy a vér szerinti szülő elállhat az örökbeadástól a gyermek hat hetes koráig.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„Akár 5-6 évig is várakozhatnak azok, akik egészséges csecsemőt szeretnének örökbe fogadni és származási kikötést is tesznek. Lényegesen lerövidíti a várakozási időt, ha az örökbefogadó például nyitott roma gyerek örökbefogadására vagy óvodáskorú gyermekre. Az SOS-ben közel 400 gyerekről gondoskodnak nevelőszülők, évente átlagosan 2-4 gyereket sikerül örökbe adni. Ennél lényegesen több nem kerülhet vissza vér szerinti családjába, mégsem találnak örökbefogadó családra” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.
Az is kiderült a felmérésből, hogy az örökbefogadó szülők nagyon szeretnék, ha az örökbefogadási eljárás felgyorsítható lenne és azt is, ha a társadalmi környezet jobban támogatná őket, illetve több szakmai és pszichológiai segítséget kapnának.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


