Budapest, 2026. február 11.Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a Johannita Rend új központjának átadóünnepségén Budapesten 2026. február 11-én.MTI/Hegedüs Róbert

Varga Mihály: ki kell vezetni az árrésstopot, már nem befolyásolja az inflációs célokat

2026. június 23. 15:32

További kamatcsökkentések lehetőségét vetítette előre Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azt követően, hogy a Monetáris Tanács keddi ülésén 25 bázisponttal 6 százalékra mérsékelte az alapkamatot. A döntés nem okozott meglepetést a piacokon, a szakértők szerint azonban fontos jelzés arról, hogy a jegybank ismét megkezdhette a monetáris lazítást. 

A jegybankelnök a kamatdöntést követő tájékoztatón arról beszélt, hogy az inflációs kilátások kedvezőbbé váltak, miközben a hazai pénzügyi eszközök kockázati megítélése is javult. Ennek köszönhetően a jegybank mozgástere bővült, így a nyár folyamán további kamatcsökkentésekre is lehetőség nyílhat.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a júniusi inflációs előrejelzés alapján az árnövekedési pálya érdemben lejjebb került a márciusi prognózishoz képest. A geopolitikai feszültségek enyhülése és a kedvezőbb nemzetközi környezet szintén támogatja a monetáris lazítást.

A jegybankelnök szerint ugyanakkor továbbra is fontos szempont marad a pozitív reálkamat fenntartása, vagyis az, hogy a kamatszint meghaladja az infláció ütemét. Az esetleges további lépésekről a Monetáris Tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében dönthet.

Most kéne kivezetni az árrésstopot

Varga Mihály szerint az inflációs várakozások a márciusi előrejelzéshez képest számottevően mérséklődtek, ami kedvező fejlemény, ugyanakkor a jegybanknak még meg kell győződnie arról, hogy ez a tendencia tartós marad-e.

Az MNB elnöke kiemelte, hogy a jegybank inflációs pályája jelentősen lejjebb került az előző prognózishoz képest. Ebben fontos szerepet játszott a forint erősödése, valamint az élelmiszer- és energiaárak vártnál kedvezőbb alakulása. Hozzátette, hogy az energiaárak mérséklődése miatt a védett üzemanyagár kivezetése sem okozna érdemi áremelkedést a hazai üzemanyagpiacon.

Varga Mihály hangsúlyozta azt is, hogy

a jegybank számításai szerint még az árréskorlátozások azonnali megszüntetése esetén sem emelkedne az infláció a jegybanki cél fölé, vagyis az intézkedés kivezetése önmagában nem veszélyeztetné az árstabilitás fenntartását.

Erősödő forint, csökkenő hozamok

Varga Mihály kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban a forint erősödését elsősorban országspecifikus tényezők támogatták. Az erősebb árfolyam mérsékli az inflációs kockázatokat, miközben a magyar állampapírok hozamai is csökkenő pályára kerültek.

A jegybankelnök szerint a következő időszakban a költségvetési hiány alakulása, valamint Magyarország külső egyensúlyi helyzete lehet a legfontosabb tényező a hazai pénzügyi eszközök megítélésében.

A jegybank friss előrejelzése szerint 2026-ban 2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság.

Varga Mihály elmondta, hogy a konjunktúraindexek javulást mutatnak, a lakossági fogyasztás pedig a teljes előrejelzési időszakban támogathatja a növekedést. A jegybank várakozásai szerint 2027-től a beruházások élénkülése is egyre nagyobb szerepet játszhat a gazdasági teljesítmény javulásában.

A pozitív folyamatokat ugyanakkor részben ellensúlyozhatja a gyengébb külső kereslet, amely visszafoghatja az export teljesítményét.

A jegybankelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi pénzpiacokon jelenleg inkább emelkedő kamatpályát áraznak a befektetők. Az Európai Központi Bank már júniusban kamatot emelt, miközben az amerikai Federal Reserve várható lépései is meghatározhatják a globális befektetői hangulatot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennek fényében különösen fontos, hogy a magyar gazdaság megőrizze a befektetői bizalmat, miközben az infláció továbbra is kontroll alatt marad. A mostani kommunikáció alapján a piacok egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy az MNB a következő hónapokban folytassa a kamatcsökkentési ciklust.

A szakértők szerint van még kockázat

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a kamatcsökkentést több olyan tényező tette lehetővé, amely az elmúlt hónapokban javította Magyarország megítélését a befektetők szemében. A szakember úgy látja, hogy az új kormány euróbevezetés melletti elkötelezettsége, az uniós források lehívásának lehetősége, valamint a magyar fiskális és monetáris politika iránt erősödő bizalom hozzájárult ahhoz, hogy a jegybank a nemzetközi trendekkel ellentétes irányba mozdulhasson el.

Kiss Péter szerint a piacok már korábban beárazták a magyar és a nemzetközi kamatszintek közötti különbség szűkülését, ezért a mostani döntés várhatóan nem gyakorol jelentős nyomást a forint árfolyamára.

A befektetési igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a folytatás szempontjából kulcsfontosságú lesz a befektetői bizalom fenntartása. Ennek érdekében a költségvetési politikának továbbra is fegyelmezettnek kell maradnia, míg a jegybanknak bizonyítania kell elkötelezettségét az infláció kordában tartása mellett.

Szerinte amennyiben ez sikerül, a következő egy-két évben jelentősen csökkenhet a magyar kockázati felár, ami az állam kamatkiadásait is érdemben mérsékelheti.

A K&H vezető elemzője, Németh Dávid szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamatvágást több kedvező gazdasági folyamat támogatta. A májusi infláció a vártnál kedvezőbben alakult, miközben az élelmiszer-infláció is visszafogott maradt. Emellett az erős forint, a csökkenő állampapírhozamok és az országkockázati felár mérséklődése is növelte a jegybank mozgásterét. A nemzetközi környezet szintén kedvezően alakult. Bár a közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényező, az elmúlt napok fejleményei alapján enyhülni látszanak a konfliktussal kapcsolatos piaci félelmek.

A szakértő szerint az MNB most lényegében lekövette a piaci folyamatokat, és jó esély van arra, hogy a következő időszakban további kamatcsökkentések következzenek. A döntések ugyanakkor továbbra is az aktuális gazdasági adatoktól függenek majd.

Németh Dávid szerint a kockázatok sem tűntek el. Az infláció a következő hónapokban ismét gyorsulhat, különösen akkor, ha megszűnnek a jelenlegi árrésstop-intézkedések. Emellett a nemzetközi energiaárak alakulása, valamint a külföldi jegybankok kamatpolitikája is jelentősen befolyásolhatja az MNB mozgásterét.

A K&H előrejelzése szerint a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén az év végére 5,5 százalékra csökkenhet a magyar alapkamat, ami további könnyebbséget jelenthet a hitelfelvevők számára, ugyanakkor a megtakarítások hozamára is hatással lehet.

Címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 19:29