A MNB új vezetése az intézmény alapfeladatait szem előtt tartva áttekintette és megvizsgálta a Balatonakarattyai Oktatási- és Konferenciaközpont hasznosítási lehetőségeit.

Zsiday Viktor szerint az amerikai pénzpiacok olyan válságtüneteket produkálnak, amilyeneket eddig csak fejlődő országokban láttunk. „Pont úgy viselkedik, mint egy latin-amerikai fejlődő gazdaság” – írja friss blogbejegyzésében, utalva a dollár gyengülésére, az emelkedő kötvényhozamokra és a részvénypiac esésére. „Fura szerepcsere: Argentína egy-két éve úgy viselkedik, mintha egy überfegyelmezett germán jegybankár irányítaná, az USA pedig úgy, mint régen Argentína” - írta.
Szokatlan és aggasztó jelenségekre hívta fel a figyelmet friss bejegyzésében Zsiday Viktor közgazdász és befektetési szakember: az amerikai pénzpiacok olyan mintázatot mutatnak, amely a klasszikus fejlődő piaci válságok idején szokott jelentkezni.
Gyengül az ország devizája, emelkednek a kötvényhozamok, esnek a részvények
– foglalta össze a helyzetet, hozzátéve, hogy hasonlót az elmúlt évtizedekben nem az Egyesült Államoknál, hanem például Latin-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában tapasztalhattunk. A válságszerű mozgások Zsiday értelmezésében annak jelei, hogy a befektetők bizalma megingott az Egyesült Államok gazdaságpolitikájában és politikai vezetésében.
Mindez akkor szokott történni, hogyha az adott országba, annak eszközeibe, gazdaságpolitikájába és/vagy politikai vezetésébe vetett hit meginog. Ilyenkor a befektetők mind egyszerre akarnak menekülni a hirtelen bizonytalanná vált régióból/országból és minden eszközüktől gyorsan szabadulnak, ez okozza a fent leírt mozgásokat.
– írja, utalva arra, hogy ezek a folyamatok korábban Magyarországon is megfigyelhetők voltak például 1998-ban vagy a 2008–2009-es válság idején.
Különösen éles kritikával illette Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikáját, amely szerinte jelentős mértékben hozzájárult a jelenlegi helyzethez.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hatalmas gazdaságpolitikai tévedés, ki nem kényszerített hiba az, amit Trump csinál(t). A vámháború önmagában is tévedés, pláne, ha az egész világ ellen folytatja, de levezénylésének teljesen kiszámíthatatlan módja nem csak azt garantálta, hogy ellene forduljon a világ USA-n kívüli közvéleménye, de teljes bizonytalanságba sodorta a gazdaság összes szereplőjét is, aminek jó eséllyel minimum lassulás vagy akár recesszió lehet a következménye
- fogalmazott. Habár időközben történt némi visszalépés – például a vámok részleges visszavonása és a hangsúly Kínára helyezése –, Zsiday úgy látja, a bizalom már megrendült:
A kár, úgy tűnik, már megtörtént: az USA-ba vetett bizalom megingott. Nem tudom meddig tarthat ez a tőkemenekítési folyamat, fejlődő piacok esetén hullámokban szokott jönni, a jó hírek megállítják, de aztán újraindul és általában tovább tart, mint gondolnánk.
Különösen elgondolkodtatónak tartja a jelenlegi helyzet iróniáját: „Fura szerepcsere: Argentína egy-két éve úgy viselkedik, mintha egy überfegyelmezett germán jegybankár irányítaná, az USA pedig úgy, mint régen Argentína.”

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


