A Magyar Nemzeti Bank 2024-ben 788,7 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, ami jelentős javulás a 2023-as 1763,2 milliárdos negatív eredményhez képest.

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból – előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – piacfelügyeleti eljárást folytat az amerikai székhelyű, a www.olajkutam.com címen elérhető honlapot is működtető OMR OIL CISCO HELIUM LLC és az OMR OIL LLC, valamint az azok tevékenységében érdemben közreműködő magánszemély tevékenységének áttekintésére. A vizsgálat célja egyebek mellett annak megállapítása, hogy a társaságok végeznek-e üzletszerűen – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint az MNB engedélyéhez kötött – „betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása” tevékenységet, illetve a magánszemély a társaságok jogsértő tevékenységét elősegítve abban érdemben közreműködik-e.
A jegybank eddigi adatai szerint a vizsgált tevékenységet ténylegesen az OMR OIL LLC végzi, amelynek az általa folytatott tevékenységhez szüksége van külső forrásra is. A társaság ehhez befektetőket keres: eddig több tucat magyar természetes személlyel kötött megbízási szerződéseket. A számlaforgalmi adatok alapján megállapítható, hogy az OMR OIL LLC-nek részére a befektetők több százezer USD befizetést utaltak át 2022 decemberétől.
A folyamatban lévő eljárásban eddig beszerzett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az OMR OIL LLC az MNB engedélye nélkül üzletszerűen, jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez. Az MNB ezért a társaságra vonatkozóan figyelmeztetést is közzétett honlapja Figyelmeztetések menüpontjában.
Ma közzétett végzésében így a jegybank ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy bármely pénzügyi felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti az ügyfél befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A piacfelügyeleti eljárás lezárását követően a döntését a jegybank honlapján nyilvánosan közzéteszi. Ezen túlmenően az MNB a beszerzett bizonyítékok alapján feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az MNB ismételten felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy egy-egy szolgáltatás, termék igénybevétele előtt előzetesen mindig ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató rendelkezik-e pénzügyi tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank Piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásában. Az MNB ügyfélszolgálata, vidéki Navigátor pénzügyi tanácsadó irodái, illetve honlapja minden szükséges tájékoztatást megadnak ennek kapcsán a szerződésük megkötése előtt érdeklődőknek.

Kulcsfontosságú napra ébredt a forint? Épp kritikus szinten táncol az árfolyam, kezd tisztulni a kép
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


