15 °C Budapest
bét, bux, tőzsde, árfolyamok, részvények

Hasított a BUX 2024-ben: itt vannak a friss számok, keményen lenyomta az inflációt

2025. február 18. 16:31

Érdekes évet kezdtek meg a befektetők 2025-ben, ugyanis láthatóan remek időszakon vannak túl a tőkepiacok 2023 és 2024 után. Sokakban felmerülhet tehát a kérdés, hogy ilyen jó időszak után maradt-e még további lendület a globális részvénypiacokban, vagy éppen a Budapesti Értéktőzsdén.

2025 első hónapjaiban jelentős kamatfizetésekre is sor kerül az Államkincstár részéről, mivel a Prémium Állampapírok a 2023-as évi infláció alapján most fizetik majd a kamatokat - írja elemzésében a K&H. Ennek a pénznek a sorsát illetően pedig persze számtalan elemzés és érdekesség készült, ez a mostani rövidebb írás szintén egy érdekes aspektust próbál megragadni.

2023-ban egyébként 17,6 százalékos volt az infláció, ez alapján pedig most igen magas kamatokat kaphatnak a befektetők. Azt viszont látni kell, hogy a kamatforduló után már a tavalyi, 2024-es infláció lesz a mérvadó, ez pedig „csak” 3,7 százalékos volt tavaly. 2026-ban így már jóval alacsonyabb kamatok várhatóak ezeknél a sorozatoknál, ezzel pedig az odáig felhalmozódó kamat tekintetében is alacsonyabb értékeket fognak látni a befektetők.

Ennek kapcsán különösen érdekes most, hogy a forintban látható hozamok hogyan alakulnak majd a következő időszakban. A Budapesti Értéktőzsdét és a BUX indexet így nem árt figyelni, ami viszont remekül kezdte az évet, és már a januári hónapban sikerült 7,8 százalékkal erősödni a tőzsdeindexnek.

Elmondható tehát, hogy a magyar tőzsde egyetlen hónap leforgása alatt kétszer annyit tudott erősödni, mint a teljes 2024-es évi infláció.

Érdemes ezt kontextusba helyezni, mivel a 8 százalékos eredmény már első olvasásra is igen erősnek tűnhet. Menjünk vissza 25 évet az időben, és vizsgáljunk meg a 300 hónap kereskedési adatait!

Jól látható, hogy az átlagos BUX-eredmény havonta 0,9 százalékos, vagyis átlagosan ennyivel kerül magasabbra egyetlen hónap leforgása alatt a magyar piac, persze jelentős szóródással. Most januárban viszont jól látható, hogy többszörösen meghaladta ezt a teljesítményt a piac, kimagasló hónapot produkáltak a nagyobb részvények. Meg lehet vizsgálni külön csak a januári hozamokat is, így csak az elmúlt 25 év januári eredményeit nézzük. Ebből szinten egy ritka jelenség látható:

2025 januárjában olyan erős évkezdést produkált a magyar tőkepiac, amit utoljára 13 évvel ezelőtt, 2012-ben tudott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt is ki kell emelni, hogy a januári hozamok általában erősebben alakulnak a BUX kapcsán az átlagos hozamokhoz képest. A januári hozamok átlaga 2,8 százalékos volt az elmúlt 25 évben, (meghaladva a fentebb említett 0,9 százalékot), de jól láthatóan ezt is könnyedén meghaladta idén a BUX. Vagyis a szezonhatás kedvező, de a BUX még ezen is bőven túlteljesített az idei évben.

További érdekesség, hogy az elmúlt 25 évet vizsgálva ez volt a harmadik legerősebb évkezdés a BUX történetében, ráadásul ez előjelnek sem rossz. Ha megnézzük ugyanis a legjobb 5 évkezdést az elmúlt 25 évből, vagyis 2000,2002,2004,2006,2012 évét, akkor az átlagos éves hozam is 16,4 százalékos volt, ami érezhetően jobb teljesítményt jelent a szokásos BUX-eredménynél.

A BUX tehát remekül kezdte az évet, persze tudni kell, hogy a tőkepiacon lévő mozgások pozitív és negatív irányba is megtörténhetnek. Az átlag hosszú távon jól elfedi egy-egy év rendkívüli eseményeit, azonban időnként ezek is megtörténhetnek, így a szokásosnál jóval erősebb lehet hónap, vagy éppen jóval gyengébb. A kockázatmentes államkötvényekhez képest így ez plusz kockázatot jelent a tőkepiacokon.

Ezzel együtt az elmúlt 25 év adataiból is látható, hogy a többlet kockázat mellett azért nem rosszak a historikus adatok akár a havi, akár az éves hozamokat vizsgáljuk meg: a 25 darab januári hozamból 19 pozitív, és 6 negatív előjelű volt, vagyis ahogy fentebb említettük, az évkezdés átlagosan azért derűs szokott lenni a magyar piacon. A 25 darab éves hozamból pedig szintén 17 pozitív, és csak 8 negatív található, vagyis még az éves hozamok szintjén is a pozitív irányba tolódnak el a statisztikai adatok.

Végül, ha már statisztikai adatok, meg kell jegyezni, hogy a múltbeli adatok elemzésre ugyan alkalmasak, de a jövő előrejelzésére legfeljebb csak valószínűségekhez nyújthatnak némi támpontot. Ettől függetlenül azért a piaci adatok múltbeli alakulásával nem árt tisztában lenni, és nem csak az amerikai S&P 500 kapcsán hasznos ismerni azokat, hanem magyar befektetőként a BUX-hozamok is legalább ennyire izgalmasak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 28. 17:52
Szalai Szabolcs a távozásával kapcsolatos hírünkre reagált.
Kiszámoló  |  2025. május 28. 11:30
Sok magyar portálon futnak az átverős hirdetések már évek óta és úgy tűnik, ez sem az abból hasznot...
Holdblog  |  2025. május 27. 09:00
Hogyan tervezz okosan a gyorsan változó pénzügyi és adózási környezetben? Gyere el június 3-án Győrb...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13