A cégvezető így a forint gyengülésével is jól jár, bére a kinevezése óta már 100 ezer forinttal nőtt az árfolyamromlás miatt.

Orbán Viktor kifejtette, hogy eddig kinek a tanácsát követve nem vezették be itthon a közös európai valutát. Szerinte egy kicsit még jobban is járt azzal Magyarország, hogy nem csatlakozott eddig az euróövezethez.
Az erős középosztály lesz a kulcskérdés a következő 15-20 évben, valamint felértékelődik a stabilitás és a biztonság, fontos lesz a konnektivitás alapú külpolitika és a hatékony államszervezés - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy Konferenciáján.
A miniszterelnök azt is mondta, hogy Európában a következő évtizedekben nagyon súlyos társadalmi megrázkódtatások várhatók, és ebben az új világban csak azok maradnak talpon, ahol ezek a bajok nem okoznak belpolitikai instabilitást, csak azok az országok lehetnek sikeresek, ahol a középosztályon nyugvó társadalmi rend megingathatatlan és megbillenthetetlen.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy bár gondolkodtak rajta, nem véletlen, hogy Magyarországon húsz évvel a csatlakozás után sem vezették be az eurót. Kifejtette, hogy jelenlegi formájában az euró az eleve erős és versenyképes gazdaságoknak kedvez, de nem segíti a felzárkózó gazdaságok megerősödését.
Hozzátette, Lámfalussy Sándor, "az euró atyja" tanácsára nem vezette be Magyarország a közös pénzt; ő tanácsolta, hogy "ha nem vagytok felkészülve", "a csatlakozás meg fog ölni benneteket". Orbán Viktor hangsúlyozta: Lámfalussy Sándor igazi közép-európaiként oroszlánrészt vállalt abban, hogy a régió államainak csatlakozása minél gördülékenyebb lehessen az Európai Unióhoz, azt azonban ő sem mondta meg, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a közös fizetőeszköz mellett a közös fiskális politika is létrejöjjön.
Hangsúlyozta: Lámfalussy Sándor - aki Magyarország uniós csatlakozása előtt tanácsadóként segítette munkáját - mindenki másnál jobban ismerte saját találmánya, az euró működését, látva annak lehetséges hibáit is, és azt jósolta, az euró bevezetése magával hozza a közös fiskális politika megteremtését is. Orbán Viktor megemlítette: a közös európai pénz bevezetése óta az Amerikai Egyesült Államok termelékenysége és versenyképessége sokkal nagyobb ütemben javul, mint az eurózónáé; 2000 óta GDP-je mintegy 170, az euróövezeté 140 százalékkal emelkedett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az euró bevezetéséről a Pénzcentrum videoblogja, a CashTag is nemrégiben készített adást, ezt ide kattintva nézheted meg újra:
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán, MTI/MTVA

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


