A Kormányinfón a legfrisebb döntéseket ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 74 127,83 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön a nemzetközi piacokon jó hangulat uralkodott annak köszönhetően, hogy az Európai Központi Bank 25 bázisponttal csökkentette az eurókamatokat. Ez némileg segítheti a vállalkozásokat abban, hogy olcsóbban jussanak finanszírozáshoz, ennek hatására a legtöbb európai tőzsde pozitív tartományban volt.
Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsdén borúsabb volt a kép csütörtökön, a BUX index 1,39 százalékkal csökkent. Ez részben annak tudható be, hogy a nap folyamán több gazdasági szereplő és döntéshozó is nyilatkozott, ezek közül vélhetően a legnagyobb hatása a nemzetgazdasági miniszter szavainak volt, Nagy Márton egy konferencián arról beszélt, hogy a harmadik negyedévi GDP-növekedés Magyarországon alacsonyabb lehet a piaci várakozásoknál- fejtette ki az elemző.
- A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2612 forintra csökkent, 932,9 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 335 forinttal, 1,73 százalékkal 19 050 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,73 százalékkal 1082 forintra gyengült, forgalma 268,6 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 1,89 százalékkal 10 880 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6753,84 ponton zárt csütörtökön, ez 52,93 pontos, 0,79 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


