. Jelenleg Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti az 1,6 millió forintot.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 71,49 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 74 264,68 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális változása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhetők.
A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kereskedés jól kezdődött, és a Magyar Telekom, valamint az OTP lendülete záráskor is kitartott. Ennek ellenére a BÉT összességében nem zárt sikeres napot, miközben az amerikai befektetők bizalmát a magas banki profitok erősítették, Európában pedig a várható kamatcsökkentés hatására javult a tőzsdei hangulat - mondta Muhi Gergely az MTI kérdésére.
A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,75 százalékkal 2650 forintra csökkent, 563,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 0,83 százalékkal 18 935 forintra erősödött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1052 forintra nőtt, forgalma 155,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,17 százalékkal 11 020 forintra esett, a részvények forgalma 580,1 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6705,03 ponton zárt pénteken, ez 27,04 pontos, 0,4 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


