17 °C Budapest
Cigarettakupac, halom, mint háttértextúra, közelkép elölről

Veszteséges futármeló: 2,6 milliós bírságra számíthat a NAV által lefülelt szállító

2024. szeptember 30. 11:01

Tízezer forint ütötte volna a markát, ha célba ér az a férfi, akit harminc kilogramm adózatlan dohánnyal csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - olvasható a hivatal közleményében.

A pénzügyőrök egy magyar személyautót állítottak meg a kora reggeli órákban Baja egyik mellékútján. A járművezető meglehetősen idegesen viselkedett az egyenruhások láttán, ami kellő indokot adott arra, hogy átvizsgálják az autóját. A csomagtartót felnyitva rögtön előkerült a stressz forrása: 30 kiló fogyasztási dohány, fekete szemeteszsákokban. A sofőr azt mondta, hogy nem tudta, mit rejt a csomagtartója, tízezer forintot kapott a fuvarért, és a pénzért cserébe nem nézett a zsákok mélyére.

Az egyenruhások a 2,4 millió forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. A „futármeló” veszteséggel zárult, az elkövető közel 2,6 millió forint bírságra számíthat.

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

 
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 30. 12:46
A 4iG Nyrt. után egy másik kormányközeli céggel, az Indexet is tulajdonló Indamediával is együttműkö...
Holdblog  |  2024. szeptember 29. 10:24
Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni. Ezt...
Kasza Elliott-tal  |  2024. szeptember 28. 19:45
Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak a...
ChikansPlanet  |  2024. szeptember 27. 13:40
A hőmérsékleti rekordoknak alapvetően nem is a fejlett országok egészséges városlakói isszák meg a l...
Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 30. hétfő
Jeromos
40. hét
Szeptember 30.
A népmese napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?