Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 39. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 510,83 ponton zárt pénteken, 1391,24 ponttal, 1,9 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A részvénypiac forgalma 63,65 milliárd forint volt az előző héten elért 53,79 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában emlékeztetett: életbe lépett az új BUX kosár, a BÉT korábbi határozata alapján a BUX indexből kikerült a BIF, illetve figyelmeztetést kapott a PannErgy, új részvénysorozat nem került be az indexbe.
A vezető részvények között jelezték, hogy céláremelés érkezett az OTP részvényeire. A Raiffeisen Bank 18 700 forintról 21 800 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel. Jelenleg 14 elemző vételre, 3 tartásra, 1 eladásra javasolja az OTP részvényeit, a medián célárfolyam 21 527 forint. Megemelte a Richter célárát az Erste. A korábbi 11 340 forintos célárat 12 695 forintra emelték, az ajánlás változatlanul felhalmozás. Jelenleg nyolc elemző vételre, kettő tartásra ajánlja a Richter részvényeit, a medián célárfolyam 12 250 forint.
Kitértek arra is, hogy fontos megállapodást írt alá a Mol: az azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodások megkötésére került sor a Mol és a vegyesvállalati partnerek között, illetve szándéknyilatkozatot írtak alá további szénhidrogén-kutatásra. A megállapodások lehetővé teszik az azerbajdzsáni Azeri-Chirag-Deepwater Gunashli mezőben a kőolajtermő rétegek alatt és felett talált gázrétegek kitermelését. Emellett Bulgária felé terjeszkedne a Mol, a meglévő pozíciók erősítése mellett új akvizíciós célpontokat is keresnek. Tárgyalások még nincsenek folyamatban, jelenleg piackutatást végeznek.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően lépett kedden, minden megkérdezett elemző erre a 25 bázispontos csökkentésre számított. Az Equilor várakozása szerint az idei évben még egy 25 bázispontos kamatvágás jöhet, így az év végére 6,25 százalék lenne az alapkamat.
A vezető részvények közül a Richter árfolyama 1,86 százalékkal emelkedett a héten, a papír 10 970 forinton zárt pénteken, 9,69 milliárd forintos heti forgalom mellett.
A Magyar Telekom árfolyama 2,75 százalékot emelkedve 1048,0 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény a héten 2,78 milliárd forintos forgalmat ért el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Mol 0,98 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 2682 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 6,13 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama 2,21 százalékkal nőtt, pénteken 19 000 forinton zárt a papír, heti összforgalma 40,63 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6737,54 ponton zárt pénteken, ami 87,83 ponttal, 1,32 százalékkal magasabb az előző hetinél
(Címlapkép - MTI/Purger Tamás)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.