Új rendelettervezetet adott ki a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert.
Az árvíz tetőzése után sem dőlhetünk hátra: az apadáskor folyamatos, extrém terhelést kapnak a gátak
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.
A közlemény szerint Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még szombaton kiegyenlítődik, mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését. A Lajtán folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta - tették hozzá. Mint írták, a Duna Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére.
A vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el - tették hozzá. Kiemelték, hogy a pénteki nap során például Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát. A jelenséget munkatársaik időben észlelték, és megkezdték a szükséges beavatkozást. Az OVF szerint az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat. A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött nagyméretű - úgynevezett big-bag - zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.
A Duna tetőzése szombaton a hajnali órákban érte el Budapestet, 5 órakor 830 centiméteres vízállásnál, a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradva - írták. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, harmadfokú árvízvédelmi szintet megközelítően - közölte az OVF. A szervezet a közleményben megköszönte mindenkinek a "támogatást, biztatást és törődést", azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a Facebook-ra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, mert azt ezeken keresztül nem tudják kezelni.
Azt javasolták, hogy adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot. Hangsúlyozták, hogy az "Árvíz Vonal" telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért - például tetőzések aktuális helye - hívják. Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni - áll a közleményben.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.