Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhet a biztosító azoktól, akik a téli időszakban nyári vagy lestrapált téli gumival közlekednek és okoznak balesetet.
2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,1 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 411 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Májushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első becsléshez képest a külkereskedelmi mérleg 28 millió euróval nagyobb többletet mutatott. Júniusban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró, a behozatalé pedig 11,1 milliárd euró volt, euróban számolva az export 9,9%-kal, az import 7,8%-kal csökkent az előző évhez képest. A külkereskedelem árszínvonala forintban kifejezve a kivitelben 4,3%-kal, a behozatalban 3,5%-kal emelkedett, miközben a cserearány 0,8%-kal javult, a forint pedig jelentősen gyengült mind az euróval, mind a dollárral szemben.
Az export és import volumencsökkenése különösen a gépek és szállítóeszközök, valamint a feldolgozott termékek forgalmát érintette. A közúti járművek, valamint híradástechnikai eszközök export- és importvolumene jelentősen visszaesett, míg az energiahordozók volumene nőtt, elsősorban a villamos energia forgalom emelkedése miatt. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek kivitele nőtt, míg behozataluk csökkent.
Az EU-n belüli kereskedelemben mind az export, mind az import volumene csökkent, ami 1,3 milliárd eurós többletet eredményezett, míg az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a mérleg 143 millió eurós passzívumot mutatott. Az év első felében a külkereskedelmi mérleg 3,7 milliárd euróval javult, a többlet elérte a 7,8 milliárd eurót, miközben a forint gyengült mind az euróval, mind a dollárral szemben.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.